Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Turistacsalogatás angol módra

A fertődi kastélyban brit–magyar szemináriumot tartottak a kulturális örökségről és a turizmusról. A szakemberek – angol tapasztalatok alapján – arról tanácskoznak, miképp lehet vonzóvá és eredményes üzleti vállalkozássá fejleszteni a várakat, kastélyokat.

– Az Egyesült Királyság szerencsés helyzetben van, mert csodálatos épített örökséggel rendelkezik, de nekünk is meg kellett tanulnunk, hogy az emberek  csak úgy, önszántukból nem látogatják azokat, oda kell vonzani őket – mondotta John Nichols brit nagykövet a rendezvény megnyitóján.

– Megtanultuk, hogyan lehet a legújabb marketingfogások felhasználásával működőképes üzleti vállalkozássá tenni a kastélyokat, természetesen a történelmi funkciójuk és a gyakran nagyon érzékeny természeti környezetük maximális tiszteletben tartásával – folytatta John Nichols brit nagykövet. – E téren világelsők vagyunk és szívesen adjuk át tapasztalatainkat.

Finanszírozás és stratégia

Az állam egymilliárd forintot fordít a fertődi kastélyra, ahol a brit–magyar konferenciát tartották. Kattintson a képre!
A brit–magyar konferencián részt vevő szakemberek – műemlékesek, építészek, turisztikai szakemberek, önkormányzatok képviselői – éppen ezt a kérdéskört járják körül. Nevezetesen, hogyan lehet megoldani a felújítások finanszírozási kérdéseit, milyen kulturális-turisztikai stratégiákkal lehet vonzóvá tenni, bemutatni a műemlék épületegyütteseket.

A magyar örökség ugyanis szintén gazdag értékes kastélyokban, kúriákban, nemesi udvarházakban – tudtuk meg dr. Varga Kálmántól, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökétől, aki a szemináriumon a magyar kastélyprogramról tartott előadást. Jelenleg 800 kastélyként nyilvántartott műemlékből 110–120, amit valóban kastélynak nevezhetünk. A legértékesebbek azonban a legveszélyeztetettebbek. Az állam tulajdonában kilencven van, amelyeket különböző szempontok szerint, de alapjában véve értékelvűen csoportosítottak, a minőségi országbemutatás érdekében. A Műemlékek Állami Gondnoksága 18 épületegyüttest kezel. A legfontosabb feladat a kiemelt kastélyok helyreállítása és új funkcióval való felruházása.

Lehetőség az együttműködésre

John Nichols
Hogy a helyreállításra mennyire szükség van, azt jól példázza, hogy a szeminárium első szünetében a tükörterem melletti helyiség mennyezetéről jókora darab vakolat esett lett, kisebb riadalmat okozva. Szerencsére azokban a pillanatokban senki sem volt ott, így a tanácskozás folytatódhatott.
John Nichols, aki az elmúlt év augusztusában érkezett Budapestre, a rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta, sok lehetőséget lát a kulturális területen való együttműködésre, ezen belül is az épített kulturális örökség megóvásában, hasznosításában. Angliában harminc évvel ezelőtt az épített örökség veszélyes állapotban volt. Megkongatták a vészharangot és hozzáláttak megmentésükhöz.

A Kisalföld érdeklődésére a brit nagykövet kifejtette, hazájában különböző szervezeteket és a magántőkét is bevonták a műemlékek megmentésébe, piacra juttatásába. A kérdés az volt, hogyan tudják ezeket az épületeket vonzóvá tenni a fiatalok és a családok számára, például tanulási, pihenési lehetőséget teremtve, programokat szervezve.
A fertődi konferencia ősszel az Egyesült Királyságban folytatódik, a résztvevők megismerkedhetnek az ottani gyakorlattal: hogyan lehet egy kulturális örökségi helyszínt fontos turisztikai célponttá tenni.

Horváth Ferenc

Egymilliárd forint az Esterházy-kastélyra

Hiller István kulturális miniszter elmondta, egy évtizedes vita után az elmúlt évben végre megkezdődött az Esterházy-kastély renoválása. Az állam egymilliárd forintot fordít a homlokzat, a főlépcső és a kert helyreállítására. A munkálatok az év végére befejeződnek. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felszámolják a Pilis-Investet

Ismét elmaradt a Pilis-Invest küldöttgyűlése. Dr. Szekeres Csaba ügyvéd szerint a cég vagyona… Tovább olvasom