Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Új életre kel hamarosan az Elit mozi

Több mint egy évig tartó kényszerpihenő után hamarosan újra megnyit az Elit mozi. A felújítást követően megújul a technika, a választék bővül és a művészfilmek is maradnak.

Átfogó fejlesztés kezdődött az Elit moziban, ami sok tekintetben megújul, az eddigi hangulatot azonban szeretnék megőrizni. – A megszépülő mozi a XXI. század minden igényét kielégíti majd. Történik egy kisebb arculatváltás is, szeretnénk visszahozni az 1926-os filmszínház hangulatát – mondta el Kalmár István, a mozi üzemeltetője.

– A felújításba beletartozik, hogy többek között lecseréljük a vásznat, a teljes hangrendszert és a székeket. A technikai újítások révén képesek leszünk 3D- és premiervetítésekre is. A változásoktól a törzsközönség bővülését várjuk és természetesen azt, hogy akik eddig is szívesen jöttek hozzánk, ezentúl is minket választanak. A majdani működést és a felújítást is saját forrásból fedezzük.

A sok segítségnek köszönhetően a kiszereléssel egy nap alatt sikerült végezni.
A sok segítségnek köszönhetően a kiszereléssel egy nap alatt sikerült végezni.


A belvárosi filmszínház gondjai 2010-ben kezdődtek, amikor megszűnt a művészmozik állami támogatása. A bérleti szerződést nem tudták felbontani, 2011 áprilisában bezárásra kényszerültek. A rezsiköltségek kitermelésére kéthavonta mégis mozimaratonokat szerveztek, többnyire olyan filmekkel, amiket máshol már nem játszottak.

Időközben ugyan változott a támogatási rendszer, ebben az évben például csaknem 200 millió forintot fordít a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) az artmozik megsegítésére, az Elit azonban erre nem jogosult, hiszen jelenleg nem működnek aktív művészmoziként.

A felújítási munkálatokból a civilek is kivették a részüket. Kalmár István azt mondta, hatalmas aktivitást és szeretetet kaptak a részükről. – Mindebből azt érezzük, hogy igény van a mozira, a hagyományok megőrzésére – tette hozzá. A nyitás várhatóan október 18-án lesz, az első héten pedig 40–50 filmet fognak vetíteni. Bár a választékuk bővül, a rétegfilmet és művészfilmet továbbra is műsoron tartják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soproni igen az óceán partján

Virágszőnyegen lépdelve, mezítláb a homokban, az óceán partján mondta ki a boldogító igent – illetve a yes!-t – egy soproni pár. Tovább olvasom