Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Tűzifahiányra számítanak

Még csak július közepe van, de Sopronban mind többen szerzik be már most a téli tüzelőanyagot.
A sietség oka a tervezett energiaár- emelésekben keresendő. Ekkora rohamra a kereskedők sem számítottak.

A megkérdezett Tüzép-vezetők véleménye szerint erős kereslet uralkodik a tűzifapiacon. Kevés van ugyanis az akácból, tölgyből, gyertyánból. Térségünkben öt olyan hőerőmű van, ami jelenleg kizárólag fával fűt.

Ebből kettő a Dunántúlon, egy pedig tőlünk nem messze, Ausztriában. Az áttérés komoly gondokat okozott a piacon. Jelentős, több százezer tonnányi fát vásárolnak fel. Az sem elhanyagolható, hogy várhatóan mintegy harminc százalékkal nő a lakossági gáz ára. Éppen ezért aki teheti, próbál takarékoskodni és átállni a fatüzelésre. Mind többen szeretnének már most túlesni a tüzelő beszerzésén. Lehet is ok a sietségre, hiszen információink szerint augusztus elejétől köbméterenként akár ezer forinttal is megnőhet az akác, a tölgy, a gyertyán ára. Emellett azért is érdemesebb nyáron beszerezni a tüzelőt, mert szárazabb a fa, így akár köbméterben, akár súlyban számolva kevesebb a vevő vesztesége.

Keresleti piac van

– Tapasztalatunk szerint keresleti piac van, azaz több fát szeretnének megvásárolni, mint amennyit el tudnánk adni – mondta el lapunknak Makk József, az egyik soproni fakereskedés vezetője. – Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen az erdőgazdaságoktól alig tudunk fát szerezni. Bízunk ugyanakkor abban, hogy az őszi kitermelések után helyreáll a piac.
Mint megtudtuk, arra is volt példa, hogy a Tüzépek egymástól vásároltak fát, csak hogy a vevőket ki tudják szolgálni.

Feketéné Kiss Klára, a fertődi Tüzép vezetője tizenöt éve dolgozik a szakmában, de a mostanihoz hasonló nagy rohamra ő sem emlékszik. Az korábban is jellemző volt, hogy az idősek jó előre gondoskodtak a tüzelőről.

Egy hónappal előbb kezdődött

A tapasztalatok szerint augusztus végén szokott megnőni a vásárlók száma, az viszont meglepő, hogy mindez egy hónappal előbbre jött. – Mostanában olyan esetek is előfordulnak, hogy havonta kisebb mennyiségben vesznek tőlünk fát, azért, hogy a családi kasszát ne terhelje meg nagyon a téli felkészülés – tette hozzá a vezető. – Nálunk egyelőre nincs fahiány, mert előre terveztünk. Amikor először hallottunk a megszorító intézkedések tervéről, már akkor nagy tételben vásároltunk fel tűzifát. Jelenlegi ki tudjuk elégíteni az igényeket.

Az eladási árakról

Szinte hetente változik a tűzifa kiskereskedelmi ára. Jelenleg nyolcezer forint körül mozog az akác, a tölgy és a gyertyán köbmétere. A szakemberek szerint augusztus elejétől ezerforintos áremelkedés várható, de az sincs kizárva, hogy az ősz elején újabb drágulás lesz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tulajdonosváltás után bezár az Ózon?

Sopron egyetlen négycsillagos kempingje az Erdei malom közben bezár, mert az elmúlt évben tulajdonosváltás történt, és a terület, valamint a kempinget működtető kft. új birtokosa szeretné továbbadni a területet. A kemping a rendszerváltás idején épült, 1991-től működik. Hogy mi is történt az elmúlt években, arról dr. Gimesi Szabolcsot kérdeztük, akinek családja a közelmúltig a kempinget működtető kft. kétharmados üzletrész-tulajdonosa volt. Tovább olvasom