Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Többet fizetünk a tavalyinál

Akik szociális alapon nem kapnak támogatást a hődíjhoz, azoknak mintegy 60 százalékkal lesz magasabb a távhőszámlájuk, mint tavaly.
A soproni távhőszolgáltatás alapdíjánál különbséget kell tenni az egyes fogyasztók (így például a kórház, ipari üzemek és néhány lakóközösség) kezelésében lévő hőközpontok, illetve a szolgáltató üzemeltetésében lévő hőközpontok tarifái között – tudtuk meg az illetékesektől. Az első kategóriába tartozók éves szinten több mint 9,9 millió forintot fizetnek megawattonként, míg az utóbbiak – a távhőszolgálatba bekapcsolt 6153 lakás, továbbá mintegy 1500 lakásnak megfelelő intézmény és ipari üzem – 11 millió forintot, megawattonként. (Ez utóbbiaknál a fogyasztási igény összességében meghaladja a 49 megawattot. Egy megawatt mintegy 200 lakás fűtésteljesítmény-igényét tudja fedezni.)

Az alapdíj megawattonkénti millióforintos különbsége abból adódik, hogy a fogyasztó kezelésében lévő berendezések esetenkénti javítása, fenntartása nem a távhőszolgáltatót terheli. A magasabb tarifa viszont már az egész rendszer működtetését, karbantartását szolgálja, beleértve a munkabéreket és minden más költséget.

Ebből adódóan az egyes fogyasztók kezelésében lévő hőközpontoknál a fűtés alapdíja 379,93 forint légköbméterenként/év, míg a szolgáltató által üzemeltetett hőközpontokra kapcsolt fogyasztók esetében ez évi 400,24 forint légköbméterenként. A meleg víz alapdíjánál ez az összeg 40,53 forint légköbméterenként/év, illetve 45,06 forint légköbméterenként/év.
A gőz- és forróvíz-hőhordozó hődíja 3064 forint gigajoule-onként. (Egy 55 négyzetméteres átlaglakásban éves szinten fűtésre 30–32 gigajoule hőmennyiséget használnak el. Idén az enyhe időjárásnak köszönhetően, valószínűleg 30 alatt lesz ez a mennyiség.) A gőzfogyasztók részére a csapadékvízdíj 1342 forint köbméterenként, ugyanakkor ez utóbbi nem érinti a lakosságot, csak a kórházat és néhány ipari üzemet.
Az említett díjak nem tartalmazzák a húszszázalékos forgalmi adót.
Mint azt hangsúlyozták az illetékesek, a hődíjak megállapításánál maximálisan érvényesítették azt a feltételt, hogy a távhőszolgáltatónak a hő árán sem veszteség, sem nyereség nem keletkezhet. A szükségszerű emelés az energiahordozók árnövekedésének, illetve a támogatások megvonásának eredménye.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Milliókkal növekednek a költségek

A Soproni Múzeum néprajzi gyűjteménye immár több mint három éve életveszély miatt nem látogatható. A megyei fenntartású Deák téri épület – az 1890-ben épült, s 1913 óta múzeumként működő Lenck-villa – rekonstrukciója tavaly ősszel elkezdődött. A munkálatok első ütemében mindenekelőtt a födém tönkrement részeinek cseréjét hajtották-hajtják végre a szakemberek. Tovább olvasom