Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Tízezer forintra büntették a tulajdonosokat

Hidegség - A kilencvenes években szántóterületet osztottak tizenöt részre háztáji kertté Hidegségen. Most a földhivatal 10 ezer forintra bünteti a kerttulajdonosokat, mivel nem íratták át a papírokon.

Hidegségen, a Fő utcai házak mögötti részen az egykori szántó helyén gondozott háztáji kertek sorakoznak. A kerttulajdonosok nemrég megdöbbentek: földvédelmi büntetést szabtak ki rájuk, fejenként 10 ezer forintot, mivel a kertek a Soproni Földhivatalban még mindig szántóként szerepelnek.

– Korábban az egybefüggő szántó a téesz művelésében volt – mondta az előzményekről Völgyi Ferenc az érintettek társaságában. – A földkiosztó bizottság 1996-ban a szántót – a háztelkek határainak folytatásaként – kimérte nekünk háztáji kertté. Azt nem tudjuk, hogy a földmérő vagy az arra illetékes miért nem íratta át a földhivatalban a művelési ág megváltozását, de az nyilvánvaló, hogy a szántó egybefüggő terület, míg a belőle alakult háztáji kertek már nem minősülhetnek annak. Meg voltunk győződve arról, hogy minden rendben lezajlott, ám 13 év múltán, a napokban mindnyájan levelet kaptunk a földhivataltól: minden előzetes értesítés nélkül 10 ezer forintra bírságoltak mindnyájunkat, mert egy tavaly hozott törvény értelmében nem vezettettük át a művelési ágat. Tudjuk jól, a törvény nem ismerete nem mentesít bennünket, de azt elvártuk volna, hogy előbb tájékoztassanak bennünket, s ha nem lépünk, büntessenek. A papíron az is áll, fellebbezhetünk, 15 ezer forint ellenében... A büntetés viszont csak 10 ezer forint, tehát ez a jogorvoslat értelmetlen lenne számunkra...

Háztáji kertekké vált 13 éve a szántóföld. A művelési ág megváltoztatását azonban elmulasztották bejelenteni. Fotó: Magasi
Háztáji kertekké vált 13 éve a szántóföld. A művelési ág megváltoztatását azonban elmulasztották bejelenteni. Fotó: Magasi

Dr. Gál László, a Soproni Körzeti Földhivatal vezetője ezzel kapcsolatban elmondta: az ügyben érintettek részaránykiadás jogcímen jutottak földtulajdonhoz. Valamennyi ingatlant szántó művelési ágban adtak át. Az ezt követő művelési ág megváltoztatásának bejelentési kötelezettségét viszont elmulasztották. Törvény írja elő, ilyenkor földvédelmi bírságot kell kiszabni. A felderített, be nem jelentett művelésiág-megváltoztatás észlelésekor a földhivatal nem mérlegelhet. A jogszabály 15 ezer forint díj megfizetését írja elő a földvédelmi eljárásban igénybe vehető valamennyi jogorvoslatért. A hivatalnak különben nem a bírságolás a célja, hanem annak előmozdítása, hogy a termőföldek valós művelési ágban legyenek nyilvántartva. A megváltoztatás bejelentése díjmentes.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sopronban kevesebb a vendég, mint tavaly

Kismarton–Sopron - Kismartonban (Eisenstadt) májusban mintegy 40 százalékkal nőtt az eltöltött… Tovább olvasom