Kisalföld logö

2018. 11. 19. hétfő - Erzsébet 0°C | 5°C Még több cikk.

Tiszteletbeli tűzoltó lett Sopron polgármestere

A soproni polgármestert, Fodor Tamást nevezte ki idén tiszteletbeli tűzoltóvá a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság Szent Flórián-napi ünnepségén, amelyet szerdán tartottak meg Győrött a megyeházán. Több tűzoltó kapott jutalmat, elismerést.
Szűcs György alezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója arról beszélt, hogy Szent Flórián napja nemcsak a tűzoltók, a kéményseprők ünnepe is, az ő munkájuk is az emberek védelmét, biztonságát szolgálja. Azt is hangsúlyozta, hogy együtt ünnepelnek a hivatásos tűzoltók az önkéntesekkel és a létesítményekben dolgozókkal, ahogy a mindennapokban is szorosan összekötődnek feladataik. Az alezredes megemlítette, hogy tűzeset már kevesebb történik megyénkben, viszont munkájuk zömét adják a műszaki mentések, amelyek közé tartoznak a közlekedési balesetekből adódó feladatok és a természeti károk miatti mentések.

Emberség, tisztesség, becsület, állhatatosság, segítés - sorolta az igazgató a jó tűzoltó ismérveit és elmondta: a megyénkbeli kollégák büszkék lehetnek arra, hogy a lakosság megbecsülésének örvendenek. ,,Ez nem úgy pottyant az ölükbe, megdolgoztak érte."

A megyei önkormányzat nevében dr. Kovács Béla főjegyző köszöntötte a megjelenteket. Az eseményen ezután több jutalmat és elismerést osztottak ki.

A Kisalföld főszerkesztője, Nyerges Csaba által felajánlott jutalmat a győri tűzoltóságon szolgáló Reider Imre főtörzsőrmester vette át, aki nemrégiben egy társasházban keletkezett tűzesetnél mentette ki a lakásban rekedteket.

Olvasóink írták

  • 12. villámcsapás 2010. május 09. 10:17
    „nanemá.
    Hol leszünk ha lebecsülönk minden jóbb vezetést,aki legalább ˝jót˝tett a város fejlődése érdekében!
    Feljelentgetés,kritizálás,stb.Ezek a ˝pénzforrások?˝ebben a v.vezetésben!”
  • 11. 1soproni 2010. május 08. 18:56
    „5.:
    na ne má´!”
  • 10. villámcsapás 2010. május 08. 16:25
    „Még HUGGYOZNI SEM TUD,NEM TŰZET OLTANI!”
  • 9. Baradlay 2010. május 07. 01:04
    „Oltott mar tuzet a polgarmester elvtars??????? <moderálva>”
  • 8. hehe08 2010. május 05. 21:39
    „nem.....
    hitetlenkedünk...... :)”
  • 7. bogote 2010. május 05. 20:09
    „Irigykedtek?????????????????????????????,,”
  • 6. laza01 2010. május 05. 19:26
    „Azért lett tiszteletbeli tűzoltó mert amikor a várkerületen tavaly októberben tűz volt egy udvarban akkor a tűz eloltása után ideért a kis slepjével és jópofizott a tűzoltokkal.”
  • 5. nanemá 2010. május 05. 19:05
    „Azzal, hogy megbuktatta a korábbi korrupt polgármestert!
    Igazi tűzoltó munkával helyes pályára állította az erkölcsi és anyagi romlásba döntött várost. Sikerével pedig hozzájárult a FIDESZ kétharmados győzelméhez, hiszen a soproni szavazók is a változásra szavaztak.

    Ezzel kemény fricskát mutattak a helybeli posztkommunista oligarcháknak, akik ekkora vereség után sem ajánlották fel lemondásukat és ezzel abszolválták maguknak az erkölcsi megsemmisülést.

    Hajrá Fodor! Hajrá Sopron!”
  • 4. iparos 2010. május 05. 17:40
    „Lehet, hogy pénz jár érte/ ez csak az Én hülye kis gondolatom/”
  • 3. obama 2010. május 05. 16:20
    „miert lett tiszteletbeli tuzolto , mentett mar eletet? mentett mar ki embert ego kocsibol vagy hazbol vagy miert is? en ezt nem ertem.”
  • 2. Boróka53 2010. május 05. 15:21
    „1soproninak
    Semmivel nem kell kiérdemelni...valamennyi korábbi polgármester (Gimesi,Walter,stb. ) is megkapta már...úgy emlékszem.”
  • 1. 1soproni 2010. május 05. 13:13
    „Mivel érdemelte ki a címet?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lezárják a nagycenki és peresztegi vasúti átjárókat

Építési munkálatok miatt csütörtökön 7-től este 7 óráig lezárják a peresztegi vasúti átjárót,… Tovább olvasom