Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Tragédiáktól menthetne a találmány

Nyolc éve tart Pauer Béla és társa kálváriája, hogy találmányukkal biztonságosabbá tegyék a vasúti-közúti kereszteződéseket.
Azóta több mint százötven baleset volt az átjárókban, a közelmúltban Tatabányán. Úgy érzik, szélmalomharcot vívnak a hivatalokkal.
– Az 1993-as pörbölyi tragédia után kezdtünk el foglalkozni az átjárók biztonságosabbá tételével – fogott történetébe Pauer Béla nyugdíjas főmozdonyvezető.

– 2006-ra megoldást találtunk Demény Rezső gépészmérnök segítségével: adóberendezést szerelnénk a mozdonyokra, egy vevőállomást pedig a gépjárművekbe – ismertette Pauer Béla. – Az adó az átjárók közelében sugározna, s a járművezetőket – ahol van vevőállomás – hangos szóval figyelmeztetné: „vigyázz, vasúti szerelvény közeledik". Élőben is kipróbálhattuk több helyen az országban, s az észrevételek után tovább finomítottuk a találmányt.

Mai árakon az adó 20–25 ezer, az autókban lévő vevő 10–15 ezer forintba kerülne. A berendezést a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elfogadta, bejegyezte, azonban az elmúlt nyolc év alatt sem sikerült azt bevezettetni. Pedig a meglévő vasúti jelzők mellett még biztonságosabbá tehetné a közlekedést, s elkerülhetővé a tragédiákat.

A berendezés kiváltképp ott lenne hasznos, ahol még nincs sorompó.
A berendezés kiváltképp ott lenne hasznos, ahol még nincs sorompó.


A Kisalföld nyolc éve írt először a találmányról. („Bevezetésre vár a berendezés", 2006. október 7.) Azóta a feltalálók úgy érzik, szélmalomharcot vívnak a hivatalokkal. A MÁV akkor támogatná a bevezetést, ha megszerzik a Közlekedési Hatóság hozzájárulását.

A hatóság visszairányította őket a MÁV-hoz, hogy ez rájuk tartozik. Az Országos Baleset-megelőzési Bizottsághoz is eljuttatták találmányuk hírét, a testület a levelet a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba továbbította. A minisztérium továbbküldte azt a Közlekedéstudományi Intézethez, onnan viszszakerült a baleset-megelőzési bizottsághoz, érdemi eredmény nélkül. Bezárult a kör.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot. – Támogatják-e a rendszerbe állítást? – tettük fel a kérdést. Bár 2006 óta – az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint – hazánkban több mint százötven közúti-vasúti baleset történt, legutóbb néhány napja Tatabányán –, a minisztérium válasza nemleges volt. Részletezték: aggályos a hatékony alkalmazhatóság. A rendszer autókba szerelése a sofőr elkényelmesedéséhez vezethet, aki azt gondolva, hogy a vonat érkezését a készülék úgyis jelzi, nem a kellő körültekintéssel hajtana át az átjárón.

E probléma – különösen a kapcsolat esetleges megszakadásával, akadozásával együtt – a baleseti kockázatot fokozná. Másrészt a hazai vasúthálózaton nem kizárólag hazai vonatok közlekednek, a külföldi mozdony vontatta járatokat a rendszer vélhetően nem észlelné. Továbbá egy párhuzamosan futó sínpálya és közúti szakasz esetén a rendszer hosszú kilométereken keresztül figyelmeztethetne a veszélyre, akár teljesen indokolatlanul is.

A szakminisztérium a felsorolt okokból a kötelező bevezetést nem támogathatja, a jelentős költségigények miatt az opcionális alkalmazást is kétségesnek látja. A vasúti átjárók biztonságának növelését az 55 milliárd forint keretösszegű Érj haza biztonságban! országos projektből mintegy ötmilliárd forinttal, a sorompóprogram folytatásával biztosítják.

Pauer Béláék továbbra is hisznek abban, hogy az átjáróknál a halálesetek elkerülése érdekében hasznos lenne a berendezésük, amelyet – állításuk szerint – már továbbfejlesztettek. Most külföldi, tőkeerős céget keresnek meg találmányukkal. 

  
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezüstöt érdemelt a soproni bűvész

Csirmaz András soproni bűvész a második legjobbnak bizonyult a Budapesten rendezett 27. Corodini… Tovább olvasom