Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Tatár Rózsa: Kell a vers, kell az irodalom…

2009… nyár… Sopron. Négy napja szakad az eső. Borúra is ború, esőre is eső, de leginkább: szünet nélkül eső. Negyvenöt fokban vágós, esernyővel sem lehet szárazon maradni.

Akinek nem feltétlenül szükséges, ki nem teszi a lábát az utcára. Mivel üdülni jöttem, nem sokat teketóriázom, napokig nem megyek le a Lővérekből. Az időjárás gondoskodik arról, hogy elvégezzem azt, amit elterveztem az alkotószabadságom idejére. Tudom, az előző mondatomban még azt írtam, üdülni jöttem. Nincs ebben semmi szélhámosság, kérem, évek óta itt „üdülök", számomra az üdülés alkotószabadsággá vált. Miután bejártam az első nap a várkerületet, megállapítottam, hogy minden a „helyén van", megnyugodva vonultam vissza a Lővérekbe, megszokott szállásomra. Azaz: nincs minden a helyén! Az Ógabona téren lebon-tották a sarki házat! Kár érte! Vajon mi lesz helyette? Remélem, illeszkedik a környezetbe!

No, de veri az ablakot az eső, ez visszazökkent… negyedik napja… és ma lesz a szerzői estem a könyvtárban… belémhasított a felismerés, hogy ebben az ítéletidőben ember nem megy ki az utcára! Hömpölyög a víz a hegyoldalon, hatalmas tócsák terpeszkednek megkerülhetetlenül! Ugyan, ki lenne az az elszánt, aki ilyen időben irodalmi estre merészkedne? Ráadásul útjavítások és úthibák is nehezítik a Széchenyi István Városi Könyvtár Bánfalvai Fiókkönyvtárába való eljutást!

Fél órával az est kezdete előtt találkoztam a fiókkönyvtár vezetőjével, Igrecz Katalinnal, akinek nagyszerű műsorvezetéséről már tavaly volt alkalmam megbizonyosodni. A könyvtár előtti buszmegállóban megütötte a fülemet két asszony beszélgetése: - A patak már kiáradt, de félő, hogy az Ikva is kijön…
… és csak szakadt az eső… az autótól a könyvtárajtóig is jó lett volna egy csónak… nem lévén, jól beázott a cipőnk az első lépésnél.

Hogy a miden emberi számítás szerint várható „nézőtlenség"-ből fakadó kínos perceknek elejét vegyem, magam kezdtem el mondani, hogy: - Ne csodálkozzunk, ha ma este itt nem lesz egy ember sem. Katalin rám nézett, és bölcs nyugalommal csak ennyit mondott: - Ide /mármint a könyvtárba/, úgy járnak az emberek, mint a templomba: ha esik, ha fúj…
Elhallgattam, és csak reménykedtem. Közben végigvezettek a barátságos könyvtáron, ahol a könyvek mellett nem hiányzott a számítógép sem, és ott voltak a szakkörök és a versmondó verseny relikviái is… és szakadt az eső rendületlenül. Katalin elmondta, hogy ide indulása előtt még „árkolt" a kertben, de a kertet így is elöntötte a víz. Reméli, a házba nem megy be…

Hat óra lesz 10 perc múlva: nyílik az ajtó, jön egy néző! Én úgy néztem rá, mint a biológiai csodára. Még fel sem ocsudtam ámulatomból, újra nyílt az ajtó… és megint jött valaki… és megint… és Katalin mindenkit jó ismerősként üdvözölt, bemutatott bennünket egymásnak… ő festőművész, ő csipkeverő, ő gyógyszerész, ismét egy festőművész… majd egy ifjú versmondó, és csak nyílt az ajtó… és persze szóba került a vízhelyzet… hat óra után öt perccel már majdnem minden szék foglalt volt… az est „menetrendje": a két megjelent könyv viszonylag rövid ismertetése: kis felolvasással, hogy minél több idő maradjon a készülő két új kötetre.
A versfelvasásnál tartottam, amikor valaki jött, és diszkréten félrehíva a háziasszonyt, jelentette, hogy a „nemzetközi helyzet", /értsd vízhelyzet/: fokozódik. Az est hallgatósága pedig sziklaszilárdan ült, és hallgatta tovább a felolvasást…a verseknél tartottunk, valójában azt est nagy része a versfelolvasás volt… az eső pedig zuhogott odakint rendületlenül… időnként szirénázva elment egy-egy tűzoltó autó… és a nézők érdeklődése nem lankadt… fél nyolckor mégis véget kellett vetni a felolvasásnak, mert a műsorvezető szerint idő kell a dedikáláshoz, aztán pedig megyünk ácsolni a ladikokat… közben valaki még felvetette, hogy szívesen meghallgatná azt a hat oldalas prózát, ami Sopronról íródott Sopronban. Nem akartam visszaélni vendéglátóim érdeklődésével, mert engem is izgatott, hogy bemegy-e a házukba a víz… talán jobb, ha hazamennek ők is árkolni…

Az élmény számomra egyedülálló volt: itt, az özönvíz közepén saját szememmel láthattam, hogy mennyire kell a vers, kell az irodalom, akár esik, akár fúj, akár hömpölyög, akár árad a folyó és a patak…! Csodaként éltem meg ezt az estét! Azt, hogy ebben az értékvesztett, vagy inkább átértékelődött világban tűzön, de főleg vízen át is eljönnek irodalmat hallgatni az emberek!

Tévedés ne essék! Nem magamnak akarom vindikálni a dicsőséget! A dicsőség a nézőké /hallgatóké/, és Igrecz Kataliné, a bánfalvi fiókkönyvtár fantasztikus személyiségű vezetőjéé, aki magával tudja ragadni Sopron-Bánfalva lakóit, akik az első hívó szóra jönnek, ha Katalin azt mondja: - Gyere el, érdemes, jó est lesz… - és az emberek jöttek, mert Katalin hiteles ember…ez az este meggyőzött, hogy ma is kell a vers, a széppróza az embereknek, és elmennek érte /tűzön/-vízen át! … csak legyen minél több Igrecz Katalin!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hazai ízeknél nincs jobb

Sopron - Az egy hónapja átadott két győri üzlet után szerdán megnyílt a Magosz első soproni termelői… Tovább olvasom