Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -3°C Még több cikk.

Személyazonosságuk igazolása nélkül is voksolhattak Fertőbozon?

Az egyik fertőbozi képviselő- és polgármesterjelölt tapasztalta és jelezte az eseteket. Most bíróságon van az ügy.

Egyelőre nem jogerős a polgármesteri és az önkormányzati képviselő választás eredménye Fertőbozon. Az egyik képviselő, amikor leadta volna a voksát, azt tapasztata, hogy sem tőle, sem az ő utána következő embertől nem kérték el a személyazonosságuk igazolására szolgáló iratokat.

A polgármester jelölt is hasonlóan járt, illetve több helybélitől, valamint a szavazatszámláló bizottság két tagjától is ezt hallotta.

Az esetet jelezték a Helyi Választási Bizottságnak (HVB), ugyanis úgy vélték, az iratok bemutatása kötelező. Enélkül pedig érvénytelen a választás. A HVB ezt elutasította, és megállapította a szavazás eredményét.
A fellebbezést Területi Választási Bizottság (TVB) tárgyalta meg.

A TVB pedig helyben hagyta az első határozatot. Meglátásuk szerint nem bizonyítható, hogy nagy számban úgy szavaztak volna, hogy nem kérték el tőlük a személyazonosságot igazoló irat nélkül szavazott volna.

Ez önmagában szabálysértésnek minősülne, de a feltételezett mulasztás nem álláspontjuk szerint nem befolyásolta a végeredményt.

A végeredmény ugyanakkor még nem jogerős, ugyanis az ügyben a bíróság dönt majd. Úgy tudjuk, ennek határideje csütörtök 16 óra.

A nyitókép illusztráció!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Külpiacra jutásról tanácskoztak Sopronban

Kézzel fogható volt a vállalkozások élénk érdeklődése a külpiacra jutás, ezen belül az Enterprise… Tovább olvasom