Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Távhő: Sopronban még nem döntöttek az árváltozásról

Szinte minden városban a távhőszolgáltató a maximális mértékben, 4,2 százalékkal emelte a távhőszolgáltatás nettó árát január elsején.

A nemzeti fejlesztési miniszter december végén hozott rendelete szerint a távhőszolgáltatásban az áremelés nem lehet nagyobb, mint a 2011. március 31-én alkalmazott, általános forgalmi adót nem tartalmazó, tehát nettó díj 4,2 százaléka. Ez minősül a legmagasabb hatósági árnak - áll a rendeletben. A távhőszolgáltatás díját 2011. március 31-én befagyasztották.

A döntően önkormányzati tulajdonban lévő távhőszolgáltatók - amelyek választ adtak az MTI kérdésére - többnyire veszteségekről számoltak be a múlt évről, illetve azt mondták, hogy várhatóan 2012-ben is így lesz.

A távhőszolgáltatás díja az alapdíjból és a hődíjból áll, és ahol van, ott meg kell fizetni a melegvíz-szolgáltatás árát is. A 4,2 százalékos áremelés Dunaújvárosban például azt jelenti, hogy egy átlagos, 52 négyzetméteres lakás éves távfűtési költsége 161.796 forintról 168.591 forintra emelkedett.

Sopronban még nem döntöttek az árváltozásról.

Olvasóink írták

  • 14. Karcsika 2012. január 13. 06:03
    „Re: 12. soproni 2012.01.10. 13:24

    Én nem ott lakom, de tudom, egy cső van a pincétől a 10-ig.
    Csak úgy lehetne jól megoldani, ha a lépcsőházban lenne kint egy mérőóra.
    De akkor az egész lakást újra kéne csövezni.
    Ezt sokan nem akarják a beépített bútorok miatt.

    Tényleg hülyén nézne ki egy cső az előszobában, majd onnét elágazik a fürdőbe, konyhába, nagy és kisszobába.
    Mindenhol csak csövek, csövek.
    Most függőlegesen haladnak a csövek.
     ”
  • 13. himbi 2012. január 10. 21:49
    „12. soproni!
    Ha valaki nem egxezik bele akkor bukott ügy..”
  • 12. soproni 2012. január 10. 13:24
    „Ismételten megkérdezem a tisztelt lakótelepi lakóktól,hogy nem lehet leválni a távhőről és egyedi mérőket felszerelni?”
  • 11. eskorpio 2012. január 10. 12:57
    „Emlékeznek még erre a mondatra...
    Ne merjék megtenni!”
  • 10. Spani 2012. január 09. 20:21
    „Az egész országban szinte itt a legmagasabb évek óta a távfűtés díja és ezt még meg akarják emelni. Csak emeljék!!! Ha az kell Nekik, hogy még magasabb legyen a Távhő felé a tartozás. Mert ezzel csak ezt fogják elérni. A kiskeresetű emberek, akik nem jó kedvükben laknak pl. panel lakásban, már lassan miből fizessék még ezt is ki???? Az eddigi összes FIDESZ-es intézkedés csak súlytotta Őket, ja + a kommunális adó!!!!”
  • 9. DK 2012. január 09. 18:17
    „Az önkormányzatnak tovább kell hárítani az emelést, így biztosan lesz.
    Kérdés!
    Mennyivel emelkedik?”
  • 8. Karcsika 2012. január 09. 16:19
    „ 
     

    Adja el az önkormányzat a 20 vagy 40 milliós forgóajtót,
    az iskolákra erőltetett e-naplókat (ami ráadásul jó sz@r, lassú)
    és abból a pénzből máris fedezhető a fűtés áremelkedése.

    Fizessenek parkírozásért a képviselők is, mint minden más munkába autóval járó polgár!
     ”
  • 7. soproni 2012. január 09. 13:43
    „4.himbi.A cikkre reagáltam :)Azért ez tényleg durva,ami a lakótelepeken megy.”
  • 6. himbi 2012. január 08. 23:32
    „Végre más is mondja, hogy a melegvíz hőfoka igencsak hagy kívánnivalót magaután. A m3 az m3 ugyan csak nagyon nem kindegy, hogy az hány fokos ami átmegy az órán. Magyarul megkárosítják a fogyasztókat!”
  • 5. Jetta 2012. január 08. 23:01
    „A melegvíz hőfoka valóban ingadozó a lakótelepi lakásokban, ám a díjazása sosem! Számomra örök rejtély marad a Távhő speciális számlázása, melynek összeállításához magas kvalifikáltság szükséges a közérthetőség és egyszerű levezetés elkerülése miatt. Szerintem. Nincs az a hivatalos mérőszerkezet, ami után a VALÓS fogyasztást fizethetnénk.”
  • 4. himbi 2012. január 08. 18:42
    „3. soproni!
    Itt most nem az a gond, hogy nem mérjük a melegvizet hanem a hőfoka nem megfelelő! Vagyis ha pl du 2-kor zuhanyozni akarok akkor a melegvízhez meg kell nyitnom a hideget is mivel van annyira forró/meleg, hogy kell hozzá a hideg. Este 10 után viszont csak a meleg csapot nyitom ki és ugy zuhanyzom. Vagyis egy fals példa ha pl este 1 m3 melegvíz kell a zuhanyzásomhoz addig du csak fél m3 mert kell hozzá hidegvíz is. Vagyis az esti zuhanyzás drágább mivel a melgvíz és a hidegvíz messze nem egy árban van és este sajnos elég csak a melegvizet kinyoitnom, hogy zuhanyozzak. Mgyarul ez úgy gondolom, hogy egy bújtatott áremelés. Mivel a nappal kapott melegvíz ami valóban melegebb mint az esti az ugyan annyiba kerül mint este 10 utáni langyos víz.”
  • 3. soproni 2012. január 08. 18:21
    „Szerencsére egyedi mérőkkel rendelkezem,így a valós fogyasztásom után fizetek.Nem lehetne megoldást találni arra,hogy minden lakótelepi lakásban is ezt a módszert válasszák? (kérdem én laikusként)Van ismerősöm,aki szintén távhőt fizet,csak azért,mert a lakók többsége nem egyezett bele az egyedi mérésbe. Nekik a gáz számlájuk 44 ezer,nekem 12 ezer volt decemberben.”
  • 2. etsaman 2012. január 08. 18:02
    „Az egyetértésemet negatív irányba korrigálnám: Nálunk este néha annyira nem meleg a meleg víz, hogy nem élvezhető a fürdés. pontosabban csak langyos víz folyik. Aztán ami érthetetlen, hogy ugyan azért a köbméter fogyasztásért soha nem sikerült még ugyan annyit fizetni. Néhány ezer forintos állandó eltérés. Hangsúlyozom ugyan az a köbméter. Ez a nyári hónapokban történik rendszeresen. tegnap láttam egy filmet. ott tea forralóban melegítették a fürdővizet. Az olasz nénike összefoglalta a lényeget: aminek meg kell tisztulni az megtisztul a kevés vízben is. Ez a jövő. Ez lesz a jövő az energia árak jövője után.De én pozitiv ember vagyok. A rosszban is keresem a jót. Megtaláltam. Ugyis fogytán a föld víz készlete. Sporolunk.”
  • 1. himbi 2012. január 08. 14:08
    „A soproni Önkormányzat Család Barát önkormányzat! Biztosan nem emeli a díjakat! :-)
    A másik... Sopronban már így is nagyon magas a távhő díja ha nem a legmagasabb az országban! Arról meg már nem is illene talán beszélnem, hogy este 22 óra után a melegvíz csak annyira meleg, hogy nem is kell hozzá hidegvizet adni és úgy letudok zuhanyozni. Viszont... ha kissé melegebb lenne akkor kellene hozzá hidegvíz vagyis nem fizetnénk annyi elhazsnált melegvizet ami által csökkenhetne a számla végösszege. Na, de, ugye minél több melegvízdíjat akarnak bezsedni és úgy gondolom, hogy mindez szándékos dolog, hogy este a melegvíz hőfoka jelentősen alacsonyabb mint a nappali. Magyarul ha 4-5 fokkal alacsaonyabb a melegvíz hőfoka azért ugyan annyi pénzt zsebelnek be m3-ként mintha normálisan szolgáltatnák a melegvizet.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszapillantó: Rengeteg fotó Sopron tavalyi eseményeiről

Divatgála, majális, VOLT, szüret, Tündérfesztivál, stb... Több száz fotót, 26 galériát válogattunk… Tovább olvasom