Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Új lehetőségek a Fertő tavon

Kajak-kenu és evezős osztálya alakult a Garabonciás Diák Sportegyesületnek.

- Az iskolákban idén szeptembertől bevezetik a mindennapos testnevelésórát.  Az intézményi keretek mellett nagy hangsúlyt kaphatnak a szabadidős tevékenységek. Ezért is látom jó lehetőségnek, hogy most alakult meg a kajak-kenu és evezős osztályunk – mondta el Nyikos Tivadar, a Garabonciás Diák Sportegyesület elnöke a Fertő tónál tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.


Adott a lehetőség a Fertő tavi vízisport fejlesztésére. Fotó: Magasi
Adott a lehetőség a Fertő tavi vízisport fejlesztésére. Fotó: Magasi


– Szeretnénk meghonosítani a sportágat a Fertő tavon, a gyerekek után az idősebb korosztályt is „meghódítani". A mozgáskorlátozottak számára is biztosítanánk lehetőséget, az erre vonatkozó tervek elkészültek, megvalósításra várnak. Ami a technikai feltételeket illeti, a nyáron több hajó is érkezik az egyesülethez. A gyerekek először túrahajókon tanulnak, majd versenyhajókba szállhatnak – részletezte Nyikos Tivadar, aki elmondta azt is, a jelentkezők számának növekedésével a kajak-kenu és evezős szakosztály különválik majd.

Mint megtudtuk, a Garabonciás Diák Sportegyesületnek jelenleg mintegy kétszáz tagja van, az új szakosztályra tizenkét év felettiek jelentkezését várják.

A csütörtöki eseményen jelen volt Szabó Miklós, a Széchenyi István Gimnázium igazgatója is. Úgy fogalmazott, a Fertő tavi idény kezdetekor akár verseny is lehetne a sportágban a soproni iskolák között.

Simon István, Sopron alpolgármestere, a kajak-kenu és evezős szakosztály létrehozásának támogatója arról szólt, Trianon után a Fertő tóból nekünk csak néhány kilométernyi terület jutott, a vízi sportolási lehetőségek korlátozottá váltak.

Mára azonban már nincsenek határok, mindenféle ellenőrzés megszűnt, így adott a lehetőség a Fertő tavi vízisport fejlesztésére, amint az önkormányzat is támogat.

Olvasóink írták

  • 5. Nanu 2012. július 16. 20:01
    „Gratulálok :) De a az egész Fertő halott, kánikulába 20 ember a strandon, undorító mocskos a víz, 2 lépés és elmerülsz az iszapba ... undormány az egész !!!!!!!!!!!”
  • 4. himbi 2012. július 14. 10:30
    „Sopronban azthiszem megoldható a mindennapos tesi óra. Napi 1 óra tesi senkinek nem fog ártani. Szerintem minden suliban van tornaterem. Ha pedig nincs akkor szinte minden sulihoz közel van konditerem ahol vannak oylan helyek ahol lehet tornázni is. Lásd Pap rét ahol egy tatamiszőnyeges terem is van és az mondjuk a Petőfi sulitól és a Handlertől sincs messze. Sport centrum a Lackner Kristóf utcában... Fáy suli, Lackner suli, VasVilla, Gárdonyi... egyiktől sincs messze (max. 10 perc gyalog) és ott pl a nagyterem megosztható fügönnyel illetve ott a kis terem is. Amíg pedig jó az idő akár az iskolák udvarán is lehet tesi órákat tartani. No, és ott az uszoda is... Minden suliban gyakorlatilag napi 6 testnevelés óra szerintem simán letud menni 1-1 nap ami 6 osztályt jelent.”
  • 3. Toncsi1 2012. július 13. 10:49
    „Végre valami jó ötlet!!!!!!!!!!Nem kell megint fintorogni, ha valaki kezedményez valami újat”
  • 2. nága 2012. július 12. 21:11
    „Az iskolai mindennapos testneveléshez annyi köze lehet, hogy valószínűleg "tömbösíteni" is engedélyezik a tesi órákat, vagyis mondjuk, ha ősszel, tavasszal kiviszik a gyerekeket a Fertőre és ott mozgásprogramot végeznek, pl. úszás, kajakozás, evezés stb., az beszámítható az éves szinten elérendő kb. 180 testnevelési órába.
    Hazánkban az összes iskolában egyrészt sajnos nincs tornaterem, másrészt ha van is és minden osztálynak mindennap lesz testnevelés órája, valószínűleg nem férnének el.”
  • 1. creat 2012. július 12. 16:56
    „A kezdeményezés teljesen jó! Gratulálni tudok hozzá!
    Azonban az a körítés, amivel fölvezetik, kicsit butácskának tűnik! Egyrészt mi köze az egésznek a heti iskolai testnevelésóráknak? Szerintem semmi!
    Másrészt Simon úrnak indokolatlan volt a trianonozása! A régi világban is volt elég nagy vízfelület a kajakozáshoz. Tudtommal vitorlás szakosztályok, meg szakosztály nélküli vitorlák is elfértek a régi világban is az elég kis vízfelületen. Nem vagyok egy vizi szakember, de ha egy vitorlásnak elfogadható vízfelület van, akkor a kajakosok is elég nagy az a felület.
    És arról ki és mikor fog beszélni, hogy a strand vizminősége mikor éri el a használható minőséget? Itt elsősorban az iszap mértékére gondolok. Sok év után vagy 3 hete egy vasárnapi nap kimentünk, hátha ... A jelzők használata nélkül jelenthetem, hogy csak romlott az iszaphelyzet....
    Tényleg nem akarja a tulajdonos és az üzemeltető, hogy a Fertőtó egy virágzó stranddal rendelkezzen? Nem siránkozni kell ám, hogy a környékről Ausztria összes strandjára járnak az emberek.
    Lelkük rajta!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jól vizsgázott az okosbusz-rendszer Sopronban

Több mint fél éve végéhez ért a „buszprojekt" Sopronban, vásárolhatunk jegyet, bérletet … Tovább olvasom