Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Trükköző határsértők Sopronban

Körözött vízum, más személy részére kiállított, lejárt szerb magánútlevél is írható annak a két külföldi férfinak a számlájára, akiket a határrendészek tartóztattak fel Sopronban.

A soproni határrendészek vonták ellenőrzés alá azt a külföldi férfit, aki hamisított pakisztáni útlevéllel igazolta magát a GYSEV pályaudvaron március 27-én, a délelőtti órákban. Az eredeti okmányra megtévesztésig hasonlító útlevélben több átléptető bélyegző lenyomat utánzat, míg a görög tartózkodási engedély pedig lopott volt. Utóbbi ellen Görögország által kibocsátott nemzetközi tárgykörözés volt érvényben.

A Cserfa utcában történt ellenőrzéskor a külföldi férfi osztrák tartózkodási engedélyt és egy szerb magánútlevelet adott át a soproni járőröknek. A passzusról kiderült, hogy már négy éve lejárt. A férfi ruházatából előkerült egy ENSZ koszovói személyigazolvány is, amely elmondása alapján már a valós adatait tartalmazta.

A járőrök tüzetesen megvizsgálták az elrejtett okmányt. Kiderült róla hogy abban fényképcsere történt és az adatok alapján a férfi ellen európai ország által kiállított beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben.

Mivel a külföldiek személyazonosságukat hamis okmányokkal igazolták, ezért előállításra kerültek. Velük szemben a Soproni Rendőrkapitányság közokirat hamisítás miatt kezdeményezett büntetőeljárást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az erdők és vizek kapcsolata sokrétű

Az idei évtől kezdődően március 21-ét az Erdők Nemzetközi Napjának nyilvánította az ENSZ közgyűlése. Tovább olvasom