Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Turistaszálló lett a művelődési házból

Pereszteg - Merész turisztikai vállalkozásba fogott Peresztegen a budapesti Hoisz László. 2006-ban vásárolta meg a helyi termelőszövetkezet irodáit, valamint a művelődési házat, amelyet turistaszállóvá alakított.
Az elmúlt két évben banki kölcsönből és saját forrásból végezte el az épületegyüttes századfordulós hangulatú felújítását. Pénzhiány miatt azonban a külső homlokzat eredeti állapotúra történő helyreállítására már nem kerülhetett sor.

A szállóba osztályokat, csoportokat várnak, de azokat is el tudják helyezni, akik századfordulós hangulatra vágynak. Sw
A szállóba osztályokat, csoportokat várnak, de azokat is el tudják helyezni, akik századfordulós hangulatra vágynak. Sw


A turistaszálló alapterülete négyszáznegyven négyzetméter, és negyven személy elhelyezésére alkalmas. A rendezvényterem alkalmas vállalati továbbképzések, tanfolyamok, zenés rendezvények, esküvők lebonyolítására.


– Sopronban és a város környékén számos szállás lehetőség közül lehet választani, viszont úgy éreztem, egy igazi turistaszállóra lenne igény a környéken – mondta el a Kisalföldnek Hoisz László. – Esetünkben vonzó lehet az alacsonyabb ár, amelyhez kulturált körülmények párosulnak. Éppen ezért főként iskolai osztályokra, kirándulókra, céges csoportokra számítunk. A szobák méretét is ehhez igazítottuk, van négy nyolcszemélyes szobánk és egy-egy hat-, illetve kétágyas. 

Olvasóink írták

  • 4. zollendroller 2009. január 17. 23:20
    „Szia Laci! Minden jót kívánok Neked és nagyon örülök, hogy hír lettél! Remélem, hogy a kúriád helyi nevezetesség lesz, vagy már az. :o)”
  • 3. creat 2009. január 15. 06:55
    „matriné 2009.01.14. 17:30
    Jártál te ebben a faluban? Tán még átutazóban sem - szerintem. Ajánlom, nézz körül a pereszteg.hu lapon.
    Egyébként az ebben az épületben kúltúrháznak nevezett intézmény egy mozi volt, ami már tizen éve nem működik. A termet átalakították jó régen, hogy tornateremként is funkcionált. Azóta van másik tornaterem és ettől az épülettől kb 100-150 méterre van a valamikori pártház, ami faluházzá lett átminősítve, amiben legalább akkora terem van, mint a cikkben nevezettben volt, közösségi rendezvényekre. Egyébként ezelött 30 évvel is inkább a pártház volt a közösségi összejövetelek helye.
    A folyamatos vagdalkozásaid helyett néha tájékozódhatnál!”
  • 2. TancsKaszabell 2009. január 14. 18:06
    „Érdekes felvetés!Kíváncsi lennék,hogy mi van ma azokban a kultúrházakban?Mert bizony szinte minden faluban volt.És élet volt benne!Mit nyert a falun élők tömege a rendszerváltással?Sanda politikai megfontolásból módszeresen szétverték a termelő szövetkezeteket,ezáltal a háztáji élelmiszer termelés elsorvadt.Az erre a bázisra és persze a szövetkezetekre felépített feldolgozó ipar lassan elsorvadt.Még mielőtt ez bekövetkezett volna külföldi érdekeltségek felvásárolták a feldolgozó üzemeket és persze a hozzá tartozó piacot is.
    ................................és a falvaink állapota,az ott élők a XXI.század szégyeneként vegetál.
    Igen csak végig kell gondolni ! Ettől a hírtől akár örülni is volna oka az ott élőknek?”
  • 1. matriné 2009. január 14. 17:30
    „Ez ám a kutúra! A múltkor még azt lehetett olvasni, hogy Sopronba el kell adni a kultúrát! Innen már csak egy lépés és eladható ,lesz a kultúra háza!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sürgősségi osztály: túl hatezer betegen

Sopron - Októbertől közel hatezer beteget fogadott az Erzsébet oktató kórház sürgősségi betegellátó… Tovább olvasom