Kisalföld logö

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 17°C | 30°C Még több cikk.

Tragédiával végződött a vállalati rendezvény

Fertő tó - A Kisalföld információi szerint soproni volt az a férfi, akinek a holttestét szerdán találták meg az osztrák tűzoltók a Fertő tavon Fertőmeggyesnél (Mörbisch). A fiatal férfi még hétfőn tűnt el.


Tragédiával végződött egy vállalati rendezvény az ausztriai Fertőmeggyesen a strandon. Információink szerint egy fiatal, húszéves soproni férfi még hétfőn este kilenc órakor több társával együtt ment le úszni a Fertő tóra. A férfi azonban nem ment vissza a társasághoz, a kollégák azt gondolták, már hazament a családjához. Azonban nem ez történt, nem érkezett haza.
 
A rendőrséget a strand egyik alkalmazottja értesítette, aki az egyik padon ruhát, pénztárcát és egy mobiltelefont talált. Az ottani hatóságok kedden megkezdték a keresését. A tűzoltóság szakemberei mellett rendőrök, a kismartoni (Eisenstadt) kommandósok helikopterrel, valamint a tóban búvárok és a felszínen csónakokkal is kutattak a férfi után.

Az akcióba a soproni tűzoltókat is bevonták, ugyanis az erős szél a tó magyar oldalára is átsodorhatta a férfit. A szerencsétlenül járt férfi holttestét szerdán délelőtt a Cobra nevű búvárcsoport tagjai egy gyalogoshíd vízben lévő pillérjénél találták meg. A halál okát az osztrák hatóságok még nem közölték. Idegenkezűségre utaló nyom egyelőre nem merült fel, az ügyben az osztrák rendőrség és ügyészség indított vizsgálatot.

Korábban

Portálunk információi szerint soproni volt az a férfi, akinek a holttestét szerdán találták meg az osztrák tűzoltók a Fertő tavon Fertőmeggyesnél (Mörbisch). A fiatal férfi még hétfőn tűnt el.

Tragédiával végződött egy vállalati rendezvény az ausztriai Fertőmeggyesen a strandon. Információink szerint egy fiatal, húszéves soproni férfi még hétfőn este kilenc órakor több társával együtt ment le úszni a Fertő tóra. A férfi azonban nem ment vissza a társasághoz, a kollégák azt gondolták, már hazament a családjához. Azonban nem ez történt,  nem érkezett haza.

A rendőrséget a strand egyik alkalmazottja értesítette, aki az egyik padon ruhát, pénztárcát és egy mobiltelefont talált.

Az ottani hatóságok kedden megkezdték a keresését. A tűzoltóság szakemberei mellett rendőrök, a kismartoni (Eisenstadt) kommandósok helikopterrel, valamint a tóban búvárok és a felszínen csónakokkal is kutattak a férfi után. Az akcióba a soproni tűzoltókat is bevonták, ugyanis az erős szél a tó magyar oldalára is átsodorhatta a férfit.

A szerencsétlenül járt férfi holttestét szerdán délelőtt a Cobra nevű búvárcsoport tagjai egy gyalogoshíd vízben lévő pillérjénél találták meg. A halál okát az osztrák hatóságok még nem közölték. Idegenkezűségre utaló nyom egyelőre nem merült fel, az ügyben az osztrák rendőrség és ügyészség indított vizsgálatot.

Olvasóink írták

  • 14. Hozzászóló 2009. október 08. 12:39
    „Párszor én is úsztam már éjjel a Balatonban, akár úgy is, hogy ittam, de engem nem hagytak ott....”
  • 13. monoka89 2009. szeptember 06. 00:38
    „helló!
    részvétem a családnak.mostanában olvasgatom az ilyen híreket, sajnos sok ilyen eset van.
    a testvérem is meghalt....belefulladt a tómalmi tóba.
    úgyhogy átérzem a fájdalmat.

    egyébként "kedves"miracle:igen,elég szánalmas vagy,örülök ,hogy tisztában vagy ezzel.én nem akarok neked rosszat,de ha te is elvesztenél egy kedves embert akkor nem írnál ilyen "okosakat".
    szegény srác még csak 20 éves volt,nem akart ő meghalni.mért kell bántani ? meg hogy :felelőtlen volt.
    honnan tudod ,ott voltál? dobálózni könnyű a szavakkal! te aki egy monitor előtt ülsz nagyon bátor dolog kijelenteni ilyeneket! te talán biztos mindent megfontolsz és tudod mit teszel ugye?lehet hogy te előre látod a jövőt....ha már regisztrálsz arra hogy tudjál üziket írogatni akkor ne ilyet írj..mit gondolsz a családtagok nem olvassák el? inkább írj annyit hogy résztvétem,és ennyi.a véleményedet meg tartsd magadba,

    mert most egy emberről van szó.aki sajnos meghalt.és nagy veszteség lehet a családnak. ti meg itt azon vitatkoztok hogy milyen vállalati buli meg alkohol....
    a tényen már nem változtat.nem figyelnem egymásra az emberek.ez az igazság.mindenki csak a saját bajával törődik.

    nyugodj békében ,sajnálom,hogy te is így jártál.........”
  • 12. olvaso02 2009. augusztus 22. 21:19
    „Kedves Kellemetlen teljes mértékben igazad van!!! Szülöknek rokonoknak öszinte részvétem!
    Sajnálom szegényt de a sajnálatomal már nem lehet segiteni.Találgatásoknak meg nincs semi értelme egyetlen ember tudná megmondani a tragédiának az okát de ö már nincs közötünk.”
  • 11. miracle 2009. augusztus 22. 21:09
    „7.
    Erős szélben, este 9-kor (3 órával a zárás után) tök sötétben okos dolog lemenni úszni, az kétségtelen. (Nagy esély van arra is, hogy némi alkohol után)
    Természetesen én vagyok a szánalmas, nem pedig az, aki ilyen felelőtlen...”
  • 10. Truder 2009. augusztus 22. 20:53
    „Nem mindegy milyen rendezvény??A lényegen nem változtat.Meghalt egy ember..”
  • 9. kellemetlen 2009. augusztus 22. 20:15
    „a reakció ahogy te fogalmazol.. a gyász, a fájdalom... és ha érintett vagy a tragédiában be kell vallanod még magadnak is hogy a tehetetlen düh!”
  • 8. soproni 2009. augusztus 22. 14:46
    „7-es! Igazad van! Nekem sem az volt a reakcióm a tragédiát olvasva,mint az első 5 hozzászólónak.”
  • 7. Zaraki_Kenpachi 2009. augusztus 22. 13:00
    „moderálva sértő”
  • 6. egysoproni_ 2009. augusztus 21. 21:13
    „Milyen vállalati rendezvény szokás tartani hétfő este 9-kor?

    Voltam én is már a Fertőn céges bulin este 6-tól reggel 5-ig egy faházban ahol 120-an voltunk. Ott ha valaki eltónt volna fel sem tűnt volna senkinek mivel ki ekkor ki akkor ment haza.”
  • 5. kellemetlen 2009. augusztus 21. 18:28
    „Nem írtam bátran semmit. A legelső televíziós híradásokban szerepelt az alkohol. Az osztrák rendőr nyilatkozatban utánnal lehet nézni, összefüggésbe hozták 3 másik eltünéses,vízbefulladásos esettel, szerintem a tanuvallomások alapján vonhatták le a következtetéseket. Egy szóval sem bántottam a fiatal embert emiatt, kedves EDEM55 ha mégis így érzed, ezért őszintén elnézésédet kérem. A találgatás inkább a kollegákra vonatkozott és tényleg csak keserű sötétben tapogatózás volt.”
  • 4. EDEM55 2009. augusztus 21. 17:43
    „Namost, valakinek a kezébe van az orvostani eredmény hogy ilyen bátran írja hogy alkoholt fogyasztott ??? Persze én is erre a következtetésre jutottam, mikor magyarázatot kerestem ismerősöm és haverom halál híre után, de ez semmit se bizonyít.. Énis úsztam már pár sör után, mégis itt vagyok.. Ez nem jelent egyenes halált. Kiváncsian várom az eredményt a halál okáról! Nyugodj békében SK! Most örülök igazán , hogy legutóbbi közös pókerünkönk te nyertél!!!”
  • 3. sosi123 2009. augusztus 21. 16:51
    „neked van igazad, itt vmi nem kóser.. ugye kedves barátok?!”
  • 2. kellemetlen 2009. augusztus 21. 16:22
    „Vállalati rendezvény? Esetleg nem bejelentett feketemunka egy hajón Ausztriában? Talán ez a hivatalos megfogalmazás! Mellékes! A kedves kollegáknak a hozzáállása viszont kritikán aluli. Együtt mennek úszni, a parton nem találják. Mit hittek? Hazagyalolgolt a fiú? Piásan? Vagy hazaúszott? Nem hiányzott senkinek? Ők simán autóba ültek? Naná és sorsára hagyták. Nekik szerencséjük volt, hazaértek épségben, de lelkiismeretük aligha tiszta. Elég érdekes és zavaros ez az egész. Az óvodában is megszámolják a gyerekeket ha kirándulni mennek. Ha együtt megyünk valahova, jó esetben együtt megyünk haza. Nem srácok? Telefon? Eszetekbe sem jutott? A mai világban simán lefeküdtetek aludni úgy, hogy nem volt meg egy társatok, kollegátok, haverotok? Együtt melóztok, izzadtok, csajoztok, piáltok egész nap, este pedig nem emlékeztek semmire hányan, hogyan, mikor.. meddig? Természetesen nem ítélkezhet egy egyszerű újságolvasó a tények pontos ismerete nélkül, kevés az információ, talán közünk sincs hozzá, így csak találgathatunk, magyarázatot kereshetünk egy 20 éves "gyerek" értelmetlen halálára.. kereshetünk de nem találunk, ahogy a szülők sem találnak vigaszt a fájdalmukra míg élnek. Szívbemarkoló ez az egész, és túlmutat egy pár mondatos újsághíren..”
  • 1. miracle 2009. augusztus 21. 13:19
    „Milyen vállalati rendezvény szokás tartani hétfő este 9-kor?
    Esetleg valami csapatszétkovácsoló tréning hülyeséget, ami természetesen italozásba torkollott?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balekhét

Javában zajlik a Nyugat-magyarországi Egyetem leendő elsőéveseinek vidám balekhete. Tovább olvasom