Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Széktörés és ablakkínzás a nyílt napon

Sopron - A Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kara nyílt napot tart péntek délelőtt 10 órától.
Az ünnepélyes megnyitó az egyetem főépületének (B épület) 7-es számú tantermében lesz, majd egyórás általános tájékoztatót kapnak az érdeklődők. Ezután három különböző helyszínen a műszaki, informatikus- és művészképzés mutatkozik be egész napos programokkal. A műszaki képzés programjainak keretein belül lesz például széktörés, ablakkínzás, faanyag-vizsgálati módszerek bemutatása, irányítástechnika az ország legmodernebb FESTO oktatólaboratóriumában.

Az informatikus nyílt nap hivatalos megnyitója 11 órakor kezdődik az egyetem GT épületének 021-es nagytermében, a különböző bemutatókon pedig egészen délután négy óráig vehetnek részt az érdeklődők, ahol az egyetemi hallgatók munkáin, számítógépes programjain kívül középiskolás diákok is bemutatják az informatika területén elért eredményeiket.

A művészképzés megismertetése az Alkalmazott Művészeti Intézet felújított, Deák téri épületében lesz, ahol a különböző, országos elismeréseket/díjakat szerzett hallgatókkal és munkáikkal találkozhatnak az érdeklődők.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyílt nap a Faipari Mérnöki Karon

Pénteken 10 órai kezdettel tartja a Nyugat-magyarországi Egyetem a Faipari Mérnöki Kar Nyílt Napját.… Tovább olvasom