Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Szennyvízcsatorna épülhet Nemeskéren

Nemeskér - Megoldódhat a szennyvíz elvezetése Nemeskéren. A településen a csatornahálózat megépítésére pályázatot adnak be.

Nemeskéren évek óta szeretnék, hogy megépüljön a csatornahálózat. A pályázatot márciusig kell benyújtani, döntés őszre várható. A kiírás értelmében akár nyolcvanszázalékos támogatás is elnyerhető.

– A pályázaton legfeljebb százmillió forintot lehet elnyerni, ezért a kivitelezést több ütemben végeztetjük el – mondta el érdeklődésünkre Jóoné Nagy Csilla polgármester. – Elsőként a mélyen fekvő és sűrűn lakott településrészen kezdődik el a csatornázás. A nemeskériek kilencven százaléka aláírásával támogatta a csatornázást. Több bankkal is felvettük a kapcsolatot, amint konkrét ajánlatot kapunk a kedvezményes hitelre, falugyűlést hívunk össze.

A település most mindent a csatornára tesz fel, azonban kisebb önkormányzati fejlesztések is várhatók. A művelődési ház nyílászáróink cseréje az elmúlt években megtörtént, most a helyenként beázó tetőszerkezet felújítása van soron. A költségeket szintén pályázaton szeretnék előteremteni.

Olvasóink írták

  • 1. Josefus 2008. május 27. 14:08
    „Nagyon üdvös,hogy lépett Nemeskér!Mit gondoltak 10 évvel azelött,amikor elutasították a társulást? A lövői lakósok ez évben
    fizetik utoljára a havi részleteket!
    Bátorítom Nemeskér lakóit!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Habzott az Ikva patak vize

Petőháza - A petőházi cukorgyár területén, egy leengedésre váró tározóból került 2000–4000… Tovább olvasom