Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Szennyvízbírság a Sopron környéki tisztítótelepeknek

A Soproni Vízmű Zrt. tervei szerint bezárná a nagycenki és a balfi szennyvíztisztító telepeket. Nagylózson pedig új épül.

A Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség tavaly több alkalommal is ellenőrizte a Soproni Vízmű Zrt. kezelése alatt álló szennyvíztisztító telepeket. Néhány esetben szennyvíz kibocsátási határérték túllépést tapasztaltak. Az eredményeket a közelmúltban összesítették, és bírságot szabtak ki.

Mint azt a vízműnél megtudtuk, egyetértenek a felügyelőség megállapításaival, és a társaság a meghatározott bírságot lerója. A határérték túllépések jellemzően arra vezethetőek vissza, hogy a meglévő tisztítótelepek befogadóképessége megtelt, és egy bizonyos terhelés fölött üzemelésük már nem tökéletes.

Jó példa erre a néhány éve felújított soproni szennyvíztisztító telep, ahol a működési területen keletkező szennyvizek közel 80 százalékát kezelik. Itt elegendő a kapacitás, így környezetvédelmi probléma sincs. A bírságolt telepeket kivétel nélkül fejleszteni szeretnék, a kivitelezési munkák előkészítése folyamatban van.

A három érintett telepet megközelítőleg egymillió forintra bírságolta. Az évek folyamán a bírság progresszívan emelkedik, ennek megelőzéseképpen a Soproni Vízmű Zrt. a közeljövőben nagy volumenű beruházásokat, fejlesztéseket hajt végre.

A vidéki telepek:

Nagycenk

A nagycenki szennyvíztisztító telep hatásfokának javítása érdekében a tulajdonos önkormányzatokkal összefogva tervet készíttettek, majd ez alapján pályázatot nyújtott be a Soproni Vízmű Zrt., a KEOP-1.2.0/B szennyvízelvezetés és tisztítás konstrukció keretében. A települések támogatást nyertek egy, a Nagylózs térségében felépítendő új szennyvíztisztító megépítésére, és a jelenlegi telep felszámolására. A kivitelezés várhatóan idén elkezdődik.

Lövő

A lövői szennyvíztisztító telep túlterheltségét egyértelműen a sopronhorpácsi állateledel gyár tervezettnél magasabb szervesanyag-kibocsátása okozza. Az üzem vezetése elkötelezett a probléma felszámolása mellett, és a vízművel összefogva ütemtervet dolgozott ki az elvezető rendszer és a szennyvíztisztító telep fejlesztése érdekébe. Ennek keretében várhatóan már ez évben elkezdődik a kapacitásbővítés.

Fertőendréd

A fertőendrédi szennyvíztisztító telepen a tulajdonos önkormányzatok döntésével összhangban, ez évben közel 100 millió forintos beruházást hajtanak végre, melynek célja egyrészt az iszapvonal-fejlesztése, másrészt a beérkező vizek további lehűlésének, így a biológiai tisztítási folyamatok lelassulásának magakadályozása.

Fertőrákos

A fertőrákosi szennyvíztisztító telepet a 2008-ban, az ISPA beruházás során megszüntették, így itt jelenleg nincs szennyvízkibocsátás. A keletkező szennyvizeket a soproni tisztító telepen kezeli a társaság.

Sopron-Balf

A balfi szennyvíztisztító telep megszüntetéséről szintén döntés született. A fertőrákosi megoldáshoz hasonlóan ezeket a vizeket is a soproni telepre szeretnék eljuttatni, így tehermentesíthetnék a Fertő tavat. A beruházáshoz pályázati forrásokat is bevonnának, így a tervezési munkák mellett keresik ezen lehetőségeket.

Olvasóink írták

  • 2. Mankapunka 2012. május 16. 12:26
    „orion

    Az a traktoros azt teszi,amit a vezéreid odafent. Beletojik a levesbe. Régen is odahordták a cuccot,csak akkor még nem volt net,hogy közhírré tegyék.”
  • 1. orion1 2012. május 16. 09:08
    „Sopron megtisztított szenyvíze az ikvába megy? Olyan érdekes szaga van a pataknak, gondolom a közömbösítő szer szaga lehet.
    A nagycenkiek "fellélegezhetnek" :D Ha keleti szél fújt, bűzlött az egész falu.
    Balfról Sopronba eljuttatni a szenyvízet az drága mulatság lesz, 100 méter szintkülönbség és 7 kilométer.
    Szoktam látni egy tartályos traktort az ikva mellett Kópháza és Cenk között a szürkemarha telepnél, kíváncsi lennék az is mit kavar ott...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A soproni Kovács Zoltán 142 kilós gigaharcsát fogott

Olaszországban a kapitális harcsáiról nevezetes Pó-folyóban horgászó soproni Kovács Zoltán 142 kilós… Tovább olvasom