Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Szabadulás a sopronkőhidai rácsok mögül

Jó hecc, vagy könnyű pénzszerzés? A 28 éves Cs. János maga sem tudja, mi késztette arra, hogy raboljon. Hat évet kapott, múlt héten szabadult. Néhány hete a gazdagréti bankrabló esete borzolta a közvéleményt. A 29 éves fiú utolsó útjára indult, amikor betért a pénzintézetbe, és ott pisztolyt rántott.
 Cs. János története szerencsésebben végződött, bár hasonlóan indult… A Somogy-megyei fiú éppen munkanélküliként tengette napjait, mikor jött az ötlet: a takarékszövetkezetből gyorsan meg lehet gazdagodni.

Lábodon, zárás előtt egy flóbert pisztollyal fenyegette meg a három alkalmazottat, majd miután a WC-be zárta őket, gyalog távozott a helyszínről, több mint kétmillió forint társaságában. Azonban nem sokáig örülhetett a „nagy fogásnak", mivel két szemtanú a nyomába eredt, és perceken belül elfogták. Cs. János ellenállás nélkül megadta magát. A bíróság hat év fegyházra ítélte. Fél évig Kaposváron, utána Sopronkőhidán ült. Igaz, csak négy és fél évet, mivel első bűntényesként, jó magaviseletéért először börtönfokozatra enyhítették büntetését, majd elengedtek neki másfél évet.

János már bizakodó

A szabadulók cellájában találkozom vele, ahol feszülten, de várakozással telve számolja az órákat. Pontban éjfélkor szabadul. Már civil ruhát vehetett, saját, tetőtől-talpig fekete öltözékében áll vigyázzba, mikor az őrök társaságában belépek. Így első ránézésre, nem az a kifejezett bűnöző alkat… Magas, izmos testalkatával, mintha valamelyik biztonsági cég alkalmazottja lenne, akinek hivatása, hogy megóvjon minket a bűnözőktől. A szó csak úgy ömlik belőle, már jó ideje egyedül van a „szabadulóban", ahová a napi munkavégzés után került, és éjfélkor hagyhatja csak el. Siralmas körülmények között beszélgetünk, de Cs. János most már bizakodó.

– Jó lecke volt, sok is volt – összegzi a tanulságokat a villanyszerelő végzettségű fogva tartott, aki érettségijével magasan képzettnek számít az elítéltek között. Talán a börtönévek alatt épp ez volt, ami leginkább megviselte: – Az ember letompul a börtönben, mind fizikálisan, mind szellemileg. Észreveszem magamon, hogy gyakran keresnem kell a szavakat, és rámragadt a „börtönszleng" is. Nem is a bezártság volt nehéz, hanem az emberek. Nehéz volt olyanokat találni, akikkel értelmesen el lehetett beszélgetni. Sok olyan rab van, fiatalok is, akik se írni, se olvasni nem tudnak – meséli, majd elgondolkodva hozzáteszi – kint talán el sem hiszik majd ezt nekem.

Meglepetésként tér haza

Pedig visszafordíthatatlanul peregnek a percek, és Janek – ahogy családja szólítja – rövidesen kívülre kerül. Nem tudatta hozzátartozóival szabadulásának pontos időpontját, csupán egy barátjának szólt. P várja majd a kapu előtt éjjel, bulizni mennek, ahol kiereszti a gőzt, és csak azután tér haza Berzencére, meglepetésként. Amikor a családjára terelődik a szó, kicsit mintha meg is hatódna: – Végig „mellettem" voltak. Havonta egyszer volt beszélő, ilyenkor két 18 év feletti és két 18 év alatti látogatót fogadhattunk. Mindkét nagymamám 70 év feletti, de amikor csak tudtak, jöttek. Nem számított a több mint 300 kilométeres fárasztó út, és az sem, hogy hajnalban kellett indulniuk, és csak éjjel értek haza. Jöttek az unokájukhoz. Mint ahogy szüleim, testvéreim is. Igazából itt értettem meg, mi is a család értelme. Ez az összetartás és szeretet segített elviselni a sivár, kilátástalan hónapokat, éveket.

Majd meséli, hogy egy-egy ilyen látogatás után napokig csak aludt, nem volt kedve semmihez. Állítja: a börtönt csak sok alvással lehet túlélni. Addig nem gondol az ember semmire, nem bántja semmi. Bár Janeknál még így is előfordult, hogy fel kellett keresnie a börtönpszichológust. Büntetésének második évében ugyanis kezdtek elmaradozni a barátai és ami még fájóbb volt számára, három év után a barátnője is. Nem haragudott rá, de elárulja, hogy még mindig fáj neki a lány döntése.
A külvilággal való kapcsolattartásra csak a havi beszélő és a levelezés adott alkalmat.

– Én hetente több levelet is írtam. E-mailezni pedig úgy tudtam, hogy öcsém küldte el interneten az írott szövegemet a címzettekhez, a választ pedig kinyomtatva küldte nekem vissza. Így leveleztem egy riói lánnyal is, aki, ha minden igaz, decemberben meg is látogat. Talán majd én is kimegyek hozzá – tervezgeti a jövőt, de hamar elkomorul, mivel eszébe jut, hogy nincs útlevele. Valószínűleg még másfél évig nem is lesz, mivel kedvezménnyel szabadul, és ilyenkor a hatóságok csak a tényleges börtönbüntetés leteltével állítják ki az úti okmányt.

Tanult, tanfolyamot végzett

Tekintete a fal mellé állított nagy hátizsákra téved, az összepakolt személyes tárgyai lapulnak benne. – Már húsz kiló cuccot hazaküldtem. Leveleket, szótárakat, tankönyveket, hogy könnyebb legyen a terhem – jegyzi meg mosolyogva, és sorolja is, mi mindenbe kezdett bele a rácsok mögött. – Angolul tanultam, de a helyes kiejtésben itt sajnos senki nem tudott segíteni. Meg informatikai könyveket bújtam, az a mindenem. Itt a börtönben el is végeztem egy számítógépes tanfolyamot, már középfokú informatikai végzettségem van.

Ha kikerülök, először egy számítógépet veszek, idővel pedig szeretnék egy informatikai céget alapítani – mondja, bár mindketten sejtjük, az még kicsit odébb lesz. Ugyan Janek dolgozott a börtönben villanyszerelőként, és ezzel havonta úgy 17 ezer forintot keresett, de abból levonták a rabtartást, és informatikai újságokra is elment több mint tízezer. Így végül 16.667 forinttal a zsebében szabadul.

„ Megfontoltabb lettem"

Alig van már hátra néhány órája a börtönben, a társaitól már elbúcsúzott. Címeket cseréltek, tervezi, hogy néhányukkal találkozik is majd, ha ők is kiszabadultak.

– Most már csak emlékezem, végigpörgetem magamban az egészet – mondja –, megpróbálom elképzelni mennyit változhatott a világ, amíg bent voltam. – Tervezgetek is. Jó lenne egy-két éven belül megnősülni. A szüleim idén ünnepelik a harmincadik házassági évfordulójukat. Előttem a jó példa – mosolyodik el – de első a munkahelykeresés, jelenti ki határozottan.

Ugyan falujában nem sok munkalehetőség akad, nem valószínű, hogy szülei ismét felengedik Budapestre, múltkor is így kezdődött a baj. – A fővárosban dolgoztam, amikor rossz társaságba keveredtem. „Hülyegyerekek gyülekezete" – csak így tudnám jellemezni magunkat. Sajnos utána „belefutottam" a rablásba, nem gondoltam át, mit is csinálok és annak mi lesz a vége – mondja a cellában üldögélve. – Ez alatt a négy és fél év alatt megfontoltabb lettem, meg tán fel is nőttem valamennyire, mert ez a büntetés nekem egy hatalmas arculcsapás volt. Aki ebből nem tanul, az menthetetlen.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Végéhez közeledik a krumplibetakarítás

Ami jó a vásárlónak, az rossz a termelőnek – összegezhető az őszi burgonyahelyzet. A boltokban… Tovább olvasom