Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Tervszerűen halad a felújítás

Az előzetesen meghatározott ütemben folytatódik a Deák tér felújítása. A FÉSZ Rt. a multifunkciós épület munkagödrének földkiemelését már 90 százalékban elvégezte.
Júniusban elkezdődik a Deák téri multifunkcionális épület alapozása, falazása. Az egyetem szakértői által kijelölt fák kivágásra kerültek, összesen harminckettő. Egyet sajnos terven felül emeltek ki, mert a régi vizesblokk lebontásakor kiderült, közvetlenül a fal mellé nőtt és nem lehetett megmenteni. Ugyanakkor egy másikat megóvtak – a Deák tér–Mátyás király utca sarkánál – a szakemberekkel való újabb egyeztetés után.

A felvonulási területen jelenleg még folynak a régészeti feltárások, várhatóan a hónap végére befejeződnek és a kivitelező elkezdheti a turisztikai központ építését.

Mint megtudtuk, a közmű-kivitelezés is a terveknek megfelelően halad, a tér egy részén már kicserélték a korszerűtlen régi ivóvízvezetékeket, és hamarosan megkezdődik a tér saját vízellátó rendszerének kiépítése is.
A kivitelező FÉSZ Rt. fontosnak tartja, hogy folyamatosan kapcsolatban legyen a lakossággal, ezért az Erzsébet utcánál elhelyezett konténerépületben munkatársai minden pénteken reggel 8 és 9 óra között várják mindazokat, akiknek észrevételeik vannak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődött a mélygarázs építése Soporonban

Sopronban a héten elkezdődött a Petőfi tér aszfaltburkolatának feltörése, s ezzel útjára indult a 240 parkolóhelyet magába foglaló mélygarázs építése. A mintegy hétezer négyzetméter alapterületű létesítmény beruházási költsége meghaladja a másfél milliárd forintot. A tervek szerint a mélygarázs november végéig elkészül, a térfelszín helyreállítása tavaszra csúszik majd át. Tovább olvasom