Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Szmogriadó Sopronban, maszkokat fel!

Átlépte a riasztási küszöböt Sopronban és térségében a szálló por koncentrációja, Sopron azonban egyelőre nem rendelkezik szmogriadó tervvel (erre a jogszabály nem is kötelezi). Tehát például arra kérik a lakosságot, hogy vegyenek porálarcot és lehetőség szerint ne autózzanak.


Míg Győrött javultak a mutatók, Sopronban hétfőn harmadszor is átlépte a riasztási küszöböt a szálló por koncentrációja. Lautner Péter, a környezetvédelmi felügyelőség mérőállomásainak vezető-helyettese elmondta: Sopronnal kapcsolatban a szombat reggel közzétett adatok rosszabbodtak a hétvégén, az átlag kétszer egymás után is átlépte a 100-as küszöböt. Márpedig száz mikrogramm/köbméter felett – amennyiben a harmadik napra is drámai adatokat jósolhatunk –, el kell rendelni a szmogriadót. A harmadik nap a hétfő volt, amire nézve átlagot még nem mondhatott a szakértő, azt azonban látta, hogy Sopronban a szálló por koncentrációja hajnali egykor 126 mikrogrammal indult, majd reggelre valamivel csökkent. A felügyelőség felhívta a soproni önkormányzat figyelmét a szükséges lépésekre.

Tehát szmogriadó van, ez azonban nem vethető össze a budapestivel, már azért sem, mert Sopronnak nincsen riadóterve. Kuslics Balázs, a városháza szóvivője elmondta: a jogszabály erre a 200 ezernél több lelket számláló városokat kötelezi, valamint azokat a településeket, amelyek földrajzi elhelyezkedésüknél fogva fokozottan ki vannak téve az ipari létesítmények káros hatásának. Sopron tehát – hangsúlyozta a szóvivő – nem tartozik ebbe a körbe. Azazhogy, szemmel láthatólag mégis?

Fotó: Magasi Dávid
Fotó: Magasi Dávid


Erről annyit mindenképpen tudni illik, hogy csak tavaly lépett életbe az a kormányrendelet, amely önálló hatáértéket vezetett be a légszennyezettségért leginkább felelős szálló porra. Sopron egészen eddig nem volt érintett, a rendelet kiadása után azonban védelmi bizottsága egy szmogriadóterv kidolgozásáról döntött. Kuslics Balázs elmondta: ez a terv nyárra készül el. Kérdésünkre hozzátette azt is, az önkormányzat nem tett ettől függetlenül most olyan korlátozó intézkedéseket, mint a budapesti főpolgármesteri hivatal. Vagyis páros és páratlan rendszámú autók egyaránt közlekedhetnek.

De azért jobb lenne, ha nem tennék: tájékoztatásában Abdai Géza alpolgármester arra kéri a lakosságot, hogy ne használják gépjárműveiket. A lakossági felhívásban a városvezetés kitér arra is, hogy lehetőleg csak a szükséges mértékig üzemeltessék tüzelőberendezéseiket a soproniak, sőt, azt is megfogalmazták, hogy a szabadban tartózkodók használjanak maszkot vagy munkavédelmi boltban kapható porálarcot. Ha mód van rá, keveset tartózkodjunk odakint, otthonunkat inkább koradélután szellőztessük, a kertben pedig ne most égessük a gazt vagy a hulladékot.

A mérőállomásért felelős Lautner Péter kérdésünkre elmondta: Sopron vezetése valóban nem követ el törvénysértést a riadó elmaradásával, sőt, logikusan jár el. Közölte egyébként azt is: a nagy mértékű légszennyezettség a térségben nem soproni „specialitás", az egész Kárpát-medencét érinti. Inkább úgy mondhatnánk, hogy Győr van a többi városhoz képest szerencsés helyzetben, mivel nyitott területen fekszik és egy kisebb szellő is elegendő a levegő tisztulásához. De még így is meghaladta ma a szálló por koncentrációja az 50-es egészségügyi határértéket a megyeszékhelyen.

A soproni tájékoztató szerint „a helyzet romlása indokolhatja korlátozó intézkedések bevezetését." Erre remélhetőleg nem kerül sor, mivel az értékek valamivel csökkentek, ha nem is mentek még tegnap a kritikus, 100-as határ alá. Jelentős javulást szerdától remélhetünk, egy ciklon hatására valószínűleg tisztulni fog a levegő. Addig pedig az asztmások és keringési betegek, az idősek és a kisgyerekes szülők különösen vigyázzanak.

Olvasóink írták

57 hozzászólás
  • 57. Lárika 2009. január 15. 19:34
    „Pancser, nem nagyon értem, amit írtál. Ki áldozza fel magát a családért és mit kell kibírni, hogy a családnak jobb legyen?
    A városért meg sajnos senki sem akar áldozatot hozni. Ma már olyan büdös volt, amit ezidáig csak Budapest belvárosában éreztem. nem hiszem el, hogy ez csak por. Gázálarc kellene ide, nem pormaszk.”
  • 56. TancsKaszabell 2009. január 15. 17:38
    „Engem kifejezetten a "Kuckó"nevű óvoda érdekelne.A napokban arra jártam és majd frászt kaptam amikor egy kis lepedő esett a fejemre.Visszafelé a lepedő még mindig a járdán hevert.”
  • 55. Intel 2009. január 14. 21:23
    „Na és mi a helyzet ilyenkor az bölcsődékbe?”
  • 54. jockey 2009. január 14. 19:21
    „Érdekes módon az elmúlt napokban egyetlen embert sem láttam a városban porálarcban. Ezek szerint azok sem hordják, akik másoknak tanácsolják? Kik azok egyáltalán, akik ezt tanácsolják? Pedig szívesen megnéznék néhány ilyen porálarcos figurát!”
  • 53. Telepathia 2009. január 14. 11:39
    „Kuslics Balász polgármestei szóvivő szerint Sopron, tegnap a "hulló por" városa volt. Az önkormányzatnak ezzel kapcsolatban nincs intézkedési terve. Egypár ajánlésról ugyan beszélt. De a polgármesteri szóvivő sok zöldséget mondott, például - 10 celzius fokban idézem, "ha nem indokolt, akkor ne tüzeljünk" Ne bizzuka hulló por problémájának intézést tapasztalatlan szóvivőkre, erről a hivatal vezetőinek kellett volna tájékoztatni a lakosságot.”
  • 52. TancsKaszabell 2009. január 14. 10:54
    „mindigatutit(50)-re
    A HSz. első része nem igényel választ!
    De van benne egy felvetés ami, mint állítás bizony ingatag lábakon áll.Pl.:a most folyó perek!
    Nem mindenki!
    Sokan e kérdés jelentőségét felismerő, még bízik a jogállamban,és hajlandó ezért küzdeni is,mert ugy tűnik szükség van rá.Láthatóan nagy jelentőséget tulajdonítanak mindkét oldalon annak például,hogy ki üljön a főbírói székbe.A KE pedig nem egyeztet senkivel,nyilvánosan!Lelke rajta!
    Az igazságszolgáltatásba vetett, társadalmilag rendkívül fontos bizalom,gyengülését,megingását magam is
    észleltem.Ennek okait abban látom,hogy a pártoskodás már ebben az alkotmány által független hatalmi ágba is beóvatoskodott ,finoman szólva.Lásd az egymásnak homlokegyenest ellentmondó ítéletek!Az AB pedig, nem a feszültségek csökkentésére koncentrál,hanem jegeli a problémákat. Az "egész pályás" ellenzéki letámadáshoz az állami szervekben,a hatalmi ágak hivatalaiban jelenleg is dolgozók egy részének is van szerepe,mert ugyan honnan kerülnek ki az információk,iratok .Csak gondoljuk végig a lehetséges módokat.
    Nem erősítette az irántuk való bizalmat egyes vezetőinek szemérmetlenül pimasz, teljesen nyilvánvaló hibás döntésének sora,amelyeket az országgyűlés tagjai rendre leszavaztak.És a birósági eljárásokat sikeresen megállították,vagy el sem indították.Említhetnénk az APEH egyik vezetőjének a "köz" érdekében tanúsított éjszakába nyúló " szorgoskodását" is.”
  • 51. pancser 2009. január 14. 10:40
    „Kedves Lárika! Van amiben egyetértünk, a busz dolgában, mert szereted a függetlenséget! De abban is egyetértesz velem, hogy mindannyiotoknak jobb egy autóban, ahol nem csapkodja jeges szél sem a gyerekeid, sem a Te arcodat. A férjedet azért nem említem, mert ha a családunkról van szó sok mindent kibírunk, hogy Nektek jobb legyen. Inkább tolongunk mi a buszon, megyünk biciklivel meg gyalog, csakhogy Ti a család a széltől is óvva legyen!”
  • 50. mindigatutit 2009. január 14. 09:53
    „ez a tancs nem lát tovább az orránál.hogy lehet valaki ennyire elfogult????mindenki tudja,hogy hogyan működik ez.feljelentés?minek,úgy sem lesz semmi belőle.pláne,ha egy magánember jelenti fel őket.levan minden zsírozva”
  • 49. laliho 2009. január 13. 22:27
    „"ez a terv nyárra készül el"

    Tényleg ennyit késik a vonat?
    "Katasztrófa" helyzetben ennyi ideig tart reagálni?”
  • 48. TancsKaszabell 2009. január 13. 20:52
    „aha(47)
    Képzavar! Választ nem igényel.”
  • 47. aha. 2009. január 13. 20:44
    „TancsKaszabell !

    Ne az emlékeiddel küszködjél,válogass a fideszes kérdésekre kapott válaszokból? ..jaaa,hogy egy erőltetett mosoly sem jön az arcodra? azt elhiszem!
    Rágalmazni,feljelenteni? neked mindenről ez jut eszedbe?

    Ezek azok a válaszok amit elvbarátaid adtak a kérdésekre!

    ...ja és ne legyen üldözési mániád,nem engem tiltattál ki! .bár látom nem nyugszik a lelked!”
  • 46. Lárika 2009. január 13. 20:30
    „Gyere pancser, vedd meg a kocsimat! Neked biztos több is kell, attól érzed magad nagyfiúnak :-DDD Közben beszélhetsz a férjemmel is, aki adna pár tanácsot neked illemtan terén :-DDD
    Egyébként a buszt én sem szeretem; gyalog járunk és bicajjal.”
  • 45. TancsKaszabell 2009. január 13. 20:21
    „aha(40)-nek
    Hát ezen nincs mit nevetni.
    Lehet ,hogy igaz,lehet,hogy nem! Én nem tudom.

    Javaslom Önnek, ha a felsoroltak közül egyről is tudja ,hogy
    valamilyen módon törvénytelen, akkor hát állampolgári jogon , jelentse fel a "Gazokat".
    A leírtak bizony, addig csak szimpla információk.
    És finoman fogalmaztam,láthatóan falaz a köntör.
    Miért?
    Mert amilyen kontextusban Ön elénk tárta, úgy tűnik, Ön ezeket bűncselekményeknek tartja!
    Téved? Vagy csak szimplán rágalmaz?

    Ismerem ezeket az irományokat,és a forrásaikat is. A szándékaikról,céljaikról nincsenek kétségeim.
    Viszont, kísértetiesen hasonlít egy nem rég kizárt fórumozó "írói" munkásságához.”
  • 44. aha. 2009. január 13. 19:42
    „TancKaszabel-nek! Jó vigyorgást a kérdésekre adott válaszokból szemezgethetsz!
    !------------------------------
    a kormányzati pofátlanság esetei közzé tartozik az a megbízás, amelynek alapján Páva Zoltán MSZP-s képviselő családi cége ötmillió forintért adott tanácsokat a MeH-nek. A vállalkozás orvosi műszerekkel foglalkozik -
    a Hócipő című lap 4,5 millió forintot kapott ahhoz, hogy tovább vegetáljon, míg Kupa Mihály, a Centrum párt volt elnöke 1 millió forintot, az el sem indult Új Tulajdonosi Program előkészítéséért.

    Atkári János volt SZDSZ-es polgármester egymillió forintot tehetett zsebre a magyar adórendszer átalakítására adott tanácsaiért. Az adórendszer azonban nem alakult át, így ez a pénz is kárba veszett.
    Két volt MSZP-s képviselő (Stipkovits Pál és Szabados Tamás) összesen 10 millió forintot kapott olyan feladatokért, amelyeket a MEH alkalmazottainak kellett volna elvégezniük. Dóra Ottónak, az MSZP Nógrád megyei elnökségi tagjának 4,2 millió forint jutott a semmiért!
    Poénos a dolog?”
  • 43. Csabazs 2009. január 13. 19:14
    „Az országos szmog-térképen ma Sopronban volt a legnagyobb!”
  • 42. TancsKaszabell 2009. január 13. 18:19
    „Baj ?
    Az nincs .Viszont jót nevettem.
    Ha ismerté válik az előzőleg feltett1300+50-60 kérdés,fogunk még többet is derülni!”
  • 41. Jay80 2009. január 13. 17:45
    „Most mi a baj Tancs? :)))”
  • 40. TancsKaszabell 2009. január 13. 12:02
    „A csont nélkül működő soproni szavazógépezet elvbarátai közül ,az egyik önmagát gyakran alulmúló képviselője a "teljesen jogosnak" ítélt kérdésére a következő választ kapta.A válasz itt olvasható :
    //stop.hu/articles/article.php?id=436643”
  • 39. Telepathia 2009. január 13. 08:20
    „A helyzet magaslatán mint álltalában megint nem állt a soproni városvezetés csak a megtörtént események otán ballag, kocog.El van fáradva, megörgedett, megbetgedett.”
  • 38. csd 2009. január 13. 01:02
    „egy kis érdekesség: tudtátok miből ered a szmog név eredete?
    USA-ban nevezték el így, a smoke (füst) és a fog (köd) szavakat egyesítették.
    A nagyvárosokban éjszaka, mikor megvilágítják a belváros fényei lentről a füstfelhőket, érdekes fényjelenség látható.”
57 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Korcsolyázó alatt szakadt be a Fertő tó jege

Fertő tó - Újabb baleset történt a Fertő tó magyar oldalán. szombaton egy 11 éves fiú csúszott… Tovább olvasom