Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Tatár Ágnes a bíróság új elnöke

Dr. Tatár Ágnest nevezték ki a Soproni Városi Bíróság új elnökévé. A vezetői poszt elnyerése a huszonöt éves pályafutás újabb jelentős állomása.
Dr. Tatár Ágnes személyében tegnaptól új elnöke van a Soproni Városi Bíróságnak. A most kinevezett vezető két éven át az elnökhelyettesi posztot töltötte be. Mint ismeretes, a soproni bíróság korábbi elnökét, dr. Becherné dr. Pauschitz Lottét a megyei bíróság elnökévé választották. A megüresedett soproni posztra pályázatot írtak ki.

Dr. Tatár Ágnes – aki házassága révén nyolc évvel ezelőtt került Észak-Magyarországról Sopronba – a szülői házból hozta magával a pálya iránti vonzódását. Mint mondja, a családban hatan tevékenykednek – cégbíróként, közigazgatási jogászként, ügyvédként, bíróként – a paragrafusok területén. Már a nagyszülei között is találunk jogászt, édesapja szintén ügyvédként dolgozott. Német állampolgárságú férje ugyanakkor számítógépekkel foglalkozó szakember, a fotózás és az irodalom iránt érdeklődő Gergely fia a Berzsenyi-líceum 11. osztályos diákja.

– A szegedi JATE jogászdiplomájával rögtön az igazságszolgáltatásnál kezdtem pályafutásomat. Ebben talán az igazságszeretetem is közrejátszhatott – említi az elnök, aki polgári peres bíróként vállalkozási, öröklési, kötelmi, tulajdon-, illetve családjogi ügyeket tárgyal. Szándéka szerint az elnök a továbbiakban is aktívan részt vesz a bíráskodásban.
– Az összesen ötven embert foglalkoztató Soproni Városi Bíróság tíz bírói státusza közül három betöltetlen – szól az előtte álló feladatokról dr. Tatár Ágnes. – Ami a büntetőbírákat illeti, egy év titkári állás után nevezhetők ki a bírák, e szakterületen belátható időn belül megoldódik a munkaerőgondunk. A polgári szakot tekintve sem könnyű a helyzet, ám ez országosan is jellemzi a bíróságokat. Legfőbb célunk, hogy minden körülmények között megőrizzük az ítélkezés eddigi magas színvonalát. Bíróságunk ugyanis nagy leterheltséggel küszködik: polgári ügyben egy ma beérkező keresetlevél alapján február–márciusban tarthatunk csak tárgyalást. A büntetőügyekben jelenleg két hónapos a kitűzési idő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árveréssel is segít a sportbál

Sportbált rendeznek Sopronban a mozgássérült sportolók megsegítéséért november 13-án a Gyermek- és… Tovább olvasom