Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Telekvita: több millió forint a tét

Több millió forint a tétje annak a vitának, amely Fischer Zsuzsanna telektulajdonos és az önkormányzat között zajlik immár hónapok óta. Dobos József jegyző szerint a kérdés napirenden van és hamarosan megoldódhat.

– A szüleim 1965 óta bérelték azt a Rákóczi utcai területet, amelyet 1998-ban megvásároltunk – kezdte történetét Fischer Zsuzsanna. – Összesen 1124 négyzetméterről van szó, amelyből az önkormányzat 84 négyzetmétert 2005-ben egy út kialakítása érdekében megvásárolt, ugyanis az ingatlan a Pázmány Péter utcáig húzódik. Az adásvétel a tulajdonjogom fenntartásával történt addig az időpontig, amíg megtörténik a telekmegosztás. Erre a mai napig nem került sor. Nem is lenne különösebb probléma, ha nem döntöttem volna úgy, hogy eladom a megmaradt 1040 négyzetmétert. Volt is rá vevő, egy angol befektető – 2006. december 18-án írtuk volna alá a szerződést –, aki 25 millió 500 ezer forintot fizetett volna érte, de miután osztatlan közös tulajdont nem akart vásárolni, ezért elestem az üzlettől. Megpróbáltam egyetértésre jutni az önkormányzattal.

Többszöri sürgetésemre a polgármesteri hivatalban azt tanácsolták, készíttessem el én a megosztási vázrajzot, amelyet majd ők adnak be a műszaki irodának. Így is történt, 45 ezer forintot fizettem érte, mégsem tettek semmit. Újbóli megkeresésemre azt mondták: azért, mert szeretnék megvásárolni az ingatlant mint tulajdonostársak, de a 25 millió irreális, ezért ők is felértékeltetik.

A becsüs 18,2 millió forintot állapított meg, a különbség tehát óriási, több mint 7 millió forint.
– Az általa javasolt összegért azonban nem adom el az önkormányzatnak. Arról nem beszélve, hogy jogi képviselőm szerint nem is tulajdonostársak. A megoldás az lenne, ha megosztanák a telket – tette hozzá Fischer Zsuzsanna.

Mi a megoldás ebben az ügyben? – kérdeztük dr. Dobos József jegyzőtől.
– Ez a telekügy (is) napirenden van – válaszolta a jegyző. – Ismert, hogy a Pázmány Péter utcai tömbbelsőben ingatlanfejlesztést tervez a város, amelyhez új belső útra is szükség van. Ezért vásárolt az önkormányzat az ottani telektulajdonosoktól kisebb-nagyobb területeket. A megoldás álláspontom szerint valóban a telekmegosztás lehet, de nem külön-külön, hanem együtt, megfelelően az építéshatósági előírásoknak. Az nem járható út, hogy egyenként osztjuk meg a telkeket, az összes megosztást egyszerre kell megoldani. Ebben a kérdésben hamarosan dönt a városvezetés.

Horváth Ferenc

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeptemberre elkészül az új épület

Szeptemberre elkészül az egyetem erdőmérnöki karának új oktatási épülete az Erzsébet-kertben. A háromtömbös épületet park veszi körül, épül mélygarázs és szabadtéri színpad is. Tovább olvasom