Kisalföld logö

2018. 06. 20. szerda - Rafael 18°C | 29°C Még több cikk.

Több érdeklődőt vártak

Véget ért a soproni Széchenyi István Városi Könyvtár által rendezett őszi könyvtári hét.
Számos programmal, nyitott nappal és könyvvásárral készültek a szervezők, ám a részvétel a vártnál kisebb volt.

– Egy-egy rendezvény sikeresnek nevezhető, de szomorú, hogy a legtöbb programon csak egy szűk célközönség jelent meg – mondta el a könyvtári programokat összegezve Horváth Csaba igazgató, aki különösen a pedagógusokat és a diákokat hiányolta.
A hét során kiállítással emlékeztek Gartner Antal helytörténész halálának 60. évfordulójára, majd Máté Imre Yotengrit 2. című művét mutatták be. A szerzővel Gülch Csaba író, újságíró beszélgetett. Nagy Alpár főiskolai docens, zenetörténész Mosoni Mihály és Goldmark Károly pályáját és tevékenységét ismertette. Pénteken levetítették az ötven éve készült első műemlékfilmet Sopronról. Ennek apropóján dr. Domonkos Ottó a helyi műemlékvédelem megalakulásáról és annak kuliszszatitkairól tartott előadást.

A hét közepén nyitott nap keretében a soproniaknak lehetőségük nyílt ingyenes beiratkozásra és internetezésre. „Szánom-bánom'' jelszó keretében pedig bocsánatot nyertek a késedelmes könyvek visszavivői, nem kellett pótdíjat fizetniük. Érdekes módon, ezekkel a lehetőségekkel nem éltek olyan sokan, mint amennyire a könyvtár vezetősége számított. A felnőttkönyvtárba 290-en, a gyermekkönyvtárba 44-en, a zeneműtárba 6-an iratkoztak be. Lejárt kölcsönzési határidejű könyveket a felnőttrészlegbe 26-an, a gyermekbe 2-en vittek vissza. A rendezvény apropóján könyvvásárt is tartottak, ami viszont a tavaszinál több vevőt vonzott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kábítószerező kenderszüretelők

Krimibe illő módon sikerült a soproni rendőröknek négy kábítószerező soproni fiatalt elkapni kedden éjszaka. – Sopron vonzáskörzetében, egy elhagyatott úton éjjel 11 óra tájban két gyanús autóra lett figyelmes a szolgálatban lévő körzeti megbízott – mondta az üggyel kapcsolatban a kapitányság nyomozati alosztályának vezetője, Lőrincz Zoltán őrnagy. Tovább olvasom