Kisalföld logö

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 17°C | 30°C Még több cikk.

Többfunkciós lesz a csarnok

Száznyolcvan-százkilencven millió forintból újul meg a sportcentrum. A felújítás már elkezdődött.
Csütörtökön a városvezetés a helyszínen tájékozódott a munkálatokról. A kosárlabda-bajnokság kezdetére befejeződik a sportcentrum felújítása – jelentette ki csütörtökön Török Zoltán, az intézmény működtetését végző kft. ügyvezető igazgatója, a csütörtök délelőtti bejáráson, amelyen jelen volt – többek között – Walter Dezső polgármester és Kránitz László, az MSZP országgyűlési képviselője is.

(Mint ismert a legutóbbi közgyűlés úgy döntött, hogy a sportcentrum működtetését átadja a női kosárlabdacsapatot fenntartó kft.-nek, ennek fejében vállalták felújítását, korszerűsítését.)
„ Egy korszerű, multifunkcionális csarnokot alakítunk ki, 180–190 millió forintból."

– A szükséges összeg – az önkormányzat fenntartásra biztosított 50 milliója, 60 milliós hitel és szponzori szerződések alapján – rendelkezésünkre áll – mondta Török Zoltán. – Csak olyan munkálatokat végzünk el, amelyek fedezete biztosított.

Miközben a férfi kosárlabda-válogatott edzett, a munkások szorgalmasan dolgoztak. Új burkolatot kapnak a közlekedési terek, kicserélik az ajtókat, máshová kerül a ruhatár. A jelenlegi lelátókat kicserélik, a nézőtér kialakítása arénaszerű lesz, új, kényelmes székekkel. A csarnokot a legkorszerűbb fény- és hangtechnikával, kivetítővel szerelik fel, lehetőséget teremtve kulturális rendezvények megtartására is, a nézőszámtól függően alakítva ki a tereket. A játéktér már megújult, a többi munkálatot szezonkezdésre befejezik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Stadion, fedett lelátó nélkül

Az már biztos, hogy az első soproni UEFA Kupa mérkőzésre nem készül el a Káposztás utcai stadion… Tovább olvasom