Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Új konténeres autó a város szolgálatában

Sopron - Új, nagy teljesítményű konténeres autót vásárolt a Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. A 40 millió forint értékű autót tegnap mutatták be a nyilvánosságnak.
A Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. (STKH) eszközparkja újabb nagy teljesítményű konténeres autóval gyarapodott. Simon István alpolgármester a tegnapi sajtótájékoztatón szólt arról is, hogy a város nagy hangsúlyt fektet az üzembiztos kommunális hulladékszállításra, feldolgozásra. Az STKH magas színvonalon végzi munkáját, amit bizonyít, hogy elenyésző a lakossági panaszok száma.

Kosztka László, az STKH ügyvezető igazgatója elmondta, az új autó 5 köbméteres konténerek szállítására képes, tömörítő berendezésének köszönhetően 150 köbméter hulladék befogadására alkalmas. Ezzel az új és korszerű autóval lehetővé válik, hogy a lomtalanítási akciók során – amely legközelebb novemberben lesz – a lakosság a kijelölt helyekre csak letegye a hulladékot, amit ezzel az autóval gyűjtenek össze, tehát jelentősen csökkenhet a konténerhasználat.

Horváth Ferenc

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Országos találkozót rendeztek a nyugdíjasok

Sopron - Immár a XVI. alkalommal rendezték meg Sopronban nagy érdeklődés mellett az idősek világnapi… Tovább olvasom