Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Tigrisvadászok Orbán beszédében

Orbán Viktor jelenlétében több ezer résztvevővel tartották meg tegnap este nagygyűlésüket a soproni Fő téren a Fidesz vezette polgári összefogás hívei.
Több tucatnyi nemzeti színű lobogó és éljenző vastaps közepette lépett az emelvényre dr. Molnár Ágnes, a polgári összefogás polgármesterjelöltje, dr. Szájer József, Sopron országgyűlési képviselője és a kirobbanó lelkesedéssel fogadott Orbán Viktor.
Molnár Ágnes határozott hangvételű kampánybeszédét követően egyenként is bemutatta a polgári összefogás képviselőjelöltjeit. Nagy tetszést aratott Szájer József kijelentése, miszerint: „azért, hogy Sopron tekintélyét visszaszerezze, a nem soproniak közül éppen Orbán Viktor miniszterelnök tette a legtöbbet."

A képviselő kifejtette, nyolcvanéves adósságot törlesztett a polgári kormány Sopronnal szemben a népszavazás tavalyi évfordulóján. Beszédének további részében a helyhatósági választásokon való összefogásra buzdította a jelenlévőket Szájer József, majd hozzátette: „nem fordulhat elő az a helyzet, hogy szocialista polgármestere legyen Sopronnak."

Megkülönböztetett vastaps és éljenzés fogadta Orbán Viktor felszólalását, aki a színpadról többször is megszólította a jelenlévők csoportjait, így a gyerekes szülőket és az erdélyi magyarokat. Az összetartozás, az együttérzés és a szeretet kifejezések váltogatták leginkább egymást a volt miniszterelnök beszédében. Nem maradtak el a tőle megszokott adomák, példabeszédek sem. Később kabinetje kormányzásának négy évére emlékeztetett: „ezeket az eredményeket nem adhatjuk át ellenfeleinknek." Ezt követően szólt a választási eredményekről. Mondandója közben „csalással, csalással" kiáltások hallatszottak a Fő téren. Beszéde befejező részében a mostani kormányt bírálta Orbán Viktor. – Az alkotmány módosításához csak feltételeik teljesítése után járul hozzá a polgári oldal – mondta. Hosszú éljenzés, kitörő öröm fogadta azt az indiai eredetű példabeszédét, mely szerint „a tigrist először gondolatban kell elejteni, a többi puszta formalitás." Végül „Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!" jelszóval kiváltotta a tömeg legutolsó, leghosszabb ideig tartó tapsviharát a másfél órás nagygyűlés főszereplője.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aggályok a védőoltások körül

A védőoltások megjelenésével számos, eddig sok áldozatot követelő betegséget sikerült száműzni. A… Tovább olvasom