Kisalföld logö

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -11°C | -2°C Még több cikk.

Titokzatos fertőzés

Sopronban sok százan keresték fel a háziorvosok rendelőit, a gyógyszertárakat viszkető bőrkiütéseikkel. Azóta kiderült, a Tómalom vize nagy mennyiségű kékalgát tartalmaz, sokan mégsem itt fertőződtek meg.

Kedden adtunk hírt arról, hogy az ÁNTSZ azonnali hatállyal bezáratta a Tómalom fürdőt, és a vízminta vizsgálatát rendelte el, mert a benne fürdőzők testén viszkető, pirosas kiütések jelentek meg. Azóta a bőrfertőzéses jelenségek szinte tömegessé váltak Sopronban és környékén. Sokan fordultak orvoshoz olyanok is, akik víz közelében sem jártak.

Meghökkentő eredményt hozott a Tómalom vizének vizsgálata: a kékalga megengedett mennyiségének többszörösét mutatták ki.
Dr. Amberger Erzsébet városi tiszti főorvos szerint az ÁNTSZ laboratóriumában folyamatosan végzik a méréseket, úgy tűnik azonban, hogy nem bakteriológiai, illetve kémiai anyag fertőzte meg a tó vizét. A vízmintákat a megyei környezetvédelmi felügyelőség laborjába is elküldték, ahol a kékalga megengedett mértékének többszörösét mutatták ki. A szakemberek kétfajta algát is találtak, amelyek közül az egyik képes toxikus anyagok termelésére. A városi tiszti főorvos szerint teljes mértékben és határozottan el kell különíteni egymástól a Tómalomban fürdőzők és az egyéb helyeken bőrfertőzést „ beszerzők " ügyét. A tömeges megbetegedések mindenképpen a Tómalomhoz kötődnek. Az is bizonyos, hogy a tó vizének megtisztításáig a strand zárva lesz. Dr. Amberger Erzsébet a további teendőkkel kapcsolatban ma tárgyal a fürdőt üzemeltető vízmű képviselőivel.

Csak tüneti kezelést alkalmaznak

Tesch Tibor két nappal ezelőtt fordult meg a Tómalom mellett húzódó hétvégi telkén. Azóta testén viszkető piros pettyek tömege jelent meg. Panaszával felkereste a körzeti orvost, aki kenőcsöt és tablettát írt fel neki, a tünetek kezelésére. – Én még csak a közelébe sem jártam a tónak – mondja Tesch Tibor, – a kutyámmal mentem ki ellenőrizni, hogy rendesen lelakatoltam-e a kaput. Azt tudom, hogy a környéken többször is gyomirtóztak, de jómagam soha nem voltam allergiás semmire, így hát alaposan meglepődtem a kiütéseimtől.
Dr. Molnár Erzsébet, a Magyar utcai rendelő ügyeletes orvosa az elmúlt napokban több bőrkiütéses panasszal hozzá forduló beteget is kezelt. Elmondta, hogy a páciensek egy része valóban megfürdött a tó vizében, de olyanok is akadtak bőven, akik a szabadban töltötték az időt a hétvégi telken. A bőrkiütések enyhébb és súlyosabb hólyagosodó változatával is találkozott. A doktornő szerint a szélsőséges időjárás, a napok óta tartó hőség miatt is elszaporodhattak a bőrkiütéseket okozó vírusok, kórokozók. Számos esetben a bőrgyógyászok sem tudják megállapítani a fertőzés valódi okát, és mindössze tüneti kezelést alkalmazhatnak.

Három hete permeteztek

A titokzatos eredetű fertőzések ügyében megkerestük Gyuga Ottót, a soproni polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának munkatársát is, aki elmondta, hogy utoljára három héttel ezelőtt permeteztek Sopronban, ekkor szúnyogirtást végeztek. Azóta mezőgazdasági eredetű vegyi anyagok repülőgépről nem juthattak ki szabad területre.

Korábban:

Fürdőzés kiütésekkel (2002.06.17) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ózontól a termálig

Bár az igazi szezon még várat magára, a soproni és Sopron környéki kempingek nem panaszkodhatnak… Tovább olvasom