Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 9°C Még több cikk.

Százmillió forinttal emelnék fel a Sopron Holding tőkéjét

Amennyiben a soproni önkormányzat márciusi közgyűlésen megszavazzák, akkor százmillió forinttal tőkésítik fel a Sopron Holding Zrt.-t.

A soproni önkormányzat közgyűlése még 2011 áprilisában hozott határozatában kifejezte azon szándékát, hogy a Sopron Holding Zrt. alaptőkéjét százmillió forinttal emelik fel. A szükésges pénzt még a tavalyi költségvetés módosításakor különítették el. Ahhoz, hogy mindez sikeresen megtörténhessen, egy újabb határozatot kell hozni - olvasható a március 29-i rendes közgyűlés ezzel foglalkozó előterjesztésében.

A nagy mérethet kattintson a képre.
A nagy mérethet kattintson a képre.


A Sopron Holding azt javasolja, hogy az ezer darab, százezer forint névértékű részvényt zárt körűen hozzák forgalomba. Mivel a holding egyedüli tulajdonosa a soproni önkormányzat, így a szükséges összeget a város állja. Ezáltal a jelenlegi mintegy 623 millió forintos törzstőke 723 millió forintra emelkedik.

Az olcsóbb, kisebb, hatékonyabb önkormányzás jegyében a Sopron Holding Zrt. kevesebb önkormányzati megrendelést kap. Ennek megfelelően vezetésének a piacon maradás, a versenyképesség és a jövőbeni nyereségesség érdekében - az átszervezéseket is beleértve - intézkedéseket kell hoznia. Ennek érdekében a szükséges pénzügyi forrásokat a tulajdonos 100 millió forint törzstőke emeléssel biztosítja - áll a 2011. áprilisi közgyűlés előterjesztésében.

Az előterjesztés teljes egészében itt érhető el >>

Olvasóink írták

  • 8. FREDDY/S 2012. március 20. 18:46
    „A globexolás árnyéka ismét jelentkezik, nemde...”
  • 7. ÁrtatlanBárányka 2012. március 20. 13:10
    „Demalgon:
    Nem vagy te sem régi motoros, mi?
    RÉgebben be kellett tenni a zsét bankszámlára, hogy megalapíthasd a vállalkozást, ma csak bemondod, hogy megvan.
    De régen is úgy volt, hogy mentél az ügyvédhez, az betette a számládra a pénzét valamennyi kamat fejében te pedig visszadtad, amit bejegyezték a céget. Érdemi pénzmozgás nem történt ott sem, mert az ügyvéd átulta, te meg vissza. Pénzt sose láttad.
    Itt is így működik...
    Egyébiránt, befizethetik a házipénztárba is, amikor aztán tényleg még egy árva buznyák sem jelenik meg sehol sem, csak két könyvelési tétel. Arról nem beszélve, hogy ellenőrizni is majd csak MSZP-s regnálás idején fognak, ha egyáltalán.
    És még egy apró észrevétel a kijeelnetésedre:
    A kis vállalkozásoknál ez csak azért tud működni, mert a nagyoknál működnie KELL, és nem fordítva!!!!”
  • 6. Demalgon 2012. március 20. 08:31
    „Már bocs, de feltőkésítést nem lehet végezni érdemi pénzmozgás nélkül. A pénznek a bankszámlákon mindenképp meg kell jelenni, máskülönben le sem tudod könyvelni, és egy ellenőrzés során meglenne annak a kára. A készpénzben befizetjük eset meg csak a kis egyéni vállalkozóknál működnek, akik 80%-a amúgy is csal mióta a vállalkozóiját kiváltotta.... és nem mindenki megélhetésből csal...”
  • 5. ÁrtatlanBárányka 2012. március 19. 22:51
    „Én akkor emelnék alaptőkét, ha nem akarnék adózni vagy machinálni akarok a mérleggel.
    Ebből szerintem valami hitel vagy pályázat lesz, arra kell előkészíteni a terepet, amit aztán majd visszajuttatnak az önkormányzatnak valahogy.
    Elkülönítenek papíron száz millát, pénz az persze egy forint se, aztán száz millával tőkét emelnek, pénz persze még itt sem mozog egy peták se, csak papíron, így feltőkésítve a Holding már hozzá tud jutni valami támogatáshoz vagy hitelhez, megjelenik a pénz, majd ez a pénz visszacsordogál valahogy az önkormányzathoz vagy ki tudja hova, és ismét virtuális pénzzé válik. Csak valakik házat vesznek meg nyaralni mennek...”
  • 4. Kukac40 2012. március 19. 22:14
    „Ha ekkora a törzstőkéje miért nem használják jól? Mi tartozik bele, és miért kell további 100 millkót belenyomni? A bevételeik megvannak, meg kellene lenniük. Vezetőket lesittelni hűtlen kezelésért, elszámoltatni, felülvizsgálni a döntéseiket. El kell tapsolni a frissen beszedett adót, hogy újabbat lehessen kitalálni?”
  • 3. Figyelő2012 2012. március 19. 21:30
    „Ilyen hitel állomány mellett már teljesen felesleges.
    Az idő fogy.”
  • 2. AzIgazsagZsoldosa 2012. március 19. 20:08
    „Erre fizetjük az adót, hogy legyen az önkormányzatnak egy cége... A cégen belül néhányan megélnek klasszul, a többi meg csak fizessen.”
  • 1. ÁrtatlanBárányka 2012. március 19. 13:41
    „Nyitogatódik megint a bicskám...
    A Holding sosem lesz versenyképes önmagában. Ha egyáltalán a berendezkedése profitorientált lenne, akkor az most is látszana. Mit vásárolnak a pénzből, ami ripsz-ropsz versenyképessé teszi????”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kuslics Balázs: Nem tudok nyakkendőt kötni

Rendhagyó interjú a soproni önkormányzat sajtófőnökével. Kuslics Balázs szerint szinte mindenkinek… Tovább olvasom