Kisalföld logö

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 29°C Még több cikk.

Tervezték a felújítást, még sincs pénz az útra

Fertőrákos–Balf - Nem történt semmi a Fertőrákos és Balf közötti út felújításával kapcsolatban, noha a 2007/08-as tervek között prioritást élvezett a turisztikai szempontból is frekventált útszakasz rendbetétele.
– Egyre többen panaszolják, hogy a Fertőrákos és Balf közötti szűk, kátyúkkal teli, mintegy hét kilométeres úton igen nehéz közlekedni – tolmácsolta sokak véleményét Palkovits János, Fertőrákos polgármestere. – Évek óta napirenden van ennek az útnak a rendbetétele, kerékpárúttal való kibővítése. Az elgondolás a 2007/08-as regionális fejlesztések között prioritást is élvezett, mégsem történt semmi. Pedig turisztikai szempontból is lényeges lenne az út kiszélesítése, kerékpárúttal való ellátása, hiszen a Fertő tavat körülölelő bicikliút egyetlen hiányzó szakaszáról van szó. A mostani körülmények között sem gépjárművel, sem kerékpárral nem biztonságos a közlekedés.

– A Magyar Közút Kht. megyei igazgatósága a 2007/2008-as Regio-
nális Operatív Programba jelölte a Fertőrákos–Balf összekötő út felújítását, azonban a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács ezt nem fogadta el, csupán a tartalék pályázatok közé sorolta a beadványt – tudtuk meg Pécsi Norbert Sándor kommunikációs menedzsertől. – 2008-ban a Soproni Kistérségi Társulás javaslatot tett a regionális fejlesztési tanácsnak, hogy a 2009/2010-es ROP-listán szerepeljen ezen útszakasz felújítása. A fejlesztési tanács döntésének előkészítésében is részt vett társaságunk, mint javaslattevő. A Fertőrákos–Balf összekötő út a jelenlegi adottságaival a rendelkezésre álló költségkeret jelentős részét lekötné, így a térségben jóval kevesebb útszakasz felújítása lenne lehetséges. Ezért az előkészítés során a kht. nem javasolta az útszakasz felvételét a 2009/2010-es ROP-projektlistába. Ismert, hogy az útszakasz állapota rossz, a teljes felújításáig folyamatos kátyúzással igyekszik a közútkezelő a biztonságos közlekedés feltételeit fenntartani. A Fertő tavat körülölelő bicikliút kiépítése az érintett önkormányzatok hatáskörébe tartozik.

A regionális fejlesztési tanács részéről közölték: a komplett terv
hiánya miatt nem támogathatták a projektet. Amennyiben az út tulajdonosa – a Magyar Közút Kht. – elkészítteti a szükséges dokumentumokat, akkor a pályázati lehetőség széles skálája nyílhat meg az út rendbetételére, kibővítésére.

Olvasóink írták

  • 1. Telepathia 2009. január 16. 20:57
    „Firtl úr, lehet hogy tervezte é szertette volna az út felújitást .Van ami sikerült, újra nösült ehhez gartulálunkk, de az út még amiről sokat beszélt még 20020.- ban sem fog elkészülni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leütöttek és kiraboltak egy nőt a soproni belvárosban

Sopron - Az év első soproni rablását követték el a belvárosban: egy nőt ütöttek le és fosztották meg… Tovább olvasom