Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Szexügyben hozott ítéletet a bíróság

Sopron–Bécsújhely - Üzletszerűen elkövetett kerítés, illetve csalás, továbbá közokirat-hamisítás bűntettében hozott ítéletet dr. Szabó Magdolna soproni bíró és tanácsa. Felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották a vádlottakat.
Az ügyben nagy szerepet játszott az elsőrendű vádlott, egy nagycenki illetőségű nő makulátlannak nem mondható előélete: őt 2002-től egészen hazánk EU-csatlakozásáig kitiltották Ausztria területéről. Ám később ismét felvirradt a napja: azzal a kéréssel kereste meg őt egyik osztrák ismerőse, hogy a Bécsújhelyen (Wiener Neustadt) nyíló éjszakai bárjába – a forgalom növelése céljából – szerezzen magyar lányokat, akik hajlandóak szexuális szolgáltatásokat is nyújtani. Az asszony ezt követően több általa ismert, rövidebb-hosszabb ideje prostituáltként tevékenykedő nőt keresett fel – közte egy anyát a lányával –, akiknél sikerrel járt a toborzás. Végül három ledér vállalt munkát a klubban. A vendégeket szórakoztatták, szexuális kívánságaikat a kuncsaft autójában, lakásán vagy a szórakozóhely egyik belső szobájában teljesítették, alkalmanként – állításuk szerint – ötven euró ellenében. A prostituáltakat az elsőrendű vádlott szállította ki Ausztriába, s mivel kint lakást nem béreltek, ő is hozta haza. Bécsújhelyen az osztrák vendégkörről – és annak bővítéséről – korábbi kapcsolatai révén is az elsőrendű vádlott gondoskodott. A futtatott nők alkalmanként 10–10 eurót „tejeltek" a közvetítőnek.

Ám az osztrák rendőrségnek alig a bár nyitása utáni harmadik hónapban már feltűnt az illegális prostitúció, s végül eljárást indítottak.
Az asszony időközben más névre kiállított útlevéllel egy soproni fiatal nőt is átcsempészett a határon, de visszafelé lebuktak, s ezért is a soproni bíróság elé kellett állnia. Ennél súlyosabb ügyben is a vádlottak padjára került, mégpedig a férjével együtt: üzletszerűen elkövetett csalás miatt. Több ismerősüktől s az egyik banktól is felvettek milliós nagyságrendű kölcsönöket – egy alkalommal tízmillió forintot –, amelyeket nem, vagy csak részben fizettek vissza, a pénzt meg felélték. A bűncselekmények egyesítési indítványa után hozott ítélet szerint az elsőrendű vádlottat két év – öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönre, férjét egy év – három évre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélték. A büntetés felfüggesztésében nagy szerepet játszott a vádlottak időközben igen megromlott egészségügyi állapota.

Olvasóink írták

  • 1. thurvj97 2007. december 10. 11:35
    „Bizony ez a média. Ha valakit gyorshajtásért megbüntetnek ország-világ tudomást szerez a tényről.A hírben érintettek meg szép csendben ismeretlek maradnak. Biztosan így is van jól!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyermekeket ajándékoztak meg

Sopron - A passaui máltaiak jóvoltából több száz ajándék talált gazdára a hétvégén a Máltai… Tovább olvasom