Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Szülők Szabadegyeteme: A nevelés bosszúság helyett, élmény legyen!

"Nevelni kellemesen is lehet!" – így szól a Szülők Szabadegyetemének szlogenje.

A tavaly már sikeresen debütált program újraindul Fazekas Ildikó klinikai gyermek és ifjúsági szakpszichológus, címzetes főiskolai docens és Szélesné dr. Ferencz Edit mentálhigiénikus, egyetemi docens, a Benedek Kar oktatóinak vezetésével.

A Szülők Szabadegyeteme azzal a céllal indul, hogy a szülők számára a gyerekekkel való együttélés, együttműködés egyszerűbbé válhasson, és könnyebben felkészíthessék csemetéiket az életfeladatok megoldására. A legfontosabb feladatra, a szülői képességek, szerepek elsajátítására nagyon kevés felkészülési lehetősége van a felnőtteknek. Ugyanakkor egyre fokozódik a szülők felelőssége, hiszen napjainkban a társadalmi problémák, pl. drog, bűnözés, erőszak terjedése komolyan befolyásolják a gyermekek szocializációját, a társas környezethez való alkalmazkodását. Ebben a válságos helyzetben kellene a családoknak egy értéket átadó, közösségérzést felépítő, biztonságot nyújtó szövetséggé válni. Hiszen máig a család a legjobb környezet, amelyben, a felnövőben lévő ember ki tud bontakozni.

A képzés során a szülőknek lehetőségük nyílik havonta egy este keretében megtanulni azt, hogyan lehet a nevelést könnyebbé, az egész család számára elviselhetővé tenni. Az egyes képzési esték közötti idő alatt pedig a családok különböző megfigyeléseket és feladatokat végeznek el.

A szabadegyetem témái:

A nevelési nehézségek okai
A nevelés céljai és módszerei
A nevelés alapelvei
A hagyományos nevelés és ennek következményei
Büntetések és következményei
A demokratikus nevelés
A konstruktív kommunikáció
Az integratív nevelés
Az evés, alvás nehézségei
A szobatisztaságra nevelés
Az óvodáskorú gyermek sajátos igényei
Iskolai témák: jogok, kötelességek, házi feladatok
A serdülőkor
Az érzelmi intelligencia fejlesztése
A szexuális erőszak megelőzése
Féltékenység és gyógyítása
Az elkényeztetés és korrigálásának lehetőségei
A játék: fejlődést elősegítő játékszabályok


A képzés 30 órás időtartamú, alkalmanként 4x45 perc. Az első foglalkozás március 09-én, (pénteken) 17.30 – kor kezdődik a Benedek Elek Pedagógiai Karon (Sopron, Ferenczy János utca 5.)

Itt várják a fejlődni és tanulni vágyó szülőket a program vezetői: Fazekas Ildikó — klinikai gyermek és ifjúsági szakpszichológus, mentálhigiénikus, c. főiskolai docens (NYME BPK) a Pedagógiai Szakszolgálati Központ munkatársa és Szélesné dr. Ferencz Edit — klinikai gyermek és ifjúsági szakpszichológus, mentálhigiénikus, pszichoterapeuta, egyetemi docens (NYME BPK).
A Szülők Szabadegyetemére előzetes jelentkezés szükséges a 06/30 – 21 60 391-es mobilszámon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ön szerint: Legyen-e még egy vágány Sopron és Győr között?

Ahhoz, hogy a személy-, és teherszállításban tartani lehessen a szolgáltatás minőségét,… Tovább olvasom