Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Százéves bírót köszöntöttek Sopronban

Szombaton ünnepli századik születésnapját a Sopronban élő dr. Gellért György, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökhelyettese, a néhai költő és újságíró Gellért Oszkár gyermeke. A jubileumon régi kollégái is felköszöntötték.

– A gyermekévek vidáman teltek. Négyen voltunk testvérek, Budapesten, a Lukács fürdő szomszédságában éltünk. Fivéreimmel, Tiborral, Oszkárral és Bandival egész Óbudát bebarangoltuk, nyaranta pedig Móricz Zsigmond leányfalui nyaralójában vakációztunk – emlékezett dr. Gellért György.

Az ünnepelt édesapja a Nyugat című folyóirat meghatározó alakja volt, így jó barátságot ápolt Kosztolányival, Móriczcal. Apja javaslatára György jogi tanulmányokba kezdett, s sikereire hamar felfigyeltek. Mondanivalóját mindig szabatosan, érthetően tolmácsolta, így első munkahelyéről, a kiskőrösi járásbírói pozícióból hamar visszakerült a fővárosba, ahol Riesz István akkori igazságügyi miniszter titkáraként számítottak a munkájára. A hatvanas években került a Legfelsőbb Bíróságra, ahol végigjárta a ranglétrát, osztályvezető, majd főosztályvezető volt és 1965-ben kinevezték a testület elnökhelyettesének. Polgári ügyeket tárgyalt, és harminc esztendeje a nyugdíjasok mindennapjait éli. Számos szakkönyvet írt és szerkesztett, de szakmai lapokban is rendszeresen publikált.

Dr. Vékás Lajos, dr. Horeczky Károly és dr. Kecskés László a Legfelsőbb Bíróság és a Választott Bíróság nevében is felköszöntötte az ünnepeltet, aki szerint a hosszú élet titka a boldogság. Számára a
Dr. Vékás Lajos, dr. Horeczky Károly és dr. Kecskés László a Legfelsőbb Bíróság és a Választott Bíróság nevében is felköszöntötte az ünnepeltet, aki szerint a hosszú élet titka a boldogság. Számára a nyugodt hátországot felesége, Klári néni (a képen középen) biztosította. Fotó: Magasi


– A hosszú élet titka a boldogság. A feleségemmel 56 esztendeje élek együtt, s amióta őt megismertem, más asszonyra rá sem néztem. Soha nem veszekedtünk, békés, boldog hátországot biztosított nekem a párom, aki amellett, hogy odaadó, kedves és okos, nagyon csinos is – mondta Gyuri bácsi. A házaspárnak egy gyermeke született, a nyugdíjasok lányukat követve öt esztendeje költöztek Nagycenkre. Tavaly óta viszont egy soproni apartmanházban élnek, hiszen segítségre szorulnak és nem akarnak a család terhére lenni.

Lányuk és négy unokájuk rendszeresen látogatja őket. Gyuri bácsi a mindennapjait olvasással és tévénézéssel tölti, sokat mérgelődik a közélet történésein. Csütörtökön régi kollégái is felköszöntötték, dr. Horeczki Károly, dr. Kecskés László és dr. Vékás Lajos a Legfelsőbb Bíróságon és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő választott bíróságon dolgoztak az ünnepelttel. A Legfelsőbb Bíróság egy ezüst-, a Választott Bíróság aranyéremmel köszönte meg dr. Gellért György évtizedeken át tartó példamutató munkáját. Pénteken az ünnepség az apartmanház lakóinak körében folytatódik.

Olvasóink írták

  • 6. @méhecske@ 2011. május 31. 15:04
    „Sok boldog ságot kivánunk neki 100 zadik szülinápjára éljen sokáig”
  • 5. c77 2011. május 16. 18:29
    „4
    Különben az ötvenes évek végén születtem. A te "számolási müveltséged"= 0
    Semmi gond részemröl, de te biszti "kisztitkár voltál". Különben "GRATULÁLOK a kádári rezsim " meg nektek valok. "köpönyegesek".!”
  • 4. pusz 2011. május 15. 17:31
    „A c77 meg a jelen sötét "szak"-ija? Aki mindig csak a maga szűk látókörében tud gondolkodni,megnyilvánulni? Aki esetleg a 77-es születése alapján szájhős?”
  • 3. c77 2011. május 15. 15:33
    „1965 volt kádár "idöszak"?”
  • 2. pusz 2011. május 14. 18:27
    „Megnyugtató,hogy ilyesmit is olvashatunk.
    Minden jót Önöknek!”
  • 1. ujidok 2011. május 13. 22:08
    „Sok Boldogságot!
    Szerencsére Önök elmondhatják, hogy nyugdíjba vonultak.
    A mai fiatalság pedig biztosan nem éli meg...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soproni betörő csoport rendőrkézen: Egy éjszaka alatt 6 feltört autó, hosszú bűnlista

A szerda éjjeli órákban a rendőrség elfogta azt a soproni tettes csoportot, amely gépkocsilopásra,… Tovább olvasom