Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Új mentőállomás hitelből

Hamarosan megoldódhat a soproni mentőállomás évek óta húzódó ügye.
Abban az esetben, ha a közgyűlés hozzájárul, akkor az önkormányzat hitelt vesz fel, kiírja az új mentőállomásra a pályázatot és jövőre felépülhet az új és korszerű állomás. A Kisalföld az elmúlt években figyelemmel kísérte a mentőállomás sorsát és azt a huzavonát, hogy kinek a feladata lenne a probléma megoldása. Sokáig nem jutottak dűlőre a felek: az állam és az önkormányzat. Különböző elképzelések láttak napvilágot, de egyik sem valósult meg. Ilyen volt például az OTP Ingatlan elképzelése, amely az Árpád utcai telekért cserébe építette volna meg a mentőállomást.

Kalmár István alpolgármester arról tájékoztatta a Kisalföldet, hogy az új mentőállomást az önkormányzat építené meg, hitelből.
– A mentés természetesen továbbra is állami feladat, de a kialakult gyakorlat szerint az épületeket a helyi önkormányzatokkal közösen finanszírozzák. Hogy az évek óta húzódó kérdés elmozduljon a holtpontról, egy konstrukcióban állapodtunk meg. Eszerint a város felépíti az új mentőállomást, ehhez hitelt veszünk fel, mintegy 180 millió forintot, cserébe viszont mi értékesíthetjük az állam tulajdonában lévő Árpád utcai területet, ahol korábban működtek a mentők. Ahhoz, hogy az elképzelés megvalósuljon, az önkormányzat döntése szükséges. Erre legközelebb szeptember 1-jén kerülhet sor.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltérő álláspontok, heves viták

Rendkívüli közgyűléssel kezdődött az őszi politikai szezon pénteken Sopronban. Aki esetleg abban a hitben ringatta magát, hogy a nyári szünet megváltoztatta képviselőinket, tévedett. Ott folytatták, ahol abbahagyták. A testület heves vita után úgy döntött: kinyilvánítja szándékát az Állami Szanatórium átvételére, a feladatokkal együtt. Tovább olvasom