Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Üdülőterület, de csak a nevében

Fertőrákos egy részén 128 telek tulajdonosa várja, hogy megépüljenek a közművek.
Sopronkőhida után közvetlenül, a Páneurópai Piknik helyszínének szomszédságában 128 telek tulajdonosa vár évek óta arra, hogy vízhez, csatornához és közvilágításhoz jusson. Negyven telken már különböző nagyságú „hétvégi" ház is áll. A fertőrákosi önkormányzat eddig csupán annyit tett, hogy kihelyezte az utcanévtáblákat.

Villany saját költségen

– Szeretnénk, ha annyi év után végre rendeződne a terület sorsa – mondja Láng Imre, az egyik hétvégi ház tulajdonosa. – A házak egy részében laknak is, ezért lenne fontos, hogy mielőbb megépüljenek a közművek. A tulajdonosok már eddig is sokat áldoztak ezért. A villanyt például saját költségünkön vezettük be a házakba, a közvilágítás kiépíttetése azonban az önkormányzat feladata. A belterületbe vonás költségeit is mi álltuk. A helyzetet bonyolítja, hogy jelenleg nincs érvényes rendezési terv a területre, ezért akik építkezni szeretnének, nem tehetik meg. Többször tárgyaltunk az önkormányzattal, de eddig csak ígéreteket kaptunk, pedig jelentős összegű adót fizetünk a telkek, illetve az építmények után. Azt sem értjük, hogy mikor került ez a rész Fertőrákoshoz, mert mi még a soproni önkormányzattól vásároltuk meg a telkeket.

Fertőrákoshoz tartozik

– Az említett terület időtlen idők óta Fertőrákoshoz tartozik – mondotta Palkovits János, Fertőrákos polgármestere. – Annak idején az állami gazdaság használta, s valamilyen telekcsereüzlet révén értékesíthette Sopron. Mi természetesen partnerek vagyunk a fejlesztésében. A közvilágítás kiépítése például szerepel az idei költségvetésünk tervezetében. És természetesen az ígéretünket is tartjuk.

Rendezési terv tavaszra

– Közgyűlési határozat született arról, hogy az üdülőterületről beszedett adó 75 százalékát fejlesztésre fordítjuk, de azt ne várják tőlünk, hogy mi kezdeményezzünk és kockáztassunk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, ha építőközösség alakul például a víz- és csatornarendszer bevezetésére, a tárgyévi befolyt adó háromnegyedével támogatjuk őket. Tény, jelenleg nincs érvényes rendezési terv erre a területre, a korábbi a múlt év végén lejárt, az újat pedig – már elkészült – még nem fogadta el a testület. Erre várhatóan tavasszal kerül sor – fejtette ki Palkovits János.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csalás halláskészülékekkel?

Akár a 100 millió forintot is elérheti az a hallókészülék-csalási ügy, amelyben nyomoz a megyei rendőr-főkapitányság. Információink szerint egy Sopronban működő vállalkozó jogosulatlanul használta fel a magyar betegek (és nem betegek) taj-számát, illetve személyes adatait. Tovább olvasom