Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Szobrot avatott a köztársasági elnök Peresztegen - fotók

Ma is nagy szükség van Szent István bölcsességére és elszántságára - mondta Áder János köztársasági elnök vasárnap Peresztegen.

Áder János köztársasági elnök vasárnap Peresztegen részt vett az államalapító király szobrának avatóünnepségén.

Szavai szerint ma is szükség van, és a jövőben is szükség lesz annak megértésére, hogy a bölcs ember sohasem öncélúan bátor.

Áder János Peresztegen. Fotó: Magasi


"Miként mindig is szükségünk lesz arra is, hogy megértsük, nincs az a bölcs felismerés, ami többet érne egy árva hajítófánál, ha nincs bennünk kellő alázat, összefogás és elszántság ahhoz, hogy érvényre tudjuk juttatni érdekeinket és akaratunkat" - fogalmazott az államfő.

A helyiekhez fordulva az államfő méltatta, hogy "személyes példájukkal, életükkel, mindennapi örömeikkel és erőfeszítéseikkel adnak értelmet a szónak, amit a szülőföld megtartó szeretete jelent".

Elismerően szólt arról is, hogy fenntartják, működtetik és munkájukkal gyarapítják azt a közösséget, amely - mint fogalmazott - ennek a több mint 700 éves településnek a mai világra nyitott 21. századi lelkiségét, semmi máshoz nem fogható megtartó erejét adja.

Ezzel "Szent István művének és szellemiségének ma Önök a megőrzői és továbbadói", akárcsak minden magyar, akinek fontos szülőföldjének sorsa, szűkebb és tágabb közösségének boldogulása, hazájának jövője, nemzetének gyarapodása - mondta az államfő.

Áder János beszédében kiemelte, mindmáig közös jövőt formáló ereje van Szent István király fiához, Imre herceghez írt intelmeinek, amelyekből ma is sok erő, bátorság, önbizalom és bölcsesség meríthető. Ezek közül idézte a tizediket, amely szerint "az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját".

"Alkotni, adni, megőrizni és emlékezni. Van-e ennél több?", tette fel a kérdést a köztársasági elnök, kiemelve, "alkotni annyi, mint értelmet adni az életünknek, jobbá és gazdagabbá tenni a környezetünket. Adni annyi, mint szeretettel fordulni azokhoz, akik számítanak ránk, akik szükséget szenvednek, és akik igazán fontosak szívünknek. Megőrizni annyi, mint vigyázni értékeinkre, mindarra és mindazokra, akik számunkra is megtartó erőt jelentenek.

Emlékezni pedig annyi, mint ismerni, érteni és továbbadni tapasztalatainkat, mindazt, ami abban segít minket, hogy személyes és közös múltunkból képesek legyünk felismerni, hogy mit kell tennünk a jövőben".

Sellei Tamás (független), Pereszteg polgármestere az ünnepségen elmondta: Szent István bronz mellszobra, Győrfi Lajos püspökladányi szobrászművész alkotása, a település szülötte, Békési István nyugalmazott iskolaigazgató adománya, amelynek felállításához több helyi lakos, vállalkozó is támogatást nyújtott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongor, a maszkos ember már építi az M85-öst Sopronnál - videó

A videókban megtudhatjuk, hogy Cselekvő Csongor milyen látványosságokat tervez Sopronnak. Tovább olvasom