Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Területfoglalás Sopronban - Amíg eljogászkodnak, felépül a társasház - fotók

A közös képviselő nem érti, nekik miért kell folyton tűrniük, az ő jogaikkal mintha nem is foglalkoznának. Társasházépítés, második rész.

Csaknem egy évvel ezelőtt írtunk egy soproni társasházi problémáról. Akkor arról számoltunk be, hogy lakók szerint a vállalkozónak nem lett volna joga arra, hogy lekerítsen egy részt a saját telkükből.

A kivitelező lekerített egy részt az ő ingatlanukból.

Onnan földet hordtak el, éppen egy lépcsőfeljáró és a kerékpártárló mellett. Vörös Viktor, az érintett társasház közös képviselője akkor azt nyilatkozta portálunknak, hogy ők semmiféle engedélyt nem adtak a terület használatára. Az ügyben pedig birtokvédelmi eljárást kezdeményeztek.

A lakók a minap azt vették észre, hogy folytatódnak a szomszéd épület munkálatai. Mégpedig ismét az ő területünket is használva.

A kép bal oldalán az épülő társasház. A kerítésen túl, jobbra az állvány elemei. A szomszédok állítják: ők semmiféle engedélyt nem adtak a terület "elfoglalására".

Társasházi kálvária


- Ezúttal sem kapott engedélyt a terület használatára az építtető. Ráadásul a mostani akciójukat úgy hajtották végre, hogy folyamatban van a birtoksértési ügy - kezdte a legújabb fejlemények ismertetését Vörös Viktor.

- Mindent dokumentáltunk, a jegyzői hivatalnál pedig kereset kiegészítést tettem. A behatoláskor, tehát az állványozás előkészületeinél rendőrt is hívtunk. Ám, mint kiderült, hiába. A Polgári Törvénykönyvre hivatkoztak, azaz nekünk tűrési kötelezettségünk van. Így a saját udvarunkról nem "tessékelték ki" a bent dolgozókat.

Vörös Viktor így folytatta: még aznap elkészült az állvány, amelynek lebontása, vagy rongálása életeket veszélyeztetne, ezért természetesen nem nyúltak hozzá.

- A jelenlegi helyzet patt, illetve az építtető szemszögéből nézve nyertes matt - méltatlankodik a közös képviselő. - Nyert a jogtalanság és vesztettek a jogkövető soproni polgárok. Sem a város, sem az állam nem volt képes egy év alatt tenni ez ellen.

Hamarosan esedékes közgyűlésünkön beszélünk róla. Úgy véljük, amíg a hivatalok eljogászkodnak, addig szépen felépül a társasház. Nekünk kötelezettségeink vannak, miközben a jogainkkal nem sokat értünk.
Vörös Viktor beszélt az alvállalkozóval is, aki megígérte: visszaállítják az eredeti állapotot.

- Miért nem tudunk tárgyalni az építtetővel? - teszi fel a költői kérdést Vörös Viktor. - A hivatalok által összehívott egyeztetésekre sem voltak hajlandók eljönni. A végeredmény: megint nem tudjuk használni az udvarunkat. A kárunk talán nem is forintosítható. Az okozott károkat pénzért ki lehet javítani, de azt, hogy elvették egy gyerekeink játszóhelyét, nem lehet pótolni...

Az ügyben ismételten kerestük a nyilvános elérhetőségeken az építtetőt, de ezúttal sem jártunk sikerrel. Amennyiben érkezik reagálás a vállalkozástól, azt közölni fogjuk portálunkon.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Esterházy-kastély Kismartonban - Újdonságok a történelmi helyszínen

Összeállt a classic.Esterházy koncertsorozat 2015-ös programja az Esterházy-kastélyban. Tovább olvasom