Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Tragédia a halálkanyarban

Huszonnégy órán belül másodszor is súlyos baleset történt a Sopron – Balf közötti útszakaszon. A baleset körülményei is hasonlóak, bár ezúttal egy vétlen ember halálát okozta a nem megfelelően megválasztott sebesség.
Kedden reggel 5 óra 50 perckor egy Lada 1200-as haladt Balf irányába, amikor a 23-as kilométerszelvénynél egy Lada Samara jött vele szemben, amely a nem megfelelően megválasztott sebesség miatt a jobbra ívelő kanyarban átsodródott a szabályosan közlekedő autó sávjába. A frontális ütközés következtében mindkét jármű az árokba csúszott. Az 57 éves vétlen soproni vezető, bár megpróbálták újraéleszteni, a helyszínen életét vesztette. Az összetört gépjárművek műszaki mentésében a soproni tűzoltók is részt vettek.
A Lada Samara sofőrje súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az eddigi vizsgálatok szerint a 32 éves soproni fiatalember közvetlenül a tragédia után segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. Jóval később találták meg a közelben, majd az Erzsébet-kórházba szállították. Mivel felmerült az ittas vezetés gyanúja, vérvételt rendeltek el. Mint azt Takács Gyula rendőr alezredestől, a megyei rendőrkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, a forgalom elől lezárt útszakaszon délelőtt 9 óra előtt néhány perccel indulhatott meg ismét a közlekedés. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják. Amennyiben a baleset okozója alkoholt fogyasztott, úgy ellene halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt indítanak nyomozást. További vizsgálat tárgyát képezi a segítségnyújtás elmulasztása is. A tragédiában a legmegdöbbentőbb, hogy mindössze alig kétszáz méterre történt az előző napi hasonlóan súlyos balesettől.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Esti fény hívogat

Fényben úszik esténként Ágfalva katolikus temploma, köszönhetően annak a felajánlásnak, aminek… Tovább olvasom