Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Szabad-lábon a régiókon át

Győr-Moson-Sopron - Megyénkben forgat a napokban az MTV Szabad-lábon című filmsorozatának stábja. A két főszereplő fiatal az utazásuk és személyes tapasztalatuk alapján mutatja be a főbb látnivalókat.


A Magyar Televízió Szabad-lábon című műsora a 2008-as indulásakor Erdélyről szólt. A völcseji születésű Berta Lívia elgondolása az volt, hogy két fiatal az utazásai során mutassa be a táj szépségeit, a kulturális értékeket.

A 15 részes sorozat azonban olyannyira népszerű lett, hogy a televízió döntése alapján folytatják az útifilmet. A stáb éppen ezért július 26-ig Győr-Moson-Sopron megyében forgat. Filmeztek már Fertőrákoson, Fertődön, ma Mosonmagyaróváron, majd Győrben forgatnak. Kedden a Sopronról szóló adást vették fel.

Az új részek ezúttal kizárólag Magyarországról szólnak.

– Nem jártunk még ezen a vidéken, így számunkra minden az újdonság erejével hat – mondta el a két szereplő, Irambo Mireille Blanche és Cseri Gábor. – Azt azonban tudtuk, hogy a fertőrákosi kőfejtőt,  a vasfüggöny helyét és a Páneurópai Piknik-emlékparkot mindenképpen bemutatjuk. Sopron is érdekes volt számunkra, a városban forgattunk a Tűztoronyban és a Várkerületen is. Élethűek szeretnénk lenni, ezért éttermeket, cukrászdákat is felkeresünk. A munka során sokszor a helyszínen derül ki,  mit veszünk fel. A bennünket érő hatásokat és a megtapasztaltakat szeretnénk bemutatni.

A Szabad-lábon stábja a megyében forgat. Az útifilmeket ősztől láthatjuk a Magyar Televízióban. Fotó: M. D.
A Szabad-lábon stábja a megyében forgat. Az útifilmeket ősztől láthatjuk a Magyar Televízióban. Fotó: M. D.

A megyénkről szóló, modern felfogásban készülő dokumentumfilmet ősszel mutatja be a Magyar Televízió. A tervezett sorrend: Mosonmagyaróvár–Szigetköz, Győr–Pannonhalma–Nyúl, Kapuvár és környéke, Fertőd és a Fertő tó, végezetül Sopron és környéke.

– Az egyes részek 25 percesek lesznek – tette hozzá a halászi születésű Szitás Tamás szerkesztő. – A két fiatal beszámolója mellett a ˝száraz˝ tényeket, mint  a főbb látnivalókat és tudnivalókat is felsoroljuk. Ám arra  ügyelünk, hogy mindezt élvezhető stílusban tegyük. A Szabad-lábon lényege is ez: a fiatalok szemszögéből mutatjuk be az országot.

Ötrészes filmen mutatják be a megye értékeit.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Piac: válogatós és spórolós osztrákok

Hazai gyümölcsöt, zöldséget szinte csak a piacokon kapni. Osztrák vevő alig akad Sopronban, aki jön, az válogatós és spórol. Tovább olvasom