Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Szerelmi légyott közterületen

Sopron - A soproniak nem tűrik tovább szó nélkül a fiatalok sokszor megbotránkozást keltő viselkedését. A tanév első napjaiban újra égetővé vált a probléma, a rendőrség és az egyetem is egyeztet a hallgatói önkormányzattal.
– Sokáig megértő voltam, de egyre inkább eldurvul a helyzet. Tarthatatlan az állapot, már azon gondolkodunk lakótársaimmal, hogy aláírásgyűjtésbe kezdünk, s eljuttatjuk véleményünket a rendőrkapitányhoz – fordult panaszával a Kisalföld szerkesztőségéhez Kovács Győző Tibor. – A hajnalban hazatérő egyetemisták a szoborpark környékén autókon gyalogoltak keresztül, letörték a kocsim visszapillantó tükrét is. Ezzel 27 ezer forintot vettek ki a zsebemből a minap. Rokkantnyugdíjas vagyok, nem hiányzott a felesleges kiadás.

Kovács Győző Tibor nincs egyedül véleményével.

Egy hölgy szintén arról számolt be a napokban, hogy ordítozó fiatalok vonultak a Frankenburg úton. Egyenruhájuk elárulta, hogy egyetemisták.

Mint mondta, volt eset, hogy a közterületen folytatott szerelmi légyottnak is szem- és fültanúi lehettek a környéken lakók. Úgy gondolja, többet árt a városnak az egyetemi ifjúság randalírozása, mint amennyi hasznot hoz az egyre népszerűbb felsőoktatási intézmény.

FElvételünk illusztráció.
FElvételünk illusztráció.


– Tudunk az itt élők felháborodásáról – reagált a Kisalföld megkeresésére Farkas Gábor rendőrkapitány. – Jó néhány eljárást kezdeményeztünk már, és szabálysértési feljelentéseket is foganatosítottunk egyetemistákkal szemben – folytatta, majd hozzátette, a rendőrség jó kapcsolatot ápol az egyetemmel, és bíznak abban, hogy a diákok hangoskodása csupán a tanévkezdés okozta felfokozott hangulat miatt harapózott el az utóbbi napokban.

Tapasztalataik szerint a szorgalmi időszakban normalizálódik a helyzet.

A probléma orvoslására találkozót kezdeményeznek a hallgatói önkormányzat képviselőivel.

– Mindent megteszünk azért, hogy az itt élők nyugalmát többé ne zavarják a soproni egyetemisták – szögezte le dr. Merényi Mária egyetemi főtitkár. – Hozzánk is érkezett bejelentés a balekhét alatt. Azonnal felvettük a kapcsolatot a hallgatói önkormányzattal és a segítségüket kértük a megoldáshoz. Az egyetemi hallgatókhoz nem méltón viselkedő diákjainkkal szemben fegyelmi eljárást kezdeményezünk, s ha bebizonyosodik a vétség, el is tanácsolhatjuk az intézmény látogatásától a fiatalt. Ilyen eljárást azonban mi is csak pontos nevek birtokában indíthatunk.

Hívják a 107-et!

A rendőrség a randalírozók megfékezése érdekében kéri a lakosságot, amennyiben szabálysértést tapasztalnak, azonnal tegyenek feljelentést a 107-es telefonszámon. Még csak tanúskodniuk sem kell, hiszen ha tetten érik a rongálókat, akkor máris kezükben a bizonyíték.


Olvasóink írták

166 hozzászólás
  • 166. Szerintem... 2008. szeptember 26. 14:27
    „81
    Egyetértek veled. Mindenki más és a panaszkodók csak az "egyenruhát" látják de ha jobban megnézik minden "egyenruha" is más. Valóban vannak non-stop részeg barmok, de a nagyátlag nem ilyen még akkor se ha kicsit vagy kicsit többet is ittak.
    A gond a városban nem csak az egyetemistákkal van, hanem szerintem a középiskolás diákokkal is akik manapság legalább annyit buliznak meg isznak mint az egyetemisták. Amúgy meg mindenki azt látja amit meg akar látni és mostanában a városiak szemét b****ák az egyetemisták.
    A bALEKhetes sz**rá itatják a pogányt pedig kamu. Most voltam ugyanis pogányként és azt mondom h ha az ember be akar rúgni akkor berúg ha nem akkor meg nem. bALEKhéten akit "leitattak" az amúgy is berúgott volna tehát csak segítettek neki. Amúgy nem tudom miért panaszkodnak a soproniak, más városokban a gólyatábor csak az egy hetes csont részegségről szól (piaversenyek, durva itatások...),(mesélték) csak ezt gondolom a kedves szülők nem tudják hogy a kicsi fiuk,lányuk miket csinál/t pl Pesten vagy épp Győrben. A soproni bALEKhét a többi avatótáborhoz képest kimondottan szolid és emberbarát. A korábbi években nem sopron volt a TV-ben az eldurvult gólyatábora miatt. Itt nem az ivásról szólt (elsősorban, ugyanis volt pia és aki akart az ihatott, aki meg nem akart az nem ivott és kész), hisz egésznapos programjaink voltak (Fertő-tó, Lővérek, múzeumok ...) amiken igenis kulturáltan tudott mindenki viselkedni, még az "egyenruhások" is :), és nem rongáltunk sehol semmit. Szóval a bALEKhét szerintem tök jó volt.”
  • 165. guliverkli 2008. szeptember 24. 22:43
    „Nos Zaraki

    Csak, hogy hamar rövidre zárjuk ezt az így soproni, úgy soproni vitát, elárulom neked, hogy Sopronban születtem, sőt már nagyapám is itt született, aki mind a mai napig szeretettel beszél az egyetemistákról (nem csak az akkoriakról, a mostaniakról is) és ráadásul még a belvárosban is lakik (ja és nem volt egyetemista, mint kívülálló mondja)

    Az ilyen ´Enyém volt az utolsó értelmes évfolyam´ típusú hozzászólásaidat pedig nem kommentálom, magukat minősítik.

    Mindezek mellett azt hiszem nem fogjuk egymást meggyőzni sohasem. Te úgy látod, én így látom. Szerencsére akármilyen felháborodással beszélsz is, még ki is kötözheted magad a botankert elé, akkor sem érdekel senkit (csak hogy a te szakadár céljaidra is reagáljak)

    Nos részemről lezárom ezt a vitát, nem vezetne sehova sem. Arról pedig, hogy azért védjük magunkat ennyire mert sárosak vagyunk annyit, hogy láttál már mosolygó és bűnbánó embert, akit tévesen ítéltek halálra? (persze ez csak egy hasonlat volt, mielőtt megkérdenéd hogy jön ez ide)

    Nos további jó ´értekezést´, háborgást és sértődösdit

    Jó szerencsét!”
  • 164. egynemegyetemista 2008. szeptember 24. 20:47
    „(Zárójelben még hozzáteszem, hogy az egyetemekröl sem akarok semmi rosszat szólni, nekem úgy jo, ahogy van.)”
  • 163. egynemegyetemista 2008. szeptember 24. 20:44
    „Ebben egyetértek Kenpachival. Az egyetemeken már nem a jó teljesitény számit, hanem hogy minél többen legyenek, és menjen a támogatás, ezért csökkennek a felvételi határok, és akik mostanában bejutnak az alacsony ponthatárral, azok 10 évvel ezelőtt nem nagyon jutottak volna be... De nemcsak a ponthatárok fogynak, hanem mi magunk is, egyre kevesebb a fiatal, egyre kevesebb az egyetemista, még kevesebb a jó gondolkodású, illem és tisztelettudó fiatal. Most is néhány magát egyetemistának nevező emberről nem hittem el, hogy egyetemista, mert beszédükből azt lehetett kiszűrni, hogy csak az utcanyelvet beszélik.
    Írásomat kérem senki ne vegye magára, nem akarok vele sem általánosítani, sem pedig egyénekre célozni vele.(Egyébként semleges a véleményem az egyetemistákról.)”
  • 162. Zaraki Kenpachi 2008. szeptember 24. 08:01
    „Az ember könnyen tovább tudna lépni, és meg is lenne rá az egyik okom, csak az a gond, hogy a másik ok nem hagy nyugodni, ami miatt rühellem őket. Egy valamiben igazad van azért, ha átvetítem a mondandódat az én esetemre: amit az egyetem tönkrevágott, azt visszahozni, visszacsinálni már nem lehet. Egyedül csak azt sajnálom, hogy ha majd lesz gyerekem, és 14 éves lesz, és ugyanazt szeretné tanulni netán, mint én, akkor már nem tehetem be ugyanabba az intézménybe, mert az én évfolyamom volt az utolsó, aki az igazi normális erős szinten végzett. Azóta meg már akik onnan kikerülnek, hála az egyetemnek.....”
  • 161. "107" 2008. szeptember 23. 15:32
    „"Hívják a 107-et!

    A rendőrség a randalírozók megfékezése érdekében kéri a lakosságot, amennyiben szabálysértést tapasztalnak, azonnal tegyenek feljelentést a 107-es telefonszámon. Még csak tanúskodniuk sem kell, hiszen ha tetten érik a rongálókat, akkor máris kezükben a bizonyíték."
    Ezt a meddő vitát meg hagyjátok a fenébe!
    Zaraki Kenpachi ("Hivatása: Halálisten"??????), ha tényleg annyira okos, képzett és jó pozícióban lévő valaki vagy, mint leírod magad, akkor miért nem tudsz a győztesek mosolyával továbblépni? Én nem tartom magam okosabbnak, többnek senkinél, de ezt tenném. Vitázni csak butábbal, vagy okosabbal lehet, de ti itt nem nagyon bírtok egymással.Talán majd Target ököllel megoldja:(!
    Elkeserítő mindkét oldal. Egyetemisták, legyen eszetek, tegyetek valamit ez ellen! Én .....koromban megtanultam tanszéken, hogy "Kocsmától hazáig kusssccchhh!" Az Élettől pedig azt, hogy mindennek megvan a helye és ideje.
    Részemről ennyi, jobbulást mindenkinek!”
  • 160. BA3 2008. szeptember 23. 12:26
    „Célpont:
    ...ezket a marhaságokat magad találod ki? grat hozzá...”
  • 159. BA3 2008. szeptember 23. 12:20
    „csak egy kis feszültségoldásnak szántam a vicces névcserét, de utólag éreztem hogy mélyen beletaposok a habos-babos lelkedbe...

    mitől lennék ideges?? vagy úgy gondolod h fel tudsz bosszantani? nemhiszem...

    a sör még áll!!”
  • 158. Zaraki Kenpachi 2008. szeptember 23. 08:41
    „A fórumon egyet megtanultam: ha valaki gúnyolódva írja le a másik forumozó által használt álnevet, akkor ott az ember vagy nagyon célba talált, vagy pedig már annyira ideges, hogy az idegeskedésen kívül másra nem képes.

    BA: nem érdekel a gúnyolódásod, ezzel csak alátámasztod azt, hogy diplomával nem osztanak intelligenciát. Sajnos.
    Volt már pár egyetemista, akinek meséltem az utálatom okáról, de mivel annyira el vagytok önmagatoktól szállva, és ráadásul a városban csak átutazó vendégek vagytok, nem értitek meg és nem fogjátok fel. Szakadár viselkedésem irányotokban, egy intézmény nívójának és hírnevének a teljes tönkretételén alapul, amit a ti szeretett tanáraitok, dékánjaitok, professzoraitok értek el, olyan intézményé, ahol kiváló szakembereket képeztek, amely bár már igaz nem érint közvetlen, mert az én évfolyamom volt az utolsó, akit az intézmény kellő szakmai tudással útjára engedett, de én a jövőben, ha majd lesz családom, gyerekem, és ugyanezt az irányt választja, akkor mutathatom neki, hogy nektek köszönheti azt, hogy nem ott és úgy tud tanulni, ahogy szeretne és megérdemelné.

    Mindenkinek más oka van a gyűlöletre felétek, nekem ez.

    Ahelyett, ahogy szóltam korábban is, hogy magatokat véditek, tegyetek a hülyeségeitek ellen, és a társaitok ellen is. Minden helyi egyetemista szégyene az, ha egy társuk tör-zúz-randalíroz, akár ott volt, akár nem. Egy tett mindig az intézményt minősíti, akár általános, akár közép, akár felső oktatásról van szó.”
  • 157. Target 2008. szeptember 22. 23:54
    „Egy professzort az egyetemről kellett kórházba vinni nemrég, mert annyira berúgott h esett kelt és összepisálta fosta magát!! :)) Hát van jó példa előttetek egyetemisták :))”
  • 156. BA3 2008. szeptember 22. 20:51
    „sZaraki KenPancser:

    Lassan-lassan kezd rögeszméssé válni nálad ez az "útálom az egyetemistákat, főleg a mocskos közgazdászokat" dolog. Tudod mit? Üljünk le egy sör mellé és győzz meg, hogy igazad van!”
  • 155. xyzzs 2008. szeptember 22. 10:36
    „Zaraki...nincs mit hozzáfűznöm!
    Szívemből szóltál....”
  • 154. Zaraki Kenpachi 2008. szeptember 21. 23:30
    „guli, lehet, hogy üres magyarázkodás, de egy régebbi, hasonlóan itt megjelent, ugyanúgy veletek foglalkozó cikkben már leírtam alaposan, hogy miért rühellek benneteket, pontosabban a közgáz kart. Akkor sem értettétek meg, akkor is elszálltatok önmagatoktól, akkor is a saját ostobaságotokat szajkóztátok, így nyugodtan tarthatod sértődésnek, nyugodtan tarthatod valóságalapját szegényesnek is, nem érdekel.

    Amit viszont tudok, hogy 1000%, hogy nem vagy született soproni, ha annak is mondod magad, akkor maximum csak 2001 után költözhettél a városba, ha viszont soproninak vallanád magad, és régebb óta itt élsz, akkor viszont eléggé szánalmas vagy.

    Egyébként: legyen csak üres magyázkodás a mondandóm, nem mentesít benneteket afelől, hogy betegesen véditek önmagatok. Nem ismered a mondást, hogy az védi magát annyira, akinek vaj van a feje fölött? Aki minél jobban védi magát pont az a bűnös? Mást sem olvasok tőletek, hogy ti nem voltatok, hogy veletek szemben előítéletek ne legyenek, mert nem érdemlitek meg, ugyanolyan hülyék vagyok, mint sok diák: CSAK A JOGAITOKAT ISMERITEK, a kötelezettségetek és azok következményeit abszolút nem. Majd megszűnik az előítélet veletek, ha kivétel nélkül minden diák, tanár, intézményi vezető a saját berkein belül cselekszik, "jól viselkedik", nem randalírozik, nem tesz tönkre másokat, stb stb stb. De amíg az egyetemhez tartozó személyek mindegyike között lesz mindig is 1 olyan, aki vét a város és lakói ellen, mindaddig az előítéletek veletek szemben megmaradnak, mert minden egyetemista, egyetemi tanár és dolgozó, vezető viselkedése, magatartása, cselekedete az egész egyetemet minősíti. A szégyenben is inkább egyformán osztozni kellenétek és tenni ellene, mintsem egyesével próbálni magatokat itt mosni.

    Szánalmas egyedül az az ember, aki nem veszi észre a valóságot. Úgy látszik a soproni egyetem rászolgált az ütődöttek gyülekezetének nevére.”
  • 153. guliverkli 2008. szeptember 21. 14:45
    „Hát Zaraki ez továbbra is csak szánalmas :)

    Üres magyarázkodás. Mint a megsértődött óvodás a homokozóban. Ééénn aaazzééért neemm szeereeteem az eegyeetemistááákat...

    És ráadásul a valóságalapja is szegényes...”
  • 152. Zaraki Kenpachi 2008. szeptember 21. 11:52
    „BA3, egy dolgot alaposan elhibázol Te is, valami oknál fogva Te és a többi egyetemista az irigységgel jön elő, csak nem tudom miért. Nem hiszem, hogy az itteni hozzászólókból, akik negatívan vélekednek az egyetemről, csak irigységből reagálnának. Ahogy mondtam korábban, én speciel eléggé mélyreható és mélységes gyűlöletből nyilatkozom az egyetem ellen, azon belül is csak a közgazdasági kar ellen. Azt mondanád erre irigységből? Kétlem, mivel én speciel sosem akartam ide jönni, mivel nekem pénzügy és számvitel területén olyan intézmény kellett, amely valóban a képzésre ad és nem pedig csak elméleti bohócot kreál, aki szépen el tud diskurálni a problémákról, mint hazánk politikusai, de gyakorlatilag képtelen megoldani. Nekem speciel évek óta a számviteli főiskola Zalaegerszegen volt a célom, mivel a kimondottan jó számviteli szakembereket, közgazdászokat ők adják az országnak, ja és ráadásul inkább gyakorlatalapúak.

    Úgyhogy nem tudom, hogy miért kell az irigységgel jönni. Vagy talán azért, mert azzal azt hiszitek az ellenetek irányuló gyűlöleteket meg tudjátok magyarázni? A konfliktuskerülésről pedig inkább hadd ne papoljak, mivel arra képtelenek vagytok ti is ugyanúgy, csak ugyebár egy dologra vagytok nagyon jól képesek: az ékesszólásra.

    Végezetül pedig ami az előítéletet illeti. Jó lenne, ha felfognátok végre: jogos. Egy intézmény hallgatójának viselkedése az egész intézményt, annak tanárait és diákjait egyaránt minősíti. Ugyanúgy a randalírozás, ugyanúgy az én személyes okom, és ugyanúgy egyéb dolog. Bármit tesz az egyetem bárkivel és bármivel, bármely intézményt teszi tönkre a fejlődéséért, bármely ember karrierjét és életét teszi tönkre azért, hogy feljebb jusson minden tanár és diák egyetemlegesen felel, akár tehet és tud róla, akár nem. Mindaddig lesz joggal előítélet, ameddig lesz 1 olyan diák, tanár, intézményi vezető, aki valakinek, vagy valaminek szándékosan és véletlenül egyaránt árt.

    Zárószóként: az egyetem nem jutott volna el idáig, ha nem tette volna tönkre az önkormányzat segítségével az összes olyan intézmény és személy becsületét, életet, működését, amely és aki függetlenül a szintektől erős konkurenciát jelentett rá. Mert a jó szakembert nem a diplomája minősíti, nem az egyeteme, hanem a szakmai képzettsége, és erős, alapos szakmai képzettséget nem kizárólag egyetemen kaphat az illető!”
  • 151. Target 2008. szeptember 20. 19:27
    „Szép vers, de én nem nyújtanék jobbot annak aki ellenem vét !!! És bocs akit megbántottam az írásommal, aki nem inge nem is veszi magára..”
  • 150. a. Doki 2008. szeptember 20. 02:15
    „"Ne ítéld el társad, ha más úton jár,
    Az élet leckéje tán épp őrá vár.
    Sorsa az egyiknek nagy tisztet adand,
    //: Míg küszköd a másik a földben alant.://

    Ne gyűlölködj pajtás, oly kurta e lét!
    Nyújtsál jobbot annak, ki ellened vét!
    Hány volt ki haraggal társára rohant,
    //: S barátok levének a földben alant.://"”
  • 149. BA3 2008. szeptember 20. 01:24
    „Ez röhej , mennyi baromságot össze nem hordotok kedves (nyárs)polgárok! Egyben meg is kell köszönnöm nektek, mert rég szórakoztam ilyen jól (legalább is hasonló sekélyes pöcsökön)...nyugi ez csak a komment első fele, csak hogy lássátok ilyet én is tudok írni, cifrázhatnám még, de a diónyi agyatok akkor sem venné be.

    Sok komment szól az általánosításról...hogy NE tegyétek...ezen miért siklotok át? Én is az egyetem !!büszke!! hallgatója vagyok, őrzöm én is a hagyományainkat, sőt (hogy egy-ketten megint a fejükhöz kaphassanak) megiszom a magamét is, de sem engem, sem a rengeteg barátomat nem láthatjátok rongálni...annak a pár baromnak meg ha lehetőségem nyílik rá elmagyarázom személyesen...

    Van ez a gusztustalan kisalföld cikk...örömmel látom hogy a csak 10-20, az élő fába is belekötő, kukacoskodó jó?ember van aki a beszólogatás oltárán áldoz... Ez nem is olyan sok. Pedig itt aztán sem név sem semmi.

    Akkor most én is meg fogom kapni, hogy minek védem az egyetemistákat??? Naaa lécciléccciléccci... Hajrá! Szívesen fogadom!

    Jópofák még az ,,eztán így meg úgy elverem meg jajjneki ha találkozunk" kommentek is...kedves...mintha ez eddig máshogy lett volna... kaptam már jómagam is egy-két fülest csak azért mert egyetemista vagyok, pedig nem kiabáltam, nem rongáltam... érdekes... Milyen lenne ha mi is így állnánk a dolgaitokhoz...ha pl belém kötnek (akár egy elcsípett köszönés vagy a gyűrűmet látván) én is a könnyebb utat választanám és a szart is kitaposnám az illetőből??? Na az jó lenne? Nem hiszem! És ez különböztet meg minket! A konfliktus kerülés!!

    A hozzászólásokból csak úgy árad az irigység és az előítélet...hát ezzel nem lehet mit kezdeni, csak nevetni rajta. Kinek, mit dobott a gép. Ennyi erővel én is nekiállhatnék hisztizni, hogy miért nem egy svájci politikus családjába születtem bele... és akkor nem magamnak kéne előteremtenem a tanulmányaimra valót...”
  • 148. J.B. 2008. szeptember 19. 18:02
    „Üdv Mindenkinek!
    Szerintem felesleges mutogatni akárkinek is a másikra. Aki nem bír magával, azt felelőségre kell vonni, de általánosítani semmiképpen nem szabad..... További szép napot!”
  • 147. soproni 2008. szeptember 19. 16:23
    „Hát igen...a mi időnkben nem volt mobil w.c.,volt viszont Erzsébet kert,Cárhalmi erdő,Tómalom,Lővérek... Buliztunk mi is,de éjszaka nem volt annyi dorbézolás,mivel a szórakozóhelyek nem hajnalig tartottak nyitva.Örültem,amikor 18 lettem,mert akkor lett este 9-ig kimenőm:))”
166 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ivott a gázoló osztrák rendőr

85-ös főút–Ausztria - Osztrák részről új információ látott napvilágot a júliusban halálos… Tovább olvasom