Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Településenként egy szavazatot szeretne a kistérség

Kistérség - A Sopron–Fertőd kistérséget alkotó települések szeretnék elérni, hogy a társulati üléseken mindenkinek egy szavazata legyen. Jelenleg Sopron akár egymaga is dönthet a fontos kérdésekben.
A Sopron–Fertőd kistérségi tanács társulati üléséin Sopronnak jelenleg a gazdasági súlya miatt ötvenszázalékos szavazati joga van. A fennmaradó részen osztozkodik a többi – harminckilenc – társtelepülés. Fülöp Géza, Fertőd polgármestere vetette fel először, hogy változtassanak a szavazati arányokon.

– Az ország más részein, például Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, mindenkinek egy szavazati joga van – mondta el érdeklődésünkre Fülöp Géza. – Amennyiben a soproni közgyűlés elfogadja a javaslatunkat, az egy gesztus lenne a kisebb települések felé. Ez is bizonyítaná, hogy Sopron partnerként és egyenrangú félként kezel bennünket.

Az elmúlt időszakban a határozataink többségét teljes egyetértésben hoztuk meg. Ez pedig azt jelenti, hogy vélhetően nem okoz érdeksérelmet, nem hozza hátrányos helyzetbe Sopront a változtatás.
Az ügyben megkerestük Fodor Tamás polgármestert, aki a társulati tanács elnöke is egyben.

– Eddig is partnerként kezeltük a településeket és így lesz ez a jövőben is – jelentette ki Fodor Tamás. – Beszélhetünk róla, de korai lenne még a szavazati arányok változtatásáról nyilatkozni. Egyrészt azért, mert további egyeztetésekre van szükség, másrészt a módosítást a soproni közgyűlésnek is el kell fogadnia.

Olvasóink írták

  • 1. vörge 2008. április 05. 10:09
    „és.. kész a kommunizmus ???”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Falugondnoki buszra pályázik Und

Und - A szeptemberi iskolakezdéstől várhatóan a sopronhorpácsi intézményekbe járnak át az undi… Tovább olvasom