Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Színházjegyet kaptak Apostol-koncertre

Sopron - Megosztotta az időskorúakat a városházától kapott karácsonyi ajándék: vannak, akik nem örülnek az Apostol együttes koncertjének, s akadnak, akik jó szívvel mennek majd színházba.

A soproni polgármesteri hivatal idén is gondolt nyugdíjasaira a karácsonyt megelőzően: színházjegyet küldött az érintetteknek az Apostol együttes december 22-i koncertjére. A fogadtatás az érintettek részéről meglehetősen vegyes volt. Sokan most, a szűkösebb időkben is kézzelfoghatóbb, hasznosabb dolgoknak örültek volna, mint például utalvány, tartós élelmiszer vagy szaloncukor.

– Már hosszú évek óta Nagycenken élek, betegségek gyötörnek és a látásom is igen rossz – említette a 81 éves Szekeres Mihályné.

– Betegen ki visz el a koncertre, amelyre az egészségi állapotom miatt nem is nagyon vágyom?

Másoknak viszont tetszett a polgármesteri hivatal gesztusa.

– Én nagyon megörültem a lehetőségnek, hogy újra színházba mehetek – mondta a 92 éves Torma Jánosné, aki a mai napig szakszervezeti tag, rejtvényt fejt és aktív életet próbál élni.

– Utoljára a Légy jó mindhalálig! című színdarabon voltam, s büszke vagyok arra, hogy dédunokám, Edgar is a szereplők között volt...

Olvasóink írták

  • 7. Gould1985 2009. december 21. 16:31
    „Aki fanyalog, az inkább maradjon otthon, és írjon levelet a mikulásnak... Mindenki rossz helyzetben van, de ha rívunk, mint a sebes fenekű csirke, attól sem lesz jobb. És kérdem én, ha a meghívottak kaptak volna a jegy helyett 3000 forint utalványt, nem az lett volna a reakció, hogy miért csak ennyi? A kórházi dolgozók is azt mondanák, hogy miért adnak 3000-et, ha már egyszer megvontak ennyit meg ennyit... Nevetségesek vagyunk mi emberek... Én is annyiból élek, amennyiből tehetem. De ha panaszkodnék, abból sem lakna jól a család. Inkább örüljünk annak a kevésnek, és törekedjünk egy picit többre. ÉS próbáljunk meg örülni a karácsonynak, hiszen ha zsíros kenyér is van az asztalon, a karácsony tud ugyanolyan szép lenni, hiszen talán akkor a családok együtt vannak. Mindenkinek Boldog Karácsonyt!”
  • 6. TancsKaszabell 2009. december 18. 08:43
    „Mi tekinthető ajándéknak ? Mi, hasznosabb dolognak?
    De hát ajándékot kaptak !
    Igen és a polgármesteri hivatal nyugdíjasai kapták,ezt azért kihangsúlyozom !

    Egyébként minden amit ajándékba kapunk,az az, mert jó szívvel adják !
    Nem is értem ezt a fanyalgást hiszen a szándék nemes !

    -pl....könyvet ajándékba ? De hiszen nem is látnak már jól...
    -pl....élelmiszert ajándékba ? De hiszen már alig bírnak rágni,meg hát étvágyuk sincs...
    -pl....színházjegyet ? De hiszen már nem járok ki...,beteg is vagyok...
    -pl....utalvány ? De hiszen nekem már szinte nem kell semmi...

    Micsoda oktalan érvelések ezek ,ugye és ismerősek ? Azért mert szerintem a nyugdíjasok sokfélék de egyben mind egyforma,abban, hogy örömet jelent a számukra minden kis figyelmesség !

    Na,és a "...Kőhidai bűnözők... " ? Ezt a kérdést találtam itt a csúcsnak !
    Miért ?
    Mert Karácsony közeleg , a szeretet ünnepe és ők is emberek...”
  • 5. egysoproni_ 2009. december 17. 19:40
    „Megjegyzem, hogy a közalkalmazottak közül sem kapott mindenki. Tudok kb. 10 - 15 orvost aki kapott jegyet, de mást nem.”
  • 4. lolita 2009. december 17. 15:14
    „3-nak Igaza van! Meglehette volna oldani ezt maskeppen is.A köhidai bünözök mit fognak ajandekba kapni karacsonyra? Striptiz müsort???”
  • 3. egysoproni_ 2009. december 17. 08:04
    „1. espace72!
    Szerintem nem kapsz jegyet sehol. A nyugdíjasok, közalkalmazottak és a polgárőrség kapott jegyeket. A kórházi dolgozóktól 3 hónapja elvették az étkezési utalványt ami 3x 6000 Ft kiesés, de legalább mehetünk Apostol koncertre! Nembaj, abból majd jól lakik bizos a család.”
  • 2. sondika 2009. december 16. 19:29
    „Szerintem ajándékozzák tovább a jegyeket bár azt hiszem nagy élmény lenne személyesen ott lenni én biztos hogy elmennék!Szerintem ez a jegy nem haszontalanság mert lehet hogy saját pénzen nem vennék meg.”
  • 1. espace72 2009. december 16. 10:23
    „Hol lesz a koncert, és hol lehet jegyet venni?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indonéz nagyköveti látogatás

Mangasi Sihombig, Indonézia Magyarországra akkreditált nagykövete vezetésével hatfős delegáció tett… Tovább olvasom