Kisalföld logö

2018. 07. 16. hétfő - Valter 17°C | 28°C Még több cikk.

Tizenöt év telt el a határáttörés óta

Magyar és német közéleti alapítványok, továbbá a soproni, illetve a fertőrákosi önkormányzat szervezésében nemzetközi konferenciával, kiállítással, filmvetítéssel, megemlékezéssel és nagyszabású Európa-koncerttel adózott az utókor a tizenöt évvel ezelőtti, határáttöréssé és vasfüggönyleomlássá kiteljesedő Páneurópai Piknik emléke előtt.
A soproni BW Pannonia M. Hotelben rendezett „Európa határok nélkül" elnevezésű konferencián Szájer József EP-képviselő a magyar kisebbségek autonómiája, illetve a kettős állampolgárság kérdését is markánsan fölvetette. „Magyarország nem akar többet, csak ami már létezik Belgiumban vagy Észak-Itáliában" – hangoztatta a politikus. Klaus Weigelt, a Konrad Adenauer Alapítvány elnöke a határrégiók szerepének fontosságát emelte ki, a felvetődő gyakorlati problémák megoldásának szükségszerűségével együtt.

A vajdasági magyarok fenyegetettsége

Martonyi János exkülügyminiszter a Vajdaságban élő magyarok fizikai fenyegetettségére hívta fel a jelenlévő Európa-szakértők figyelmét. A konferencia az európai kultúrpolitika sokszínűségével is foglalkozott. Rainer Jork, a Bundestag korábbi tagja és Breier Zsuzsanna, a „Kulturjahr der Zehn" (A tízek kultúréve) kezdeményezője az elméleti kérdések megvitatásán túl örömmel hangoztatták: 2010-ben Németország és hazánk jelölhet várost az „Európa kultúrfővárosa" címre...

Önérzettel teli zárszavak

A konferencia zárszavát Bethlen István, a Magyar Páneurópa Unió elnöke és Nagy László, a Páneurópai Piknik '89 Alapítvány kurátora tartotta. Nagy László – egyetértve az európai közösségi gondolat nagyszerűségével – ellenérzésének adott hangot, hogy „teljes jogú uniós polgárként" a magyaroknak egy sor megszorítással kell szembenézniük az unióban. Mindeközben ezer éve lakunk a Kárpát-medencében, s a mi, Európát védő nándorfehérvári győzelmünk dicsőségét hirdeti minden délben a harangszó. Nagy László utalt a különböző fejlettségű országok uniós tagságából leselkedő veszélyekre is, majd kifejtette: a trianoni békediktátum megoldatlanságából fakadóan a magyar kisebbségek sorsa még napjainkban is aggodalomra ad okot.

Búzahintés és díszoklevél a japánoknak

A Pannonia szállóban rendezett, s a Páneurópai Piknikre emlékező kiállításon Habsburg Ottó, a Páneurópa Unió nemzetközi elnöke mondott köszöntőt. A vasfüggöny leomlásával összefüggésben kiemelte: a drót, amely szabadságot korlátozott, egyben utat is mutatott a szabad világ felé.

A piknik színhelyén tartott megemlékezésen az akkori rendezvény egyik ötletgazdája, Mészáros Ferenc (Debrecen) keresetlen szavakkal hazugságnak nevezte annak a nemrég felavatott emlékműnek a feliratát, amely szerint a magyar és osztrák külügyminiszterek ott vágták volna át a vasfüggönyt. A kopjafánál ő nem koszorúzott: jelképesen búzát hintett a földre. Palkovits János, Fertőrákos polgármestere pedig felavatta azt a nyitott kaput megjelenítő kompozíciót, amely uniós csatlakozásunk tiszteletére készült, s amelyet a Kőfaragók, Műkőkészítők Országos Ipartestülete ajándékozott az emlékparknak.

A Fertőrákosi Barlangszínház ünnepi Európa-koncertjének szónoka, Kóczán Zoltán önkormányzati képviselő nagy tetszést aratott beszédében hangoztatta: „Kvittek vagyunk: Európától sokat kaptunk, de sokat is adtunk." Az est másik szónoka, Pozsgay Imre egykori államminiszter – a nevezetes piknik egyik védnöke – a tizenöt év eredményeit számba véve kijelentette: „Magyarnak lenni immár nem Isten csapása, hanem óriási lehetőség..."

Dr. Magas László, a piknik-alapítvány elnöke díszoklevelet nyújtott át Mihara és Takato polgármesterének, Suzuki Yoshinorinak és Itow Yoshitónak. A két városvezető azért érdemelte ki az elismerést, mert a közelmúltban alkalmat teremtettek a piknik-emlékkiállítás Japánban történő bemutatására. Ezt követően magyar, japán és német művészek előadásában csendült fel Beethoven IX. szimfóniája.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepi programok - Sopron és környéke

Tovább olvasom