Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Tízezer bérletesre számítanak

Sopron - Véget ért a nyári szünet a Pro Kultúra kht.-nél, tegnaptól újra „teljes üzemben" várja az ügyfeleket a jegyiroda is. Aki eddig nem gondolt rá, még válthat bérletet a Petőfi Színház előadásaira.
A színház törzsközönsége, a bérletesek kilencven százaléka már júniusban megújította bérletét. Július elsejétől 18-ig lehetett a jegyirodában új belépőket váltani, tegnaptól pedig még azoknak adnak lehetőséget, akik a nyári szünetben megfeledkeztek arról, hogy szeptembertől újraindul a színházi évad. Mellesleg az iroda munkatársai is szabadságon voltak augusztusban, úgyhogy az elmúlt hetekben lehetőség sem volt a bérletváltásra.

– Most azonban szeptember 20-ig még lehet választani a tizenötféle bérletsorozatunk közül – mondta el Nyerges Ferenc, a Pro Kultúra Sopron Kht. ügyvezető igazgatója. A választékra nem lehet panasz: hétvégén vagy inkább hétköznapon ér rá az érdeklődő, csak a nagyszínházba vagy kamara-előadásokra is szeretne járni, a premier érdekli inkább vagy később, a „beért" előadásra kíváncsi. Ezek a szempontok mind figyelembe vehetők a bérletválasztásnál.


A 2007/08-as színházi évadban 4433 felnőtt bérletese volt a Petőfinek, tegnapig 4088 bérletet adtak el. Tavaly a kisszínházra 876 bérletet adtak ki, idén 827-et már értékesítettek. Nyerges Ferenc szerint a számok arról tanúskodnak, biztosan elérik idén is a tavalyi szintet. A korábbi évekkel való összehasonlítás viszont nehéz, mert 5–6 éve még nem volt ekkora választék a bérletekben. Többéves tendencia viszont, hogy körülbelül tízezer felnőtt, ifjúsági és gyermek bérletese van a soproni színháznak, s ez várhatóan az idén is így lesz. Szeptemberben értékesítik ugyanis az ötféle ifjúsági bérletet, amivel kétezer fiatal látogathatja majd az előadásokat, valamint a hat gyerekbérletet, ami 2400 iskoláshoz jut el.


Mit mennyiért?

Az idei évadban hat nagyszínházi bemutatója lesz a soproni Petőfi Színháznak, három premiert tervez a kisszínház. A felnőttek számára a legolcsóbb bérlet 7700 forintba kerül. A kis- és nagyszínházi előadásokra szóló kombinált bérlet a legdrágább, 15.400 forint. Az ifjúsági bérlet négy, a gyermekeké három előadás megtekintésére jogosít, előbbi ára az ülőhelytől függően 3900–4400 forint, utóbbié pedig 2800–3300 forint.

A nyári szünet után hétfőtől szeptember 20-ig még lehet választani a Petőfi Színház tizenötféle bérletsorozata közül.

Olvasóink írták

  • 8. FREDDY/S 2008. augusztus 27. 13:07
    „A globexolás és walterozás csak kárt okozott a városnak, nemde...”
  • 7. Pro Kultúra 2008. augusztus 27. 09:08
    „Igen, 10.000 bérletes.
    ___________________________________
    Felnőtt, nagyszínházi bérletes, 6-6 elődás: kb. 4500
    Felnőtt, kisszínházi bérletes 3-3 előadás: kb. 1000
    Ifjúsági bérletes 4-4 előadás: kb. 2000
    Gyermek bérletes 3-3 előadás: kb. 2500
    ________________________________
    Igen, 10.000 bérletes.
    Kb. 45000 bérletes " színházlátogatás" + a jegyvásárlók.”
  • 6. intel 2008. augusztus 27. 00:41
    „fc sopron teljsen igazad van.
    Ez a városvezetés teljesen nullára irta a várost.
    Mindenki látja, mindenki érzi, ezen nincs mit magyarázni.

    Walter Ur tessék perelni, és megnyerni, és léptesse félre ezeket, addig amig nem megy minden teljesen tönkre!”
  • 5. bal-fék 2008. augusztus 26. 22:09
    „Kedves focirajongók (egyébként én is az vagyok): a kupagyőztes csapatot az tette tönkre, aki a csúcsra vitte - úgy hívják eme híres-neves multinacionális céget, hogy MATÁV! Őket tessék szidni, ha valakinek van hozzá mersze!”
  • 4. pisti50 2008. augusztus 26. 17:31
    „Ha Ha !!! 10.000 ilyen még a mesébe sincs.
    Ezt csak azért irták,mert megszüntették tönkre tették Sopron labdarugását. De ez egy kicsit durva 10.000.
    Én is imádtam a focit már 40 éve járok mecsre.
    Sok sok ezer ember szórakozását szüntették meg.
    Emlékszem régen 11 futball csapat volt hova tüntek a csapatok?
    Nekem ne meséljék be nem lehetett volna fenn tartani eny minőségi labda rugást. Az SLC korszakába 1 órával a meccs elött már aligvolt hely. Persz a Polgármester és tanitványai azért nem
    szünteti meg a szinházat ők csak szórakoznak mig mi keményen dolgozunk és még az eggyetlen szórakozásunkat is elvették.”
  • 3. fc soproni 2008. augusztus 26. 16:43
    „Kedves soproner! Én semmi megszünésről nem írtam. Látod, hogy érintene ha valami ami kedves Neked elvennék Tőled?
    Ezt éreztük mi is amikor az illetékesek(önkormányzat is) nem álltak a csapat mellé. Rombolni könnyű, építeni nehéz.”
  • 2. soproner 2008. augusztus 26. 13:52
    „Megszűnik a színház? Többszáz milliós támogatás mellett? Nane!
    A sportban előfordulhat, a színházban nem. Voltak már igazgatóváltások és mindent ment a maga útján. Legfeljebb
    x helyett y játszott.”
  • 1. fc soproni 2008. augusztus 26. 10:46
    „Mit szólnának a bérletesek ha szezon közben megszünne a szinház és bérletükért nem azt kapnák amire befizettek????
    Mi így jártunk, de mi csak mezei szurkolók voltunk. Önökkel ilyen nem fog előfordulni ugye???”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Miért tart ilyen hosszan egy óra átvezetése?

Kópháza - Új villanyórát kaptak májusban Kópházán Fehér Imréék, azóta viszont önhibájukon kívül… Tovább olvasom