Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Térségi hulladék: az állam viszi a kétmilliárdos hitelt

Azzal, hogy a kormány átvállalta a Sopron térségi hulladékgazdálkodási társulás 2 milliárd forint hitelét, évi 300 millió forint törlesztőrészlettől is megszabadultak.


– A szocialista kormányok idején a korábbi tíz százalékról harmincra emelkedett a Sopron térségi hulladékgazdálkodási projekt önrésze – kezdte hétfői sajtótájékoztatóját Mágel Ágost, a társulás elnöke.

– Emiatt az érintett önkormányzatnak, összesen kétmilliárd forint hitelt kellett felvennie. Enélkül ugyanis veszélybe került volt a mintegy hatmilliárd forint értékű, uniós és állami támogatású projekt. A Fidesz segítségével szabadultunk meg ezen súlyos hiteltől. A támogatással olyan bónuszt kapott a százezer embert magában foglaló társulás, amely értelmében az önrész nulla százalék lett.

Mágel Ágost, a kisalfold.hu kérdésére válaszolva elmondta: a kötvény futamideje miatt a társulásnak éves szinten mintegy háromszázmillió forintot kellett a kamatokra és a tőketörlesztésre fordítania.

Ugyancsak portálunk érdeklődésére az elnöke szólt a Cséren épülő hulladéklerakóról is.

– Jelenleg a lerakó kazetták szigetelése zajlik – tudtuk meg. – A szociális helyiségek, beléptető rendszer, valamint a hangárok kivitelezése is elkezdődött. Ezzel párhuzamosan kijelölték az Iván felől, a lerakóhoz vezető két kilométer hosszú út nyomvonalát. A szervizút, amelyen a hulladékot szállító járművek közlekednek majd, kétszer két sávos és aszfaltos lesz.

Mágel Ágost hozzátette, a soproni Harkai úton, ahol a válogató lesz majd, egyelőre nem építkeznek. Ám ezen beruházás volumenében kisebb, mint a cséri. A szükséges berendezések viszont már megérkeztek, a próbaüzem részben megtörtént.

A szemétgyűjtő edények, komposztálók beszerzése folyamatban van. A méreteket jól jellemzi, hogy a családi házas övezetekbe 30 ezer darab barna fedelű kukák kerülnek ki.

Korábban írtuk:

Mint arról portálunkon beszámoltunk, a Sopron térségi hulladékgazdálkodási társulástól, a korábban felvett hiteleit az állam teljes mértékben átvállalja. A kétmilliárd forint értékű kötvényt azért kellett kibocsátani, hogy ebből fedezhessék az összesen hatmilliárd forint értékű beruházást.

A kormányzati segítség egy további kérdést is felvet, mégpedig azt, hogy ennek köszönhetően lesz-e lehetőség a kötelezően előírt 110 literes kukák kisebbre cserélésre?

Úgy tudjuk, ez a téma egyelőre nincs napirenden, el kell telnie, ugyanis egy teljes évnek, hogy világosan láthassák a működési költségek, bevételek alakulását.

Vannak fix kiadások, mint például az útdíj, a hulladéklerakási illeték, az alkalmazottak bére, a járművek üzemeltetése. S ezek kell párba állítani a lakosságtól, vállalkozóktól befolyt összegekkel.

A társulásban részt vevő településeken 40 ezer darab hulladékgyűjtő edény van kint a családi házakban, laktótelepeken.

- Azon háztartásoknak, ahol korábban hatvan literes kukákat használtak, nem kell nagyobbra cserélniük - közölte megkeresésünkre Mágel Ágost, a társulás elnöke.

- Az új szerződéseknél a minimális edényméret nagysága viszont már 110 liter. Ettől egyelőre nem tudunk eltérni, illetve kisebbre cserélni, ugyanis fedezni kell a működést.

Portálunk információi szerint a költséghatékonyságot tekintve a szelektív gyűjtés sem jelentene megoldást. Hektikusan mozog ugyanis a használt papír, a műanyag, a fém felvásárlási ára. Azaz ebből jelentősebb bevétel nem várható.

A válogatóban dolgozó alkalmazottaknak viszont bért kell adni, miként a hulladékszállító autók fenntartása kiadással jár.

A környezetvédelmi haszon viszont pénzben nem kifejezhető.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árokba csúszott egy autó a 84-esen, Sopronnál

A hétfő reggeli balesetben egy személy könnyebben megsérült. Tovább olvasom