Kisalföld logö

2018. 08. 21. kedd - Sámuel, Hajna 21°C | 32°C Még több cikk.

Találd meg, amiben jó lehetsz!

A Ki minek a mestere? című megmérettetés döntőjét kedden tartották Sopronban. Az országos verseny meghirdetésére az egyre növekvő szakemberhiány ösztönözte a szervezőket.

Országos pályaorientációs versenyt hirdetett a Sopron és Vidéke Ipartestület, valamint a Kőris Nonprofit Kft. – A tényekkel nem lehet vitatkozni – jelentette ki Hajbáné Csuta Ildikó szakképzési koordinátor. – Egyre több a hiányszakma és nincs utánpótlás. Ki kell mozdítani a gyerekeket a számítógép mellől, tudatosítani kell velük, hogy elsősorban munkával lehet boldogulni és egy jó szakma egy életre megélhetést adhat az embernek. Be kell mutatni a fiataloknak az egyes szakmákat, ki kell nyitni a műhelyajtókat s új irányt kell vennie a szakképzésnek.

Szerencsére a kormányzat is felismerte a problémát, rájöttek a törvényalkotók, hogy motiválni kell a diákokat, ennek egyik eszköze lehet az ösztöndíj. S mivel pénzt csak a legjobbak kaphatnak, így garancia van arra is, hogy jó szakemberek jönnek majd ki az iskolapadokból. A régióban biztosan lesz elhelyezkedési lehetőség, mert a környék cégei várják a képzett és szorgalmas fiatalokat. Ez a vetélkedő megfelelő fórum az érintettek találkozására és a tapasztalatcserére, hiszen úgy látom, egyelőre mindenki érzi és érti a problémát, de egymástól elkülönülten próbálják keresni a megoldást – tette hozzá.

– Az ipartestület helyi szinten már szervezett hasonló programot, de a mesterektől érkező elégedetlenkedés, az egyre növekvő szakemberhiány arra ösztönzött bennünket, hogy kilépjünk a megyéből és országos szinten is próbáljunk tenni a régi mesterségek népszerűsítéséért. Szerencsére nyitott fülekre találtunk, az első két forduló feladataira 13 megyéből 47 csapat jelentkezett, közülük 15 gárda jutott a döntőbe, de anyagi nehézségek miatt csupán 11 iskola vállalta, hogy eljön a végső megmérettetésre – tudatta Mizser Gyula szervező.

A feladatok között szakmák bemutatása, szerszámok hangjának felismerése, műszaki rajz elkészítése is szerepelt – egyebek mellett. A legmesszebbről a sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói és tanárai érkeztek. – Örömmel jöttünk, mert nagyon szeretünk játszani – mondta Császár Erika pedagógus. A csapatunk bejutott a döntőbe, de egyéni pályaművekkel is szépen szerepeltek a diákjaink. Szívügyünknek érezzük a tanulóink sorsát, azt szeretnénk, hogy sikeresek legyenek az életben. Ehhez pedig nagyban hozzájárul, hogy mindenki megtalálja azt a szakmát, amiben igazán jó lehet – sorolta.

– Egy híres cukrászmesterrel készítettem interjút és nyertem is a munkámmal. Sok érdekes dolgot megtudtam a beszélgetés során, finomságokat is kóstoltam, lehet, hogy én is cukrász leszek – mesélte a hetedikes Pásztor Tamás és hozzátette, az idős mesternek a családjában nincs, aki folytatná a szakmát, pedig szívesen továbbadná a tudását.

Eredmények
Elismerték Horváth Gaszton áporkai diákot, aki autodidakta módon tanulja a kőfaragást. Fotó kategóriában megjutalmazták Hargitai Lilla budajenői és Ráski Roland sárospataki tanulót, a legjobb cégért a darnózseli diákok alkották, az írásos pályázatáért a szombathelyi Ungvári Gréta, a sárospataki Krai Boglárka és Pásztor Tamás kapott nyereményt. A csapatverseny győztese a jánossomorjai Körzeti Általános Iskola Klafszky Katalin Tagiskolájának Horváth Barbara, Smuk Katalin és Teiml Viktor alkotta gárdája lett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meteorológ​iai Világnap - Nyílt nap a kurucdombi állomáson

A Sopron és Térsége Hulladékgazdálkodási Kft.-vel közösen nyílt napot tart a kurucdombi… Tovább olvasom