Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Szentmargitbányai út: mi lesz vele?

Sopron önkormányzata már tavaly kezdeményezte, hogy a Páneurópai Piknik Emlékpark mellett húzódó út állami kezelésbe kerüljön.

Az átadás hivatalos procedúrája elindult, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ és az önkormányzat között levélváltások, tárgyalások folynak, de a szentmargitbányai út még Soproné – a hó pedig esik. Röviden ez a helyzet 2014 január végén, február elején.

Az út helyzete és az időjárás összefüggése pedig azért aktuális, mert a tavalyi havazás és a téli autóforgalom oly mértékben tette tönkre a burkolatot, hogy az önkormányzat végül az út lezárására kényszerült, tavasszal pedig milliókat költött a rendbe hozására.

Mint Sopron környékén ismert: eredetileg azért kapott aszfaltburkolatot ez a szakasz, hogy kerékpárral és autóval is megközelíthető legyen a Páneurópai Piknik Emlékpark. A határ megnyitása óta azonban akkora forgalmat bonyolít, amit már nem bír el az alapja.

A Sopronkőhida és Szentmargitbánya közötti utat ugyanis sokan használják az ausztriai munkavállalók közül. Többségüknek jelentősen rövidebb, s ezáltal olcsóbb itt munkába menni, aztán hazajönni...

– Az átadási folyamat elindult, a szükséges iratok beszerzése után köthető meg az előzetes megállapodás. A közlekedési felügyelőséget is ezt követően tudjuk felkérni, hogy minősítse át országos közúttá ezt a szakaszt. Ha minden folyamat felgyorsul, akkor leghamarabb három hónap múlva válhat országos közúttá és kerülhet a Magyar Közút Nzrt. kezelésébe – tudtuk meg Szirányi Balázstól, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ osztályvezetőjétől.

Megtudtuk azt is, az átvétel ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az út rövid távon új burkolatot kaphat. Erre ugyanis csak a határ menti együttműködés keretében kerülhet sor, ha a magyar–osztrák program a 2014 és 2020 közötti időszakban erre lehetőséget biztosít.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lovasudvar lesz az egykori méntelepből

A nagycenki Széchenyi István Lovasképzési Központ élére január közepén Bige Csaba került. Tovább olvasom