Kisalföld logö

2018. 04. 21. szombat - Konrád 11°C | 24°C Még több cikk.

Új lakást keresnek a bérlők

A sopronhorpácsi Széchenyi-kastélyban lakó hat családnak június végéig kell elhagynia otthonát. Ezután írják ki az értékesítési pályázatot.
Idén is megpróbálja értékesíteni a sopronhorpácsi műemléki kastélyt a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, olvasható a tulajdonos internetes oldalán, ám további részleteket nem közölnek.

Kiköltöznek a kastélyból

Annyi bizonyos, az itt lakóknak június végéig kell elhagyniuk az egykori Széchenyi-kastélyt. A családok úgynevezett lelépési pénzt kapnak.
Megkerestük Talabér Jenő polgármestert, aki szűkszavúan annyit mondott: nincs új információja az ügyben. Hasonlóan vélekedtek a megkérdezett lakók is, akik azt szeretnék, ha mihamarabb rendeződne a helyzetük, megszűnne az évek óta tartó bizonytalanság.

A park is megy tönkre

A műemléket övező tizennégy hektáros park állaga évről évre romlik. Talán azért is, mert nincs igazi gazdája, miként a kastélynak sem. Igaz, kicserélték az épület tetőszerkezetét, azonban ráférne a teljes felújítás. A XVIII. században emelt épület alatt meleg vízű forrás található és felmerült az a lehetőség, hogy a kastélyt turisztikai célokra hasznosítsák. Egy másik elképzelés szerint nyugdíjasotthon létesülne az épületben.

Védett növények a parkban

Az Észak-Dunántúl növényfajokban egyik leggazdagabb arborétuma a sopronhorpácsi kastélyhoz tartozó park. A mai napig több mint 500 fa- és cserjefaj, valamint hatvan lágyszárú növény – főként virág – található itt, pedig a kert állapota évről évre romlik. Nyolc növény a szigorúan védettek között szerepel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kihűlve találtak rá a nagycenki férfire

Holtan találtak otthonában egy egyedülálló férfit Nagycenken. A helyi üzlet dolgozóinak feltűnt,… Tovább olvasom