Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Terelővadászattal a vadbalesetek ellen

Sopron - Terelővadászatot tartottak a Sopron környéki erdőkben a Taeg Zrt. munkatársai abból a célból, hogy megelőzzék a vadbaleseteket.
Korábbi lakossági bejelentések miatt terelővadászatot szervezett a Tanulmányi Erdőgazdaság. A jelzések szerint lakott területekre is bemerészkedtek a vaddisznók és az őzek – tudtuk meg Román Józseftől, a Taeg Zrt. vadgazdálkodási igazgatójától. – A városszéli erdőkben, így a Vashegyen, a Fáber-réten, a Károly-kilátó és a tévétorony térségében húsz vadász és tizennyolc hajtó – kutyákkal – fésülte át a terepet. Összesen három vaddisznót és három őzsutát, illetve gidát ejtettek el. Az állatok a vadfeldolgozóba kerülnek.

– A vadászat célja az volt, hogy megelőzzük az állatok járművel való ütközését, valamint a lakóövezetben, kertekben való felbukkanását. Tudomásunk szerint a Taeg területén tavaly mintegy tíz anyagi káros vadbaleset történt gépjárművel való ütközés következtében, idén szerencsére nem kaptunk ilyen információt.

Román József hozzátette: február végéig tart az állományselejtezés időszaka, addig őzet, szarvasborjút, sutát és gidát, valamint vaddisznót lehet lőni. Ezenfelül – január 31-ig – hibás agancsú szarvasbikát, szarvastehenet is lőhetnek a vadászok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Turistaszálló lett a művelődési házból

Pereszteg - Merész turisztikai vállalkozásba fogott Peresztegen a budapesti Hoisz László. 2006-ban… Tovább olvasom