Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Szépségkirálynő: a soproni Laura is bejutott az élő adásba

Ardelean Laura sikerrel vette a szombaton este élőben, a TV2-n látható A szépségkirálynő első akadályát: bejutott az élő adásba.


Mozgalmas héten vannak túl A szépségkirálynő legszebb lányai. Az elmúlt napokban vettek részt ugyanis a felkészítő táborban.

A soproni Ardelean Laura is jól vizsgázott, hiszen bejutott az élő adásba, amely szombaton lesz látható a TV2-n.

Laura rövid filmje itt érhető el >>

Korábban írtuk:

A TV2 június 22-én immár harmadszor rendezi meg a legrangosabb szépségversenyt, A Szépségkirálynőt. Több ezer jelentkező közül a tizenhat legszebb jelölt három körben (estélyi, utcai ruha és bikini) mutatja meg magát egy látványos showműsorban.

A Szépségkirálynő döntőjébe a Sopronban élő, Ardelean Laura is bejutott.

A húsz éves, Ausztriában felszolgálóként dolgozó versenyző Marosvásárhelyen született, de tíz évvel ezelőtt költöztek át Magyarországra.

A Szépségkirányő - Ardelean Laura


- A barátaim, ismerőseim biztatására jelentkeztem a versenyre. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy bent vagyok a kiválasztottak között - mesélte Laura. - A társaság nagyon jó, barátságosak a versenyző társaim.

Hamarosan beköltözünk egy felkészítő tábora. Húzós és fárasztó hét elé nézünk, de vallom: valamit valamiért. A sikerért meg kell küzdeni. Most még nem izgulok nagyon, de egyúttal város is már az élő adást. Szeretnék száz százalékosan teljesíteni.

 A bemutatkozó film

Ardelean Laura bemutatkozó filmje itt érhető el >>


Laura számára nem ismeretlen a színpad a világa, a közönség előtti szereplés. Tíz éven keresztül hipp-hopp táncolt, amelyet - nagy bánatára- egy baleset miatt abba kellett hagynia. Korábban már több, szépségversenyen is részt vett.

Egy soproni megmérettetésen az első helyen végzett.

- Most minden erőmmel A Szépségkirányőre koncentrálok - folytatta a csinos versenyző. - A jövőben is szeretnék majd a modellkedéssel foglalkozni. De ne siessünk ennyire előre. Nekem már az is nagy öröm és lehetőség, hogy idáig eljutottam. Jó lenne dobogós helyen végezni, mert ki nem azért nevez be egy ilyen rangos versenybe, hogy ne szeretne győzni?


 Laura ismerős lehet olvasóinknak is: még 2011-ben vett részt a Fertő tó szépe választáson.

Fertő tó szépe 2011 - Ardelean Laura


A fiatal lányra akkor portálunkon keresztül a közönség is szavazhatott.


Az élő adás tehát június 22-én lesz, s a műsorban a nézők szavazati után adják majd át a közönségdíjat.

Laura abban bízik, hogy ha bejut a nagydöntőbe, akkor a mindig mosolygós, kedves stílusa is átjön a képernyőn, s ennek köszönhetően ő kapja maja a legtöbb szavazatot.

 
A verseny menete

Az ország legszebb hölgyei három koronáért küzdenek: a Miss World Hungary, a Miss Universe Hungary és - idén elsőként - a Miss Intercontinental Hungary címeket osztják ki a döntőben.

A lányok június 14-től egyhetes, munkával és izgalommal teli felkészítő táborban vesznek részt, ahol nem csupán a színpadi mozgást és a koreográfiát sajátítják el, hanem négy háziversenyen is megmérettetik magukat.

A Miss Sport, a Miss Bikini, a Miss Talent és a Miss Charity versenyek győztesei automatikusan bekerülnek az élő adásba, a többiek azonban nem lehetnek teljesen nyugodtak: négyen ugyanis a tábor végeztével kiesnek a versenyből.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepi hetek nyitány Sopronban tündérekkel - fotók

Fodor Tamás polgármester köszöntője után vette kezdetét pénteken a több héten át tartó kultúrfolyam,… Tovább olvasom