Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Tíz éve testvérvárosunk

A Sopron és Bad Wimpfen közötti testvérvárosi szerződés aláírásának tizedik évfordulóját kettős rendezvénysorozattal ünnepli a két város, ezúttal a hűség városában.

Bad Wimpfen
Az elmúlt évben Bad Wimpfenben köszöntötték – soproniak jelenlétében – a jubileumot, a hét végén pedig a Neckar melletti szépséges városkából érkeznek vendégek, Claus Brechter polgármester vezetésével.

Péntek este a Hotel Sopronban a Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar és dr. Gimesi Szabolcs polgármester köszönti a vendégeket, majd Edith Rappold – aki sokat tett a két város barátságáért, eredményes együttműködéséért – veheti át a Sopronért Díjat. Jelen lesz és felszólal Jakob von Wagner, a Német Szövetségi Köztársaság nagykövetségének kulturális referense. Az ünnepélyes ceremóniát követően Holger Ries énekes (tenor) Mozart és Lehár áriákat énekel, majd kezdetét veszi a zenés est.
Ugyancsak a hét végén – szombaton és vasárnap – kerül megrendezésre, immár hetedik alkalommal a Német Kultúra Hete. Szombaton délután három órakor vonulnak fel a „ Szülőföld dallamai " gálára érkezett ének- és zenekarok a Széchenyi téren és a Várkerületen. A Gyermek- és Ifjúsági Központban 17 órakor kezdődik a gála. A kórusok bemutatkozása után zenés baráti est lesz a Bad Wimpfen-i vendégek részvételével. Vasárnap délelőtt tíz órakor a Fő téren folytatódik a program, a helyi és a vendég együttesek fellépésével, majd a Hotel Sopron borházának megnyitásán vesznek részt a vendégek.
A Német Kultúra Hete zárásaként pünkösdhétfőn a városi fúvószenekar ad koncertet 18 órakor a Gyermek- és ifjúsági Központban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújítás vagy javítgatás ?

Reménykedhetnek a Csóronfalvi, a Vak Bottyán, a Mészverem, a Bella Lajos és a Lehár Ferenc utca,… Tovább olvasom